8. fejezet
Szerző megjegyzése: Igéretemhez mérten kicsit megkésve, de itt van az új fejezet, melyben hőseink helyszínelni indulnak, és Draco megünnepli élete nagy csalódásának évfordulóját, és ennek örömére a pohár fenekére néznek Pitonnal. Nem érzem igazinak ezt a részt, de azért remélem, nektek tetszeni fog...
8. fejezet
A báli hangulat lassan magával ragadott mindenkit, és egyre többen vonultak a táncparkettre, de Draco még így is látta Hermionét és Pitont a tömegben. Ilyen távolságból azt ugyan nem láthatta, de tudta, hogy a férfi kikérdezi Hermionét is a mai napról. Figyelte, ahogy táncoltak, és olykor eltűntek más párok takarásában, majd ismét felbukkantak. Milyen érdekes, gondolta a fiú, hogy ennyire könnyedén táncolnak együtt. Mintha nem is ez lenne az első alkalom, pedig biztosan tudta, hogy ez még soha nem fordult elő korábban. Elgondolkodott, hogy vajon a keresztapja miért hangsúlyozta ki ennyire, hogy vigyázniuk kell a lányra. Hiszen nem is találkoztak időtlen idők óta, és Piton különben sem arról volt híres, hogy csak úgy a védelmébe veszi az embert. Hacsak nincs rá valamilyen oka… Hermione felszabadultnak tűnt, teljesen partnerére bízta magát, és szinte ösztönösen követte a férfi mozdulatait. Elszakította tekintetét a párostól, és tovább nézelődött és tömegben. Látta, amint Harry és Ginny mosolyogva forognak körbe, látta Lunát és Neville-t, Fredet és Angelinát, majd meglátta ismét Susant, akit éppen George vezetett fel a tánctérre. Tényleg csinos nő lett belőle, gondolta Draco, de aztán ismét eszébe jutottak keserű emlékei, és inkább nem gondolt arra, hogy szóba elegyedik vele.
Visszafordította fejét a többi táncolóra, és pillantásával Hermionét kereste. Nem volt nehéz kiszúrni a lányt, hiszen vonzotta a tekinteteket, ám amit látott, már nem töltötte el olyan elégedettséggel, mint korábban. Hermione ugyanis Pitonnal együtt sietősen próbált átjutni a vidáman táncoló tömegen, arcukon bosszús kifejezés ült. A közjáték feltűnt Harrynek is, mivel néhány szót súgott Ginny fülébe, majd ő is a kis csoport felé sietett. - Mi történt? – kérdezte szinte egyszerre Draco, és az éppen odaérkező Harry. - A riasztóbűbájok… – mondta ijedten Hermione, és kérdőn nézett a három férfira. - Egyedül nem mehetsz – szögezte le Harry, majd Dracóhoz és Pitonhoz fordult. – Menjünk mindannyian, vagy hogy csináljuk? - Mi nem tudjuk, hová kell hoppanálni – kezdte Draco –, így azt hiszem, az lesz a legjobb, ha megyünk mindannyian. - Rendben – bólintott Harry. – Hermione, te menj Dracóval, én majd megyek a professzorral. - Ne olyan sietősen – húzta vissza az induló fiút Piton. – Valamit mondjatok a helyszínről, vaktában nem mehetünk oda. - Igaz – bólintott Hermione, majd gyorsan magyarázni kezdett. – Kertes ház, a kapunál egy hatalmas fűzfa van. Csendes környék, és van egy kis mellékutca a házamtól nem messze, oda fogunk megérkezni. A ház kétszintes, és két bejárata van. Egy az utca felől, és egy hátul, ami a kertbe nyílik. Általában a kertbe érkezem, de az most nem lenne biztonságos. Ki tudja, mi vár ránk… A két mardekáros bólintott, majd sietve maguk mögött hagyták a zajos kastélyt, és nem sokkal később már a parkot is. A kapu előtt aztán Hermione megfogta Draco kezét, és egy pillanattal később már nem volt sehol. Harry is karon fogta a professzort, kicsit talán határozottabban, mint kellett volna, de biztos akart lenni benne, hogy nem hagy el semmit a férfiból útközben, és ők is hoppanáltak.
Egy perccel később már ismét Fort William egy félreeső utcácskájában álltak. Minden csendes és sötét volt, csak a Hold és a csillagok adtak némi fényt, mivel a közvilágítást pár napja tönkretette néhány huligán. Harry és Hermione vezetésével elindultak a lány háza felé, és igyekeztek a lehető legkevesebb zajt csapni. Amikor már elég közel értek, hogy rá lehessen látni a házra, Hermione megkönnyebbülten felsóhajtott, mire a többiek megtorpantak, és értetlenül néztek a lányra. - Mi történt? – kérdezte suttogva Harry. - Semmi, csak annak örülök, hogy egyben van a ház – mosolygott vissza kevésbé feszülten Hermione. – Attól féltem, hogy romokban lesz, vagy felgyújtották, vagy valami. - Melyik a tied? - súgta Draco. - Innen a harmadik ház, az a világos kerítéses – súgta vissza a lány.
Újra elindultak, óvatosan közelítve, nehogy felhívják magukra a figyelmet, ha a behatoló még mindig a házban lenne. Amint elérték a kerítést, látták, hogy a ház ablaki egy kivételével mind sötétek. Hermione néma csendben nyitotta ki a kaput, majd halkan a házhoz osontak, miközben Dracónak kezdett olyan érzése lenni, mintha ő maga is betörésre készülne. Harry intett Pitonnak, hogy ők ketten menjenek a hátsó ajtóhoz, míg Hermione és Draco az első ajtót vették célba. Hermione kinyitotta az ajtót, és lélegzetét visszafojtva, némán belépett a sötét előtérbe. Tudta, hogy a fény a nappalija ablakából szűrődik ki, így a földszint többi része, úgymond biztonságos kellene, hogy legyen. Draco csendben követte a lányt, aki tapasztaltan ment végig a helyiségeken. A házban néma csend volt, szinte vészjóslóan nagy csend. Hermione szíve szinte a torkában dobogott, ahogy maguk mögött hagyták az előteret, majd elhaladtak az étkező és a konyha mellett. Észrevette a szemből közeledő Harryt és Pitont, akik szintén akkor értek a konyha elé, így mind a négyen előreszegezett pálcával közelítették meg a kivilágított nappalait. Megálltak az ajtó két oldalán, és Hermione talán el is mosolyodott volna azon, hogy most úgy festenek, mint a mugli filmek rendőrei, akik épp lecsapni készülnek a bűnözőkre, ha nem lett volna ennyire ideges. A nappaliban is síri csend uralkodott, majd Piton óvatosan bekukucskált az ajtó mellett. A helyiség azon része, amelyikre rálátott, üres volt, így egy gyors mozdulattal belépett az ajtón, és azonnal az ellenkező irányba fordult, felkészülve a támadásra.
Nem történt semmi. Újra körülnézett, de a helyiség teljesen üres volt. Már éppen fordult vissza, amikor az emelet felől zajt hallottak. Mind a négyen ledermedtek, mivel ezek szerint valaki volt a felső szinten. Harry, Piton és Draco elindultak a lépcsőn felfelé, maguk mögött tartva Hermionét, és lassan elérték a felső szintet. Ismét hallották a zajt, ami kaparászásra emlékeztetett, és valamilyen morgó hang is társult hozzá. A három férfi elindult a hang irányába, ami egy zárt ajtó mögül szűrődött ki. Hermione kezdte sejteni, mi lehet a hang forrása, csak nem értette, miért a fürdőszobából jön, és miért van egyáltalán zárva az ajtó. Draco megpróbálta kinyitni az ajtót, ám Piton megállította, és intett, hogy előbb nézzék meg a többi helyiséget. Az már biztos, hogy ott van valaki, vagy valami, de az ajtó zárva, és szemmel láthatóan a kijutáson dolgozik, míg a többi helyiségben nem tudják, mi vár rájuk. A fiú bólintott, majd tovább haladt a keskeny folyosón, és elérkezett Hermione hálószobájához. Megállt az ajtó előtt, és hallgatózott, de nem hallott semmit, így beljebb lépett, de ekkor sem történt semmi. Visszatért a zárt ajtóhoz, és megvárta, amíg Harry és Piton is visszaérnek, és bólintanak, miszerint sehol semmi egyéb. Draco a kilincs után nyúlt, de az ajtó nem engedett, így kénytelen volt mágiát használni. Amint az ajtó feltárult, Hermione izgatottan intett a pálcájával, mire a helyiséget elöntötte a fény, és végre mind meglátták a hangok okozóját, egy láthatóan lestrapált, harcban sérült, vörös macskát. A lány megkönnyebbülten lépett oda a megviselt állathoz, és azonnal vizsgálni kezdte kedvencét. - Biztosan megtámadta a behatolót – nézett fel a három férfira –, és az intézte el ennyire, aztán meg bezárta ide. Csámpás okos macska, ki tudja nyitni az ajtókat a lakásban, ha nem varázslattal van lezárva. - Tehát a ház üres – szólalt meg Piton –, a látogató nyilván elmenekült. Miss. Granger, ellenőrizni kellene, hogy elvittek-e valamit, illetve, hogy tapasztal-e valami szokatlant a házban. - Persze, professzor, máris – bólintott a lány, majd karjába vette a viharvert macskát, és elindult a földszintre. - Addig mi is megnézhetnénk, hogy van-e valamilyen oda nem illő mágia az egyes helyiségeken – vetette fel Draco az ötletet, amit mindenki egyetértéssel fogadott.
A társaság szétszéledt a házban, és mindenki csendben tette a dolgát. Hermione a nappaliban kezdte az ellenőrzést, mivel minden valószínűség szerint ott volt utoljára a kéretlen látogató. Csámpást letette az egyik fotelbe, majd alaposan körülnézett. Úgy ítélte meg, hogy minden a helyén van, úgy, ahogy hagyta, és nem is hiányzik semmi a dolgai közül. A nappali után elindult a további helyiségeket is ellenőrizni, de sehol sem volt semmi jele, hogy elvittek volna valamit. Negyed óra múlva visszatértek társai is, majd letelepedtek a nappaliban, hogy megvitassák a történteket, és a további teendőket. Hermione mindenkit ellátott egy csésze teával, miközben Harryt hallgatta. - Nagyon érdekes dologra bukkantam – kezdte a fiú. – Az emelet nagy része tiszta volt, nem találtam semmilyen kihelyezett bűbájt, viszont a fürdőszobádra és a hálóra személyazonosító bűbájt szórtak. - Micsoda? – sápadt el a lány. – Ezt nem hiszem el… - Akkor már értem – szólalt mag Draco –, hogy miért volt a kapunál és a bejárati ajtónál is ez a bűbáj elhelyezve. - A hátsó ajtónál szintén – tette hozzá Piton is. – Minden világos, azt hiszem. Mr Weasley kémkedni akart ön után. - Nem tudom elhinni… – suttogta Hermione. – De hát mit akart ezzel elérni? - Nyilván figyelemmel akarta követni – felelte Harry dühösen –, hogy mikor és ki látogat meg, illetve, hogy az illető… mennyire… közeli ismerősöd, hogy finoman fogalmazzak. - Vagyis, hogy adott esetben ki fordul meg a hálószobámban… – fordította le a lány a nyilvánvalót. – Merlinre… - Ha nem tévedek – hallották Piton töprengő hangját –, jelen esetben Mr Weasley értesült róla, hogy mi ideérkeztünk. Mivel a bűbájokat eltávolítottuk, nem fogja észrevenni, hogy mikor távozunk. - És azt fogja hinni – bólogatott Harry –, hogy még mindig itt leszünk, még akkor is, amikor már csak Hermione van itt egyedül. - Így van – értett egyet Draco is. – Viszont ezek után felmerül a kérdés, hogy engedjük-e itt maradni Hermionét egyedül?
Hermione hirtelen felnevetett, bár inkább keserű nevetés volt ez, mint jókedvű. Társai kérdő tekintettel néztek össze, majd a lányra pillantottak, várva, hogy megmagyarázza a helyzetet. - Most majd azt fogja hinni, hogy három pasival töltöm az éjszakámat – adta a választ a fel nem tett kérdésre. – Ki is ellenőrizte a hálómat először? Te voltál, Draco? - Igen – válaszolta a kérdezett. – Mindazonáltal, nem hinném, hogy ettől Weasley elfogadná a helyzetét… - Szerintem sem – bólintott rá keresztapja. – Ki tudja, mióta vannak fent ezek a bűbájok? Lehet, hogy hetek vagy hónapok óta. - Akkor elég unalmasan telhettek a napjai – sóhajtott fel a lány. – Nem szokott meglátogatni senki. Harry külföldön van, Lunával egész héten együtt vagyunk az irodában, más barátom nincs, ismerősökkel, régi iskolatársakkal nem tartom a kapcsolatot. - Akkor azt döntsük el, hogy most mi legyen – indítványozta Harry – Úgy vélem, nem maradhat itt egyedül. - Igen, ez így van – értett egyet Draco és Piton. - Már megbocsássatok – szólt Hermione –, de talán nekem is van beleszólásom a dolgokba. - Természetesen, van – nézett rá Harry. – Mi a javaslatod? - Ti mind szépen hazamentek, én pedig itt maradok – adta elő az ötletet a lány. - Arról szó sem lehet – rázta meg a fejét barátja. – Mi lesz, ha újra jön? - Meg tudom magam védeni – húzta ki magát Hermione. - Nem kétséges, Miss. Granger – kapcsolódott be Piton is a vitába. – Ettől függetlenül Harrynek igaza van. Nem lenne szerencsés egyedül maradnia. - Igazán megható, hogy így aggódnak értem, uram – nézett a férfira –, de azt hiszem, hogy enyém a döntő szó, és én nem megyek sehova. - Hermione, ne legyél ennyire makacs – fordult hozzá ismét Harry. – Miért nem engeded, hogy megvédjünk? - Nem erről van szó – rázta a fejét határozottan a lány. – Egyszerűen nem szeretnék állandó felügyelet alatt lenni, mint valami gyerek. Felnőtt, jól képzett, és tapasztalt boszorkány vagyok… - Ezt nem is vitatja senki – szólt közbe Draco –, de Weasley tényleg veszélyes lehet. - Ahhoz mit szólsz, ha mi idejövünk addig Ginnyvel, amíg nem utazunk vissza az Államokba? – vetette fel az újabb alternatívát Harry. - Arról szó sem lehet – ismételte a fiú pár perccel előbbi szavait Hermione. – Mindenki hazamegy, te Ginnyhez, ti pedig, Draco a város másik végére. - Látom, nem tudunk hatni rád – sóhajtotta barátja. – Rendben, Hermione, de abból nem engedek, hogy feltegyünk néhány védőbűbájt, és erősebb riasztóbűbájt arra az esetre, ha valami történne. Azok jeleznek nálam is, és a professzoréknál is, így ha baj van, rögtön megtudjuk, és ide tudunk jönni. - Rendben van – egyezett bele a lány, bár látszott rajta, hogy nem nagyon van ínyére az ötlet. - Ez a megoldás jó lesz addig, amíg Harry is itthon van – mondta Draco – aztán meg majd meglátjuk. - Rendben – fogadta el Piton is a megoldást. – Azt hiszem, Draco – nézett a fiúra, miközben felemelkedett a fotelból – ideje pihenni hagyni Miss. Grangert. Bizonyára kimerítették a mai nap eseményei. - Persze – bólintott a fiú, és ő is felkelt. - Köszönöm a gondoskodást – nézett Hermione a három férfira. - Nem tesz semmit – legyintett Harry. – Megyek, és kiteszem a bűbájokat az emeleten. - Én megyek a kertbe, és a kapuhoz – szólt Piton, miközben elővette pálcáját –, Draco, tied a földszint.
Néhány perc múlva már mindannyian a kertben voltak, és Hermione ismét megköszönte a segítséget, majd búcsút vett Dracótól és Pitontól. Harry még maradt, hogy négyszemközt váltson néhány szót a barátnőjével. - Hermione, kérdeznék valamit – kezdte kissé zavartan. - Igen, mi lenne az? - Szóval, az rendben, hogy Draco aggódónak tűnt, elvégre együtt voltatok ma – kezdte a fiú elgondolkodva –, de Pitont nem értem. Nem is találkoztatok, már ki tudja, mióta, és úgy viselkedik, mintha egy hete beszéltetek volna utoljára, és mintha tartanátok a kapcsolatot. Hermione sóhajtott, és lehajtotta a fejét, majd némi gondolkodás után újra a fiú szemébe nézett. - Valóban tartom a kapcsolatot Pitonnal egy ideje, és Dracóval is – vallotta be a lány. – Részleteket nem mondhatok, mivel üzleti kapcsolatban állok velük, és a helyzet eléggé bonyolult. - Hogy érted ezt? – kérdezte Harry. - Legyen elég annyi, hogy mindketten ügyfeleim – magyarázta fáradtan –, de egyikük sem tud a másikról. Ha nem ismernélek már ennyi ideje, nem mondtam volna el ennyit sem, mert ellenkezik az etikai szabályokkal, de tudom, hogy nem élsz vissza ezzel az információval. - Természetesen nem mondom el senkinek, még Ginnyt sem avatom be, ha akarod – fogadta meg Harry. - Köszönöm, ezért nagyon hálás lennék – mosolyodott el a lány, majd elnyomott egy ásítást. – Azt hiszem, ideje lefeküdnöm… - Igen, én is megyek – bólintott a fiú. – Ginny még a Roxfortban van. Holnap elhozom a holmitokat, ami a kastélyban maradt. Jó éjszakát! Hermione megölelte barátját, majd miután Harry eltűnt, visszament a házba, és kezelésbe vette Csámpást, amit a macska hálásan fogadott. Eltelt egy óra, mire ágyba került, de a fáradtságtól, és a kimerültségtől szinte azonnal elaludt, így semmi esélye nem volt, hogy végre nyugodt körülmények között átgondolja a nap eseményeit.
***
A következő hét nem kezdődött kellemesen Hermione számára. Mint az várható volt, a Reggeli Próféta címlapon hozta a hétvégi incidens részleteit, és hosszan taglalta a történteket. Talán egyetlen pozitívuma volt a cikknek, hogy nem Rita Vitrol írta, bár a riporter még így is találgatásokba bocsátkozott, vajon miért és hogyan ért véget a két Hős kapcsolata. Hermione összecsapta az újságot, és nehéz sóhajjal dobta félre. Már kora reggel bement az irodába, otthon ugyanis nem tudott mit kezdeni magával, így inkább dolgozni indult. Néhány perc múlva megérkezett Luna is, aki szemmel láthatóan töviről hegyire tudni akart mindent, amit csak lehetett. - Hermione – kezdte a lány izgatottan –, hová tűntél olyan hirtelen a bálról? Az egyik pillanatban még láttam, hogy Pitonnal táncoltál, aztán már sehol senki. Se ti, se Draco, sőt, még Harry is eltűnt. - Hazajöttem, mert valaki bent járt a házamban, és ők elkísértek – sóhajtotta a kérdezett. - Nem mondod komolyan! – mondta Luna meglepetten. – Ki volt az? Eltűnt valami? - Semmi – rázta a fejét barátnője –, és nagy a valószínűsége, hogy Ron volt az… - Én nem értem azt a pasit, komolyan mondom… – csóválta a fejét a szőke lány. – Miért nem képes felfogni, hogy vége? Elég durva volt, ami a parkban történt. Szó se róla, meglepett volt mindenki, hogy együtt látnak Dracóval, de akkor sem lett volna szabad így viselkednie. - Tényleg nem – bólintott Hermione. – Harryék azt mondják, orvosi eset, és kezdek én is így vélekedni. - Remélem, hogy végre békén hagy… - Én is, Luna, én is…
Tovább nem folytathatták a beszélgetést, mert ügyfél érkezett, és míg Luna tárgyalni kezdett a hirdetővel, addig Hermione az érkező baglyokkal foglalkozott, és kiküldte az esedékes leveleket.
***
A város másik végén is éppen a Reggeli Próféta cikkén bosszankodott Draco és Piton. Sejtették ők is, hogy lesz visszhangja a dolgoknak. Mivel a cikk inkább Ron és Hermione kapcsolatával, illetve annak titokban való megszakításával foglalkozott, róluk kevesebb szó esett, amit nem is bánt egyikük sem. A kertben ülve ismét az ünnepségen történtekre, illetve az éjszakai betörésre terelődött a szó. - Nem hittem volna – mondta Draco –, hogy egy szerelmi botrány kapcsán fogok az újságban szerepelni… - Igen, de lehetett volna rosszabb is – pillantott fel keresztapja az újságból. – Még szerencse, hogy nem volt annyi esze annak a mamlasznak, hogy rögtön megátkozzon. - Na igen, bár nem is tudom, honnan jött neki, hogy leüssön – tűnődött a fiú – Én biztos azonnal a pálcához nyúltam volna hasonló helyzetben, és hasonló elmeállapotban. - Weasley mindig is érdekesen oldotta meg a dolgait, bár most komolyan azt hiszem, hogy kezeltetnie kellene magát – felelte Piton bosszúsan, miközben letette a Prófétát. – Egyre inkább pletykalaphoz hasonlít már ez is… - Gondolj bele, mit írnának, ha kiderülne, miért dobta ki Hermione Weasleyt. Akár egy hétig is címlapon hoznák a sztorit, és mindenki azon csámcsogna. - Azt javaslom, hagyjuk a témát – nézett rá keresztapja, majd felkelt a székből. – Megyek a laborba. Velem tartasz? - Miért is ne – emelkedett fel Draco is, és követte a férfit a házba. – Remélem, most már nem csak előkészítési munkát bízol rám… Piton csak felvonta a szemöldökét, ahogy visszafordult a fiú felé, de nem szólt egy szót sem, míg be nem értek a laborba és el nem kezdték a munkát.
A napok nyugodtan teltek, ki-ki tette a dolgát, és mindenki legnagyobb örömére nem jeleztek a Hermionénál kihelyezett riasztóbűbájok sem. Piton és Draco sem feszegették tovább az ügyet, és mindketten újra elmerültek az információszerzés mikéntjének kitervelésében. Piton kezdett biztos lenni abban, hogy keresztfia és Hermione valójában nem járnak együtt, csak egyszerűen együtt mentek a hétvégi rendezvényre. Maga is meglepődött, hogy valahol örül a felfedezésnek, ám még mindig ott volt a probléma, hogy a fiúnak szüksége lenne egy valós kapcsolatra. Bármennyire is visszacsengtek fülében Hermione tiltakozó szavai, nem látott más megoldást, mint egy görbe estét arra, hogy feltűnés nélkül megtudjon bizonyos dolgokat Dracótól. Talán a hétvége pont megfelelő lenne, hiszen fontos nap közeledett Draco számára, amit sajnos mindig ilyen módon ünnepelt meg. Az eljövendő hétvégére esett ugyanis élete nagy csalódásának évfordulója, és az ünneplés módja mindig újra és újra biztosította Pitont, hogy a fiú még mindig nem tette túl magát a történteken.
***
A hét folyamán Hermionénak feltűnt, hogy Luna nagyon titokzatosan viselkedik, és magában mosolyog. Próbált rájönni, mi lehet az oka a lány állapotának, de nem volt semmilyen ötlete, így nem maradt más, mint hogy megkérdezze tőle. - Luna – szólította meg a lányt miután visszatértek az ebédszünetről –, mi történ veled? Mitől van ennyire jó kedved már napok óta? - Hát… – kezdte a másik pirulva –, az a helyzet, hogy valami tényleg történt… - Mond már – szólt rá Hermione sürgetőn –, szétvet a kíváncsiság! - Szóval, a bálon találkoztam újra a többiekkel, és… és ott volt Neville is – mesélt kicsit akadozva –, és… és elhívott randizni másnapra… - És? – emelte meg vigyorogva a hangját barátnője. – Nyögd már ki! Összejöttetek? - Igen – nevetett már Luna is boldogan. – Most nagyon jól érzem magam! - Örülök nektek, Neville remek srác – ölelte meg Hermione a boldogan vigyorgó lányt. - Igen, valóban – bólogatott a szőke lány. – Te tudtad, hogy felvették a Szent Mungóba? - Tényleg? – kérdezett vissza Hermione. – Nem hallottam róla. - Igen, és még sokan dolgoznak ott az ismerősök közül – mesélte Luna –, ott van Ernie McMillan, Susan Bones, Blaise Zambini és az a liba Pansy Parkinson is – húzta el a száját az utolsó névnél. - Parkinson? – hökkent meg Hermione – Mit keres ott? Nem volt olyan jó bájitaltanból se, meg gyógynövénytanból se szerintem… - Fogalmam sincs – vont vállat barátnője –, de az tuti, hogy nem akarok a betege lenni! - Na, neki én sem – értett egyet a másik lány fintorogva. – Várjunk csak, azt mondod, Susan is ott van? - Igen, de miért? – nézett rá Luna. - Semmi, semmi, csak eszembe jutott valami – legyintett Hermione, és elgondolkodott egy pillanatra. Luna még firtatta volna a kérdést egy kicsit, de ekkor már ismét egy újabb ügyfél érkezett, véget vetve a beszélgetésnek.
Hermione pénteken már lázas készülődésbe kezdett, mivel Harry, Ginny és a gyerekek látogattak el hozzá, hogy együtt töltsék a hétvégét. Rendbe tette a házat, előkésztette a vendégszobát barátai számára, majd összeállította a menüt is. Szombat reggel megérkeztek a vendégei, és miután lepakoltak, mindannyian a kertben telepedtek le. A két gyerkőc vidáman szaladgált, míg a felnőttek körbeülték a kis kerti asztalt, és hideg töklevet kortyolgattak. Hermione örömmel látta vendégül barátait, mivel tudta, hogy hiába ígérte Harry, hogy több időt töltenek Angliában, bármikor visszahívhatják az Államokba, és szerette volna kihasználni a rendelkezésre álló időt, amennyire csak lehet. Kellemes beszélgetéssel, nevetgéléssel telt a délelőtt, és csak az ebéd idejére tértek vissza a házba, illetve, hogy a két rosszcsont gyereket lefektessék aludni egy-két órára. Miután kávéval a kezükben visszatértek a kertbe, Hermionénak feltűnt, hogy Ginny és Harry valahogy másképp viselkednek. Barátja mindig figyelmes volt feleségével szemben, ám most még talán a széltől is óvta volna. Hermione egy ideig figyelte őket, majd győzött a kíváncsisága. - Harry, mi van veled? – kérdezte a fiútól. – Úgy viselkedsz Ginnyvel, mintha hímes tojás lenne. Barátai mindent tudó mosollyal néztek össze, végül Ginny volt az, aki beavatta Hermionét a titokba. - Van egy jó és egy rossz hírem – kezdte a lány –, melyiket akarod előbb hallani? - Kezdjük a rosszal – ment bele a játékba Hermione. – Legalább a végén jobb kedvünk lesz. - Hétfőn hazautazunk az Államokba. - Jaj, mégis visszahívtak, Harry – nézett elszomorodva a fiúra, de az megrázta a fejét. - Nem, Ginny miatt kell visszautaznunk. - Ginny miatt? – pislogott értetlenül a lány. – Miért? Ezt nem értem… az ispotály hívott vissza? - Mondhatjuk úgy is – vigyorgott Ginny, majd megszánta a barátnőjét. – Nagyon úgy tűnik, hogy az ikrek testvért kapnak… - Ez komoly? – kerekedett el Hermione szeme, majd nevetve ölelte meg barátait – Gratulálok, ez nagyszerű hír! Mert gondolom, ez volt a jó hír… - Igen, ez volt – vigyorgott Harry büszkén. - De az itteni gyógyítók miért nem jók, hogy megbizonyosodjatok? – kérdezte hirtelen a házigazda. - Jók lennének ők is – sóhajtott Ginny –, de biztos emlékszel, hogy az ikrekkel sem ment minden simán. Ezért megbeszéltem a kinti gyógyítómmal, hogy bármilyen gyanú esetén hozzá megyek. Ezért kell utaznunk hétfőn. - Sajnálom, hogy máris hazamentek – mondta Hermione. – Gondolom, édesanyád is így van vele. - Igen – bólintott Ginny –, az egyik szeme sír, a másik nevet… Ekkor hangos robaj hallatszott a ház felől, és Harry elkezdett rohanni befelé, míg Ginny barátnőjére nézett. - Felébredtek az ikrek – majd egy pillanat múlva a két lány is nevetgélve indult el a ház felé.
***
Ahogy teltek a napok, és közeledett a hétvége, Draco úgy lett egyre mogorvább és hallgatagabb. Egyre gyakrabban lettek rajta úrrá a fájdalmas emlékek, és nem tehetett ellene semmit. Talán, ha tudott volna, akkor sem tett volna… Draco Malfoy úgy gondolta, évente megengedheti magának ezt a pár napot, hogy sajnálja magát, és az újra feltépett sebeit nyalogassa. Ilyenkor teljesen szélsőségesen viselkedett, és igazán hálás volt utólag keresztapjának minden alkalommal, amiért ilyen türelemmel hagyta őt elmerülni az önsajnálatban. Olykor bezárkózott, és egész nap ki sem mozdult, csak ült az elsötétített szobában, és emlékezett. Más alkalommal reggeltől estig csak járkált a házban és a kertben megállás nélkül, sehol sem találta a helyét, bár ez volt a ritkább eset, mert ezt Piton valamivel nehezebben viselte. És az ominózus napon, az évfordulón, este nyakon fogott egy üveg lángnyelv whiskyt, és el sem engedte a palackot, amíg egy csepp alkohol is volt benne. Nem siette el a berúgást, csak a biztonság kedvéért fogta az üveget, nehogy hirtelen lába keljen… Piton hálát adott Merlinnek, hogy Draco vidám részeg volt, ha ivott, bár ez nagyon ritkán fordult elő. Úgy gondolta, ez még mindig jobb, mintha az italtól még jobban magába fordulna, vagy esetleg agresszívvá válna. Ilyenkor azért sokszor ott volt a fiúval, hogy mégis szemmel tartsa, és olykor együtt nevetgélt vele, vagy csak hallgatta, hogyan beszél egyre nagyobb ostobaságokat. Néha elgondolkodott, hogy miért is így reagál Draco az erős italra, hiszen az ok, amiért a pohár fenekére nézett, nem volt éppen vidámnak mondható, a végére mégis mindig harsány nevetés hallatszott a házból. Ez az ellentmondás még mindig rejtély volt számára, de nem akarta kifaggatni a fiút, miután másnap magához tért a kábulatból, rendszerint erősen másnaposan.
Szombaton délután a laborban dolgozott, és Dracónak éppen elbújós, bezárkózós napja volt, így nem is látta a fiút előző este óta, még az étkezések alkalmával sem. Megbeszélte Lizzyvel, hogy tartalmas vacsorát készítsen, mivel Draco várhatóan nem hagy fel a hagyománnyal, és reggelre egy üveg whiskyvel szegényebb lesz a bárszekrény, így a fiúnak szüksége lesz megfelelő vacsorára, hogy felszívja a szeszt, amennyire csak lehet. Mire a manó tálalta a vacsorát, már Draco is előbújt az emeletről, és sápadtan, kócosan, gyűrött ruhában lebotorkált az étkezőbe. Piton nem szólt semmit, csak látványosan felvonta a szemöldökét, de Draco erre csak vállat vont, és leült az asztalhoz. Szó nélkül szedett a tányérjára és unottan falatozni kezdett, de egy idő után már nézni is rossz volt, amit művelt, mintha minden falat hús, és minden darab krumpli az ellenséget szimbolizálta volna. Az elején még nyugodtan, de határozottan tűzte őket villájára, majd egyre dühösebben döfte át az ételt, és szinte letépte azt fogaival a villáról. Piton egy ideig szó nélkül hagyta ezt az új étkezési formát, ám ahogy Draco egyre vadabbul evett, úgy ő is lassan elvesztette a türelmét, és rászólt a fiúra. - Draco, legalább az asztalnál viselkedhetnél kicsit rendesebben! – mordult rá keresztfiára. Válaszként csak egy morgást, és egy flegma vállrándítást kapott, de azért valamivel visszafogottabban folytatódott a vacsora. A desszert is nehezebb édesség volt az átlagosnál, de a fiúnak nem igazán tűnt fel, mit is eszik. Miután végzett a vacsorának nevezett produkcióval, felkelt az asztaltól, és átballagott a nappaliba, ahol kezébe vette a whiskys üveget, egy poharat, és elindult a kertbe. Piton kíváncsian figyelte, hiszen ilyet se látott még korábban, mivel Draco mindig a házon belül bonyolította le görbe estéjét. Egy sóhajjal ő is felkelt az asztaltól, és amint átvágott a szalonon, magához vett egy poharat, és követte a fiút a kertbe.
Szép, nyári este volt, amit más esetben vétek lett volna ilyen programmal elütni, de ezzel most egyik férfi sem törődött. Piton leült Dracóval szemben a kerti székre, majd töltött ő is a poharába. Egy ideig némán ültek egymással szemben, hallgatták a közelgő éjszaka neszeit, a lombok susogását, a tücskök muzsikáját, és a halk madárdalt, amelybe olykor beleszóltak a már ébredező baglyok is. - Akár romantikus is lehetne a mai este, ha nem veled ülnék itt… – mélázott el Draco. - Mit gondolsz, melyik lány találná romantikusnak, hogy itt ülhetne veled, és nézhetné végig, ahogy leiszod magad? – tette fel a kérdést keresztapja. - Ugyan már, akkor nem a whiskys üveget ölelgetném…– legyintett a fiú, majd felsóhajtott – mennyit ültünk éjszaka a kertben vele is…
- Nem gondolod, hogy végre tényleg túl kellene lépned azon, hogy Claire elment? – kérdezte óvatosan a férfi. - Claire hazudott, játszott velem, és aztán elhagyott – köpte a fiú megvetéssel a szavakat. – Nevetségessé tett, sárba tiporta a büszkeségemet, és végül jót nevetett rajtam azzal a pojácával karöltve. Semmibe vette, hogy szerettem, kihasznált mindent, amit nyújtani tudtam és akartam neki. Nem baj, fiam – emelte meg hirtelen gúnyosan a hangját, ahogy visszaidézte apja egykori szavait –, hiszen ő jó családból származik, Draco, aranyvérű és gazdag. Az apja befolyásos ember, ami hasznos lehet még. A háttere tökéletes, szép is, és nem üti bele az orrát olyasmibe, ami nem rá tartozik. Mi mást kívánhatnál még? Draco felhajtotta pohara tartalmát, miközben emlékein merengett. Pár pillanatig lehunyta szemeit, ahogy az alkohol végigmarta száját, torkát és egész nyelőcsövét, majd folytatta előbb elkezdett monológját. - Mennyi lány lett volna boldogan a helyében – mondta rekedtes hangon. – Öltek volna azért a gyűrűért, amivel megkértem a kezét… De ő úgy fogadta, mintha az lett volna a legkevesebb, amivel elé léphetek. Nem becsülte meg a szerelmemet, pedig én tényleg oda voltam érte. Nem, Clairenek kevés volt a Malfoy név, a vagyonom, ami akkor még megvolt, kevés volt a családunk mélyen gyökerező nemesi származása, kevés volt neki minden, és ami a legfájóbb volt, kevés voltam neki én magam is. El tudod képzelni, hogy ez mennyire fájt nekem, Perselus? – kérdezte keserves hangon – El tudod képzelni? Mindent megadtam volna neki, és ő eldobta, mert valakinek két névvel több volt a családfáján, és az apja neve tisztábban csengett, mint az én apámé. - Ez végül is még érthető lett volna – felelte a professzor –, ha csak ez lett volna az oka. Nézd, ha az esküvő után történt volna mindez, az még rosszabb lett volna. Így megúsztad az esküvőt, és nem kényszerültél egy életre egy ilyen nő mellé. - Talán tényleg igazad van, és el kéne már felejtenem az egészet – nézett fel a fiú, ahogy válaszolt a percekkel előbbi kérdésre. – De mégis, ki tudna segíteni? Egyedül nem megy, minden évben kiborulok szinte egy egész hétre. - Biztosan tudnál találni valakit, aki segítene – mondta Piton, és kutató pillantásokat vetett Dracóra pohara felett. – Mi a helyzet Miss. Gr… Hermionéval? – kérdezte, kijavítva magát. - Mi lenne? – nézett rá kérdőn Draco. – Hermione szép lány, okos, határozott, minek tagadni… Jól elvoltunk az ünnepségen. - Igen, azt láttam – bólintott a férfi. – Nagyon jól mutattatok együtt… - Perselus! – pillantott fel Draco meglepetten, miközben újratöltötte poharát. – Csak nem arról akarsz meggyőzni, hogy ő a nekem való lány? - Miért ne – vont vállat Piton, bár maga sem értette, miért mond ilyeneket –, elvégre te mondtad az imént, hogy szép és okos. - Igen – bólintott most Draco, majd hirtelen keresztapja felé emelte a poharát. – Igyunk Hermionéra! - Jó, igyunk Hermionéra – koccintotta oda beleegyezően a poharát a férfi, és felhajtották az italt.
Draco mozdulatai kezdtek egyre tétovábbak lenni, ami abból is látszott, hogy majdnem felborította az üveget, amikor újratöltötte a poharakat. - Ő nem lett volna ilyen… nem lett volna… – motyogta maga elé a kapatos fiú. - Milyen nem lett volna, és kicsoda – kérdezte Piton, akin még nem mutatkoztak az ittasság jelei, elvégre nem volt célja a részegség. - Hermione… ő nem játszott volna velem – emelte fel a fejét Draco, és szemei már erősen csillogtak. – Ő csak egyszerűen megmondta volna, hogy vége. Nem hazudott volna, nem játszott volna velem. - Igen, ő mindig is egyenes jellem volt – értett egyet Piton, majd mosolyogva fűzte hozzá – griffendéles… Draco is elvigyorodott, és látszott rajta, hogy lassan eléri azt a szintet, ahol már a jókedve fog erősebb lenni, mint a szomorúsága. - Na, igen, a bátor griffendéles… Szent Potter barátnője – nevetett fel, ahogy eszébe jutottak az iskolai évek. – Emlékszem, amikor harmadikban orrba vágott… majdnem olyan jól sikerült neki, mint Weasleynek. - Hermione orrba vágott? – nézett rá meglepetten Piton. – Én erről nem is hallottam. - Persze, hogy nem! – méltatlankodott Draco. – Nem csatoltam hozzá Draco Malfoy hőstörténeteinek sorához… De hagyjuk Hermionét. - Rendben – egyezett bele a férfi, és kiürítette a poharát.
- Mi a véleményed Susan Bonesról? – kérdezte hirtelen Draco. - Susan Bones? Hm… egész jó volt bájitaltanból – merengett el a professzor. – Ha jól hallottam a bálon, most a Szent Mungóban dolgozik. De miért kérded? - Csak úgy… - Nana, Draco! – vigyorodott el a férfi. – Engem nem versz át! Tetszik neked Miss. Bones, ugye? Azért kérdeztél róla. Jó választás. Szép is, okos is, és szerintem kedves is. Illene hozzád…
Hamarosan már mindkét díszpinty kellően mámoros állapotban volt ahhoz, hogy Draco elővegye igazán nevetős hangulatát, és vad röhögésekbe kezdjen. Keresztapja legnagyobb örömére hanyagolni kezdte Hermionét, és inkább az iskolai emlékeit elevenítette fel, hogy mi mindent tettek társaival. Sokáig nem tudott azonban örülni, mert hirtelen ismét veszélyes terepre tévedt a nosztalgiázás, amikor a griffendéles hármas elleni akciók kerültek terítékre. - Az volt a legjobb – hajolt közelebb a fiú –, amikor ötödévben megleptük őket a Szükség Szobájában. Ma már tudom, hogy nem voltunk túl rendesek, de akkor jó mókának látszott. Bár az is igaz, hogy soha nem tudtuk őket igazán csőbe húzni. Emlékszem, amikor másodikosok voltunk, Weasley meg akart átkozni, de saját magát találta el a törött pálcájával… milyen undorítóak voltak azok a csigák – borzongott meg az emlék hatására. - Hát igen – mondta Piton, és igyekezett artikuláltan beszélni, ami az elfogyasztott tetemes alkoholnak hála, egyre nehezebben ment. – Weasley mindig is kétbalkezes volt. Ha nem lett volna Harry és Hermione, senki se foglalkozott volna vele. - Ha elképzelem, milyen fejet vágott, amikor jelzett neki a bűbáj, hogy bementünk Hermionéhoz… – röhögött fel megint Draco. – Szinte látom magam előtt! Három férfi Hermione házában! Egy, aki a barátja, és kettő, akit esküdt ellenségének tekintett mindig is. - Igen – bólintott tétován Piton is. – Először bárgyún eltátotta a száját, valahogy így – mutatta be az elképzelést a férfi –, aztán, elkerekedett a szeme is, valahogy így, majd elvörösödött a feje a méregtől, valahogy… nem, ezt nem tudom bemutatni – nevetett fel, miközben Draco az asztalra borulva vihogott az előadáson. – Nem is tudom, melyikünk rázta meg a leginkább… - Szerintem kollektíven mindhárman – kapott levegő után a fiú. – Gondolj bele! Potter, a barát, aki most elárulta, én egy szemét görény vagyok,aki ki akarja használni, és te meg perverz, amiért szemet vetettél Hermionéra, pedig a tanára voltál – számolta ujjait is segítségül hívva, majd nyugodtabb hangon, kissé akadozva, folytatta. – Hát még ha… ha látott volna minket este a bálon! Hogy összesúgott mindenki, amikor leértünk az előcsarnokba! Szerintem te nem voltál még ott akkor, de hatásos volt, elhiheted. Szegény Hermione tiszta ideg volt, alig várta, hogy leérjünk a lépcsőn. Na, akkor szerintem nem értem volna le élve a lépcsőn… Mondta is, amikor táncoltunk – jegyezte meg Draco, ahogy a poharát nézte, amiben egyre több csillag tükröződött vissza, majd hirtelen elvigyorodott ő is. – Jut eszembe, nagyon fura volt, ahogy táncoltatok! - Fura? – kérdezte Piton meglepetten. – Mi volt abban a fura? - Nem is tudom… talán… – kereste Draco a szavakat – tudod, olyanok voltatok, mint akik mindig is egymással táncoltak. Olyan összeszokottnak tűntetek, mint akik már egy rezdüléséből is tudják, hogy mit akar a másik. - Szerintem ne igyál többet – javasolta keresztapja kissé komor hangon, ám ötletének ellentmondva felhajtotta saját italát. Meglepték a fiú szavai, holott tudta, hogy igazat mond, mert neki is feltűnt, mennyire nagy volt az összhang közte és Hermione között a tánc alatt. - Most miért vagy ilyen? – kérdezte vigyorogva a fiú. – Olyan jól néztetek ki együtt! De most komolyan! - Draco – nézett rá a férfi –, azért ez eléggé merész kijelentés, nem gondolod? - Jaj, Perselus – legyintett a fiú –, ne legyél már ilyen! Mi bajod van Hermionéval? - Semmi a világon – vont vállat a férfi, ahogy újra töltötte a poharát. Kezdte úgy érezni, nem is olyan rossz ötlet, ha ő is tovább megy a tervezett néhány pohárnál… - Akkor igazán nem értelek – tárta szét a karjait Draco. – Szerintem tetszel neki! Piton éppen ivott volna, amikor keresztfia kimondta ezt a képtelen feltételezést, de a szavak hatására félrenyelte a whiskyt, és vészesen fuldokolni kezdett. Draco elővette a pálcáját, és megszabadította keresztapját kínjaitól, így lassan kezdett elmúlni arcának lilás árnyalata. - Köszönöm… – hörögte Piton, ahogy átjárta tüdejét a levegő. – Te nem vagy normális, esküszöm. - Oh, nagyon is az vagyok – bólogatott Draco. – Valld be, hogy csinos volt abban a ruhában! - Igen, tényleg nagyon szép volt – engedett a férfi akaratlanul is a felszólításnak, és biztos, ami biztos alapon magába döntött egy újabb dózist. - Ez a beszéd – emelte égnek a poharát a fiú, majd fejét hátravetve eltüntette pohara tartalmát. - Draco! – nézett rá a professzor – Miért van olyan érzésem, hogy most te akarsz engem rábeszélni arra a lányra? - Ki? Én? – mutatott magára, majd széles mozdulattal legyintett – Dehogy is! Hova gondolsz? - De, de – ellenkezett a már jócskán kapatos férfi –, te rá akarsz engem beszélni Hermionéra. - És ha igen? – vont vállat Draco – Mi bajod lehet? Tetszik neked, nem? Pont illik hozzád – mondta, és két kezét úgy illesztette össze, mintha fényképet akarna bemérni, majd fél szemét lehunyva, fejét oldalra billentve méregetni kezdte Pitont. – Pont összepasszoltok… Tényleg, Perselus, neked milyen nők jönnek be? Magas, vékony, alacsony, telt, szőke, barna, fekete, szép, csúnya, okos, buta? Milyen? - Aki szép is és okos is – vágta rá keresztapja kihúzva magát, ám a hirtelen mozdulattól a szék vészesen megbillent alatta, de azért bírta a terhelést. – Na persze, az se baj, ha kedves is, és határozott is egyben. Nem szeretem az olyan nőket, akik nem állnak ki a véleményük mellett. Jaj, és ne locsogjon mindenféle ostoba dolgot, mert attól rosszul vagyok – tette még hozzá a végére. - Pont, mint Hermione – vágta rá a fiú vigyorogva. - Draco, mit forgatsz a fejedben? – kérdezte Piton gyanakodva. - Én? Semmit – tagadta a vádat. – De talán mégis van valami… – állt fel nehezen, majd megállt az asztalba kapaszkodva, és cinkos pillantással nézett Pitonra –, kéne még egy üveg pia… Elindult a ház felé, kicsit kilengve jobbra-balra, de lassan mégis eljutott a célig, és eltűnt az ajtó mögött. Nem akarta a pálcáját használni, ebben az állapotban már nem lett volna biztonságos egyiküknek sem. Eltelt pár perc, és Piton kezdett türelmetlen lenni, így keresztfia után indult. Amint belépett a házba, meglátta a kanapén elterült fiút, aki már fejét hátrabillentve mélyen aludt. A férfi csak legyintett egyet, és lassú, tétova járással elindult a szobája felé…
Tudom, hogy nem az igazi, de azért pár szónak örülnék, bármi legyen is a véleményed. Köszi...
|