31

 Cheers!

Észrevétlenül, alattomosan kúszik felém a vizsgaidőszak, aminek csupán egy előnye van: a vizsgáztatók feléledtek hamvaikból, és eszükbe jutott, hogy értékelniük kéne a kismilliárd éve letett bájitaltan-vizsgám.

Egy vitatottan szép nap végén (SVK-val kezdődött az órarendem) Severus egy palackkal állít be csendes hajlékomba.

Éppen a tükörnél ülök (igen, van nekem ilyen), s így okosabb lenne úgy tennem, mintha nem vettem volna észre, hogy bejött valaki. Mert ugyebár az olyan édes. De nem tehetem ezt meg: mindketten értelmes emberek vagyunk, és nem szeretjük a túlságosan átlátszó játékokat.

Felállok, és fenyegetően nézek rá. Újabban ez fontos nyitógesztusommá vált, csak hogy érzékeltessem, milyen szexis is vagyok, ha hatalmába kerít a higgadt düh. Talán mégiscsak vannak felesleges játékaink.

- Hoztam egy érdekes mintát. –töri meg a csendet rezzenéstelen arccal. A köszönésre olykor már nem is pazaroljuk az energiát: ez egy olyan ceremónia, melyet kizárólag a bájolgásra, illetve érdekes töltetű üzenetek hangsúllyal való elmondására találtak ki –s nekünk általában nincs semmi olyan fontos közölnivalónk, melyet kódolva kellene átadnunk egymásnak.

- Wunderbar. (Csodás) –fejtem ki lelkesedésem egyetlen célirányos német szóban, csakis azért, hogy pompás német-tudásomat fitogtassam. Nemrég ugyanis felfedeztem, hogy Severus körülbelül középszinten van ebből a nyelvből –mióta ide járok, ő az első olyan mágus, akiről megtudtam, hogy ezzel a képességgel bír. Olykor úgy érzem, van egy külön kis világunk, ha elkezdünk egymással németül társalogni. Ha pedig anyanyelvünkön tesszük ezt…nos, akkor nem is kicsi az a külön világ…

- Kannst du mir sagen, was das ist? (Meg tudod nekem mondani, mi ez?) –kérdezi fölényes képpel, mintha én nem tudnék kipréselni magamból egy KATÁ-szórendes germán tagmondatot.

- Wahrscheinlich bestimmt. (Valószínűleg biztos.) –reagálok roppant értelmesen.

Leheveredem az ágyra, miközben ő lazán mellémdobja az palackot. Gondolom, elég erős az anyaga, hogy Sev meri csak így hajigálni. Persze, megszokhattam volna már, hogy ő bízik a varázslataiban –a fiolákra helyezett törésgátlókban csakúgy, mint az altató igében.

- Ó igen, nagyon érdekes napom volt. –mondom csevegő stílusban, míg vígan heverészem, és időnként rápillantok Severusra. Így este tíz felé már nem olyan aktív, valószínűleg azért, mert végigtanította a napot, és am ganzen Tag nézheti a pimasz kölykök pofáját.

Teljes lelki nyugalommal helyet foglal az íróasztalom mellett, és álmatagon nézeget ki az ablakon.

- Umbridge ma megkért, hogy mondjam meg neked, legközelebb a rózsaszín talárodban menj reggelizni, az nagyon szexi. –folytatom közönyösen, és az ágyterítővel babrálok.

- Jó trükk. –morog, és végre rám emeli megszentelt tekintetét. –Tudod, hogy nálam sose válik be. Még éjjel sem.

- Áhá, szóval ha álmodban mondom ezt neked, akkor is éber hangon azt feleled majd rá, hogy Oké, meglesz ?

- Valószínű… De nem szeretnék vitába bonyolódni arról, hogy kettőnk közül melyikünk nézne ki rosszabbul rózsaszín ruhában, úgyhogy napoljuk el a témát.

- Ugyan, nem kell erről vitát nyitnunk. Egyértelműen te sokkolnád a népet. –felelem halványan mosolyogva, és (lévén vizuális típus) máris meg-megremeg a hasfalam.

- Kérlek, ne képzeld el. –mondja fáradtan könyörögve, mire belőlem végre kiszakad a kuncogás.

- Áh, most tényleg… Te mindenben jól nézel ki. –folytatom a fáradt poénsorozatot. –Ha meg mégse, hát le kell rángatni rólad, és máris juhé van.

- Tényleg érdekes napod lehetett. Hozzád vágtak egy szlengszótárt? –érdeklődik érdektelenül. Nem tehetek róla, csak így tudom leírni ezen megszólalását, ha az arcmimikáját is tekintetbe veszem…

- Sőt mi több, le is nyomták a torkomon. –vonom fel pajkosan a szemöldököm, jelezve, hogy várom a reakcióját.

Eddig kényelmesen üldögélt, de most nagy műgonddal megemelkedik a székben, miközben térdére helyezett kezei alig mozdulnak. Ezen bonyolult mozgássorozatot követően újra helyet foglal. Mindezzel arra próbált célozni, hogy jaj de meglepődött.

- Kivel is volt ma órád, Sue? –kérdi, s gyanakvó arckifejezést erőltet magára.

- Öhm, hát nem is tudom… Olyan… magas volt, finom, hosszú ujjakkal és gyógynövényillatú talárral… De a nevét nem tudom, nem fordultam meg…

- Hm. Talán… Bimba? –érdeklődik látványosan töprengve.

Eddig tartott az álcám. Kiesem a szerepből és hozzávágom a párnám. Sajnos, mivel mindig felelősségteljesen gondolkozom,  meglehetősen vigyázok, hogy se a szerencsétlen repülő objektum, se szegény Severusom ne szerezzen különösebb sérülést a találkozás folytán –elvégre remélhetőleg mindkettővel együtt fogok aludni ma éjjel.

- Ez volt aztán a… jó vicc. –mondja lassan, erősen kihangsúlyozva az utolsó szót, és megvetően néz rám, majd földre került párnámra (aki az előbbi mikromásodpercben még az ő arcában tartózkodott).

Megvonom a vállam ültömben, és lenézek, mintha valami érdekeset vettem volna észre az ölemben. Mivel törökülésben ücsörögve teszem ezt, nem nézek ki őrültnek.

Hirtelen hatalmas (legalábbis a váratlan érkezése miatt dupla erősségűnek tűnő) ütés éri a fejem oldalról. Nem kell felnéznem, hogy tudjam, a párnámat kaptam vissza.

- Aljas. –morgom továbbra is lefelé nézve, dacosan lebiggyesztett ajkakkal.

- Ügyes. –javít ki Severus tárgyilagosan.

- Akkor támadd ellened, ha nem figyelé magasságos képed. Megtanultam a leckét. –nézek fel vigyorogva Snape fekete szemébe.

- Ügyes. –nyugtázza válaszom.

- Inkább aljas. –jelentem ki büszkén. Ezzel be is fejeztük képességeink kitárgyalását –ugyebár arra kevés lenne az elkövetkező nyolc óra, ami amúgy is másra kell.

- Kérlek. Ahogy akarod. –feleli és méltóságteljesen felegyenesedik a székből.

- Hová mész? –kérdezem teljesen feleslegesen, ugyanis a következő pillanatban eltűnik a mosdómban. Ilyenkor bánom, hogy ilyen kicsi a szobám. Könnyen áthidalható távolságok itt bizony nincsenek…

Hátracsapom a sokat megélt párnát, és magam is elvágódom, a fejem alá húzva a puha ágytartozékot. Kényelmesen terpeszkedem és fülelek, miközben a plafon érdekes (továbbra is makacsul nemlétező) mintáit analizálgatom.

Kisvártatva vízcsobogás üti meg a fülem, vagyis szerencsére csak a hangja. Severus ruganyos léptekkel, minden zavar nélkül előkerül a fürdőből, és tűnődve megáll az ágyam mellett.

Szemeim továbbra is a plafonra szegezem, úgy morgom neki oldalra:

- Ha olyan sürgős volt, mért nem csináltad a te lakásodban?

- Kisajátítod a fürdőhöz csatolt mennyei szépségű mellékhelyiséget? –emeli fel a kezét. –Bocsáss meg, hogy élvezni mertem lakrészed luxus kivitelű szolgáltatásait. –ezzel ismét helyet foglal az ablak mellett.

- Hát igen, tudtam én, hogy csak a fürdő miatt jársz ide. –jegyzem meg vigyorogva, és továbbra is szemezek a fallal.

- Ez egyértelmű. Még Grangernek is az volt az első, hogy berohant oda, nem emlékszel? –teszi hozzá gúnyosan.

- Jesszus, most már én is megnézem, mi van ott. És jobb, ha tudod, hogy bérleti díjat fogok kérni a sztríptízbártól. –jelentem ki színpadisan, és nagy energiapazarlás árán valóban felemelem szépséges csücsülőfelem, és kivonszolom a fürdőbe.

Ha már úgy alakult, hogy a nullához közelítő értékű hatásfokkal kitranszportáltam magam a mosdóba, körül is nézek, hátha aranyat lelek, vagy a vécétartályban rejtette el a naplóját Paulina, esetleg egy vízihulla nyugoszik békében a kádban.

Rövid ideig tartó szöszmötölés után szerencsésen visszatérek kiinduló-helyemre.

- Komolyra fordítva a szót… milyen okból cselekszel ilyen és ehhez hasonlóan felesleges dolgokat? –fogad Severus hűvös kifejezéskötege.

- Miért, csak neked van jogod kimenni az ÉN mosdómba? –kérdem legalább ilyen ipari jégcsapgyártó hangnemben.

- Most az egyszer ne komédiázz. –legyint fáradtan. –Mire fel ez a sok körítés? Nem lenne egyszerűbb értelmesebb tevékenységekre pazarolni a felesleges energiáid?

- Az én lelki berendezésemnek éppenséggel az a bonyolultabb út. –vonom meg a vállam közömbösen.

- Egyáltalán minek sürögsz-forogsz itt este tízkor? Nem merítettek ki kellőképpen a kollégák? –morogja, szinte a fogain keresztül szűrve a szavakat.

- Látom, téged igen. De engem nem olyan könnyű kimeríteni. –nyúlok el az ágyon, terveim szerint kívánatosan.

- Azt látom. -jegyzi meg cinikusan, valószínűleg arra utalva, hogy márpedig a kimerült emberek szokása élettelenül heverni.

- Ma még a szokásosnál is Snape-ebb vagy. Valami baj van? –ásítom részvétlenül.

- Longbottom ma V minőségű főzetet adott be. Monstro felrobbantotta az üstjét. Potter úgy nézett rám, mintha ugyanezt akarná tenni velem. Granger végigsúgta az ezután következő röpdolgozatot. Röviden szólva, borzalmas nap volt.

- És teljességgel átlagos, leszámítva Longi teljesítményét. –teszem hozzá megértően bólogatva.

- Pontosan. –sóhajtja.

Érdekes. Az emberek többségének nem kellemetlen érzés, ha átlagos napja van –talán sajnálnunk kéne egy kicsit Snape profot, nem igaz, gyerekek? Elvégre számára az is borzalmas élmény, ha minden úgy zajlik, ahogy szokott. Egyszer majd kitör és lerobbantja az összes tehetségtelen kölyök fejét –és mindenki azt fogja hinni, hogy megőrült, csak én tudom majd, hogy ez régóta érlelődött, sőt valójában teljességgel normális reakció.

Azt hiszem, megpróbálom felvidítani; természetemtől idegen az ilyesmi, de nála biztosan működni fog –ha elszánom magam erre, nem fog sikerülni, mire a kárörvendéstől egészen jókedvre fog derülni. Így fogom tehát fordított pszichológiával megvigasztalni szegényt.

- Lássuk ezt a főzetet. –mondom némi lelkesedéssel hangomban, és megkeresem a hatalmasnak épp nem mondható ágyam teljes felszínén bárhol előfordulásra esélyes palackot.

Kinyitom, beleszagolok –furcsa, csöppet sem ismerős illat. Gyakorlott mozdulattal kilöttyentek egy kicsit a tenyerembe, és vizsgálgatni kezdem: állag, sűrűség, szín… Mi a fene?!

Halvány lila fogalmam sincs, mi ez.

- Hogy haladsz? –kérdi gúnyosan Severus a szoba másik feléből.

- Még ülök. –felelem hasonló lelkesedéssel, és közben kétségbeesetten szemlélem a főzetet. Ezt nem hiszem el! Mi lehet ez?!

- Nem fogod tudni. –mondja Severus bosszantó magabiztossággal.

- Szeretném megköszönni professzor Snape-nek, hogy hitt bennem, és a családomnak, aki támogatott, nélkülük nem tudtam volna sikeresen véghez vinni ezt a kutatást… -mondom vontattan, és ismét szagolgatni kezdem a lötyit.

- Hadd segítsek. –telepedik mellém végtelen lenézéssel hangjában és testtartásában egyaránt.

Kérdően felvonom a szemöldököm, és meghajlok a magasabb hatalmaknak –végem, nem tudom, mi van a palackban.

Közelebb húzódik hozzám, és egy váratlan mozdulattal, miközben még mindig a kilötyölt mintát szagolgatom, belenyomja az arcom a tenyerembe, pontosabban a benne lévő kis mennyiségű főzetbe.

- Ez… ezz… szemét húzás volt! –hörgöm, miközben egyszerre próbálom meg visszaadni a természetnek az orromba és a számba került folyadékot. Még csak arra sem gondolok, miféle esztétikai látványt nyújthatok így.

Severus összeszűkíti szemeit, és úgy néz rám, mint aki vár valamire. Várhat is, mindjárt megfojtom.

- Mi a… -abbahagyom a beszédet, és elgondolkozva forgatni kezdem nyelvem a számban. Bársonyos, édes-vajas ízt érzek…

Severus arcára szokásaihoz képest erősen széles mosoly ül ki, miközben tűnődő vonásaimat fürkészi hideg racionalitással.

- Dereng már valami? –töri meg a csendet feddőn.

- Valami innivaló. Valami innivaló, amit nem ismerek. –suttogom magamról megfeledkezve.

- Varázslóital, köznapi nevén vajsör, ivatus maximus. –mondja gúnyosan.

- Valami varázslóital… varázslóitalt adtál nekem elemzésre, holott tudtad, hogy nem ismerem őket?! Hogy tehetted?! –háborgok magamból kikelve. –Ez volt a legaljasabb…

- 148 százalékos lett a bájitaltan vizsgád. –vág közbe rezzenéstelenül.

Elakad a szavam, vagyis abbahagyom az értelmetlen hőbörgést. Severus arcára finom fintor ül ki.

- Gondoltam, megünnepelhetnénk. –mondja közönyösen, és megrántja a vállát. Elkalandozik a tekintete, s végül az éjjeliszekrényemen álló könyvtornyon áll meg.

- Te aztán jól átvertél. –vigyorgok, s végre értékelem a terve mögött rejlő hihetetlen jó poént. Vagy csak a vizsgaeredményemtől hasonlít az ábrázatom egy tejbetökére?

- Szokás szerint. –konstatálja hűvös nyugalommal; az illető hangnem azonnal eloszlatja minden lelkiismeretfurdalásom, melyet afelett éreztem, hogy kiabáltam és ezzel akár meg is bánthattam volna. Amúgy meg úgy kellett volna neki. Ha valaki olyan mimózalelkű, hogy ennyitől megsértődik, ne agyaljon ki ilyen kegyetlen, aljas terveket.

Nem is ő volna, ha csak úgy, normálisan közölte volna velem az eredményeimet.

- Tudod, mit? Édes vagy, drága vagy, meg minden, amit akarsz. Na? –sorolom negédes akcentusra váltva.

- Ez mind nem vagyok. –rázza a fejét, és minden felsőbbrendűség-érzését belesűríti a következő pillantásba.

- Én ne tudnám? –kacsintok vidáman.

- Rád se illik egyik jelző sem, úgyhogy nem tudom, minek örülsz. –húzza el a száját.

- Pont ennek. Olyan jó, hogy nem szappanopera-szereplők vagyunk!! –kiáltom diadalmasan, és olyan vehemenciával ölelem át, hogy mindketten elveszítjük éltető egyensúlyunkat. Szerencsére benne van annyi lélekjelenlét, hogy nem esik le az ágyról, csomagként magán hordozva engem. Így csak kényelmesen végignyúlok rajta, a biológia csodálatos tanain elmélkedve, és saját felfedezéseimnek sűrűt hálát adva.

- Máskor… próbálj meg… kevésbé életveszélyes lenni. –ő még reménykedik a reménytelenben.

Nem felelek, komoly pofival szaglászni kezdem a nyakát, végül elégedetten elmosolyodom, és kicsit feljebb emelem a fejem, hogy farkasszemet nézhessek Vele.

- Mi tetszik ennyire? –kérdi teljes lelki nyugalommal.

- Én. Láttam magam a szemedben, és egészen felvillanyozott a látvány. –felelem gúnyosan.

- Sejtettem. –mondja, miközben sötéten állja tekintetemet.

Lassan, kelletlenül kibontakozik karjaimból, felül, és kikászálódik alólam.

- Sajnálom, mennem kell. –húzza el a száját rosszkedvűen.

- Na ne. –lehelem hitetlenkedve. Pont most, hogy… igaz, nekem mindig van kedvem hozzá. De mért hagyta, hogy belekezdjek, ha itt akar hagyni?

- Na de. Ha elfelejtetted volna, két nap múlva kezdődnek a vizsgák. Nem ártana megszerkesztenem a feladatlapokat.

- Dehát idegen vizsgáztató testület jön ki vizsgáztatni! –fakadok ki értetlenkedve.

- Valóban. Én is idegenként megyek ki vizsgáztatni a Durmstrangba. –feleli egykedvűen.

- Áá. Szóval így oldják meg. –motyogom meglepetten.

- Mégis mit gondoltál? Ugyanazon bizottság utazza be a világot? –teszi karba a kezeit.

- Nem gondoltam semmit. –vallom be, és bizonyításképpen hatalmasat ásítok.

- Nem ártana, ha elkezdenél tanulni. Amint becsukódott mögöttem az ajtó, vedd elő az átváltoztatástan jegyzeteidet. Egyes körökben az a hír terjeng, hogy idén meglehetősen nehezek lesznek a követelmények a változó rendszer miatt. –mondja kioktató hangon.

- Akkor nem fogunk ünnepelni? –kérdem csüggedten.

- Igaz. –állapítja meg tűnődve. Majd felkapja a nemrég még oly rejtélyes palackot, kinyitja, és felém nyújtja.

- Húzd meg. –mondja határozottan.

Én is felállok, és ünnepélyesen számhoz emelem a palackot. Az első vizsgám, az első vajsöröm.

Pár kényeskedő kortyot engedélyezek magamnak, majd gyanakodva ízlelgetni kezdem, miközben Snape felé nyújtom az italt. Ő is lassan, finoman iszik, láthatóan csak a kedvemért, majd, miután végzett, lezárja az palackot, és az ágyra dobja.

- Sok sikert. –suttogja, és elindul az ajtó felé.

- Severus! Most komolyan! Öt nyavalyás perced sincs? –kiáltok utána kétségbeesetten. Még el se hagyta a szobámat, de hiánya máris mar és átjár.

- Mire? –torpan meg a küszöbön.

- Nyitott ajtó mellett magyarázzam? –fintorgok bosszúsan.

Cinkos mosoly suhan át arcán, de gyorsan leküzdi a belső démonokat, és rezzenéstelen képpel közli, hogy ,,valóban” mennie kell.

- De ha megtudom, hogy megcsalsz Umbridge-dzsel, vajsörbe foglak fullasztani. –közlöm vele rezignáltan.

- Ez a veszély nem áll fenn. –susogja mély, borzongató hangon (bizonyára fejébe vette, hogy ma végleg megbomlasztja az idegeim).

- Akkor… szia. –suttogom szomorkásan.

- Sajnálom. –mondja kifejezéstelen hangon, és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozik is.

*am ganzen Tag: egész nap