Salvador Benevolus

3. fejezet

oO* Kegyes hazugságok  *Oo

Harry azt hitte, rosszul lát.

Piton állt előtte védelmezően, eltakarva Voldemort elől.

- Nem igazán volt szándékom csatlakozni, elég volt a szolgálataidból egyszer is – mondta hidegen, és hátralépett egyet. – Azt ajánlom, fontold meg, hogy megtámadsz-e minket…

- Nézzenek oda! Az áruló fenyeget engem! – hallotta Voldemort éles hangját.

Harry felkönyökölt, de felülni már nemigen volt ereje, minden izma fájt a rábocsátott átkoktól. Egy kicsit oldalra dőlt, úgy, hogy lássa Voldemortot.

-… mert még véletlenül kevesebb embered marad – folytatta Piton, hangja továbbra is nyugodtan visszhangzott a teremben, ami inkább egy barlangra hasonlított.

A halálfalók többsége összerezzent a kijelentés hallatára, többen pedig előreszegték pálcáikat. Hermione holtsápadtan ácsorgott közöttük. Harry rémülten nézett rájuk, tisztában volt vele, hogy bármelyik pillanatban támadhatnak.

- Pedig ha egy mód van rá, nemcsak megöllek titeket, de végre megtudom a bejárat helyét is – közölte Voldemort, és lassan lépkedett feléjük. – Tehát, vagy megmondjátok önként, vagy kénytelen leszek erőszakot alkalmazni.

Harry inkább visszahúzódott Piton mögé. Nem akart még egyszer szemtől szemben lenni magával a gonosszal. Legalábbis még most nem. Tekintete az oldalt álló halálfalókra siklott, ahol Hermione is állt. A lány ijedt arckifejezéssel nézte kettőjüket, és mikor Harry ránézett, elkapta tekintetét.

- Nos, annak az esélye, hogy megtudd, hol van a bejárat, elég kicsi – vágott vissza Piton undorodva.

- Nem vagyok benne olyan biztos – hallatszott Voldemort gúnyos hangja. – Lássuk csak… Crucio!

Harry összeszorította a szemét, várva a szörnyű átkot… de végül nem történt semmi. Hunyorogva nézett fel, és meglepődve látta, ahogy egy körülöttük lévő burok elnyeli az átkot.

- Azt hiszed olyan könnyű lesz olyan sokáig fenntartani a pajzsot? – kérdezte dühösen Voldemort. – Mivel a drága fiadat is védelmezed, így biztos vagyok benne, hogy nem fog sokáig kitartani.

- Nem vennék rá mérget – tette hozzá Piton.

Amikor Harrynek sikerült feltápászkodnia, és két lábra küzdeni magát, meglátta Piton háta mögé rejtett kezében a pálcát. A talárjába nyúlt, és ő is elővette, hátha még így kimerülten is sikerül segítenie Pitonnak innen elmenekülniük.

- Nem vagy te olyan jó okklumentor, mint hiszed, Perselus – sziszegte Voldemort, és fejével intett a többi halálfalónak, mire azok közelebb jöttek hozzájuk.

Piton most már nyíltan előreszegezte a pálcáját, és várt. Harry hol Voldemortra, hol a többi halálfalóra tekintett – de senki sem támadott.

De ez csak egy pillanatig tartott. Hirtelen különféle átkok csapódtak be minden irányból, amit a körülöttük lévő burok újfent elnyelt – viszont egy pillanatra eltűnt, majd újraformálódott.

- Kitart, mi? – kérdezte nevetve Voldemort, és egy újabb átkot bocsátott útra.

A pajzs ezt is elnyelte, de Harry már érezte a bőrén az enyhe fájdalmat, ahogy végigfut. Kibújt Piton háta mögül, és mellé lépett kissé imbolyogva, szintén Voldemortra tartva a pálcát.

- Maradj a hátam mögött! – szólt rá Piton, mikor meglátta maga mellett Harryt.

- Nem maradok! Miattam vagyunk itt, és én is küzdeni fogok! – szólt vissza ingerülten Harry, mire Piton elképedve nézett rá.

- Milyen igaz – kezdte Voldemort, és ujjával az állán dobolt, miközben másik
kezével továbbra is a pálcát tartotta immár Harryre. -, ha az áruló nem csatlakozik, akkor inkább a fia?

Harry ereiben megfagyott a vér. Voldemort tudja, hogy játssza ki a nyerő kártyáit.

Nem mert Pitonra nézni. Biztos volt benne, hogy az a Potter nem árulta el szándékát főleg ennek a Pitonnak, aki egyáltalán nem örülne az újonnan választott hivatásnak.

- Nos, egyáltalán nem – közölte szárazon Piton, és még jobban megmarkolta a pálcáját.

Voldemort viszont megint elmosolyodott, és elgondolkodó arccal nézett Pitonra.

- Kár. Pedig a fiadból remek harcos vált volna… vagy inkább hívjam Potternek? – kaján vigyorral nyugtázta, hogy Piton kezd begurulni.

- Inkább mondd meg a lökött újoncaidnak, hogy több beleéléssel keressék a bejáratot, mert eléggé bosszantó, hogy hónapok óta nem jutnak semmire…

Piton mondatát egy újabb átok szakította félbe, valami ismeretlen, ami vörös csíkot húzva maga után csapódott a pajzsba. A burok megremegett, de végül elnyelte az átkot.

Harry egy pillanatra megijedt, mikor Piton összeszorított szemmel épphogy meg tudott állni a lábain. Hiába életveszély, Piton úgy nézett Harryre, mint a régi tanára, egy rosszul sikerült bájitalfőzés után.

Arcán jól lehetett látni a csalódottságot, a dühöt, ahogy ránézett egy röpke pillanatig.

Harry újra Voldemortra pillantott, aki már szinte vigyorgott az összeomló pajzs láttán.

- Gyertek ide mellém, együttes erővel sikerülni fog megtörni a két árulót! – parancsolta az oldalt álló embereinek, mire azok mögéálltak pálcájukat továbbra is rászegezve.

Piton nem szólalt meg, de Harry tudta, ha mindannyian kimondják az átkot, akkor nem hagyják el élve a termet.

- Harry, koncentrálj arra, hogy kit tudsz szabadulni, így megszakadhat a kapcsolat közted és Voldemort között – súgta Piton, és egyik karjával magához húzta.

- És mag… veled mi lesz? – kérdezte értetlenül Harry. – Nem fogom… nem foglak itt hagyni!

Piton szinte majdnem felnyársalta tekintetével Harryt.

- Eddig sem érdekelt, hogy mi van velem, vagy épp a testvéreddel. Tehát úgy vélem, most is épp a szemembe hazudsz.

Harry nem is értette, miért megy fel benne a pumpa.

Mivel a halálfalók nem mozdultak továbbra sem, Voldemort parancsára, ezért Harry kirántotta Piton szorításából magát, és dühösen nézett rá.

- Már megbocsásson! De nem fogom csak azért megöletni, mert menekülni akarok, ezt felejtse el! – igyekezte visszafogni a dühöt, amit érzett. Voldemort késlekedése ide, vagy oda, mintha direkt azért nem támadott volna, mert élvezi, amint apa és fia veszekednek.

Piton meglepődve nézett rá, mintha nem hitt volna a fülének.

Viszont Harry már nem várta meg a válaszát – szorosan összeszorította a szemét, és koncentrált.

„Piton térjen vissza, Piton térjen vissza… és ne tudjon visszajönni Voldemort elméjébe”

Mikor újra kinyitotta a szemét, Piton már nem volt sehol, a halálfalók pedig harsányan felnevettek. Voldemort mindenkinél jobban kacagott, már mintha azt a szörnyű nevetést annak lehetett nevezni.

- Ó, szegény Potter… bocsánat, Piton – újra felnevetett - nem lehet kellemes, mikor egy áruló árul el, ugye?

Harry szemrebbenés nélkül hol Voldemortra, hol a mögötte állókra nézett, és pálcáját még szorosabban szorította. Elkeseredetten kutatott valami lehetőség után, miként juthatna ki innen, persze úgy, hogy még előtte tetemes kárt okozzon a helységben.

Tudta, hogy ha akarná, visszatérhetne, de az a gondolat, hogy valamelyest kárt tehet az itt lévőkben, maradásra kényszeríttette. De végül rájött, hogy nem csak ez játszik szerepet, hanem az, hogy az a lány akit mindenkinél jobban szeretett, szintén ott állt.

- Nem igazán érdekel, mit gondolsz, Tom – mondta halkan Harry, aztán újra felnézett. – Na mi van már? Mindig is erre vágytál, hogy megölj, akkor meg mire vársz?

Voldemort szeme dühösen megvillant.

- Pont te jöttél ide, hogy felkínáld szolgálataid, és most meg megkérded, hogy meg akarlak-e ölni? – kérdezte értetlenül.

Harry egy pillanatra megfeledkezett a tényről, hogy be akart állni az őrült hasonmása ebbe a bandába.

- Ha nem állhatok be, gondolom, akkor megölsz – kérdezte ravaszul, és most már eszébe jutott, hogy milyen varázslat menthetné meg ebben a percben megbénítva az egész társaságot - vagy tévedek?

Tekintete újra a halálfalókra siklott, majd Hermionéra. A lány ráemelte barna szemeit, és fejével nemet intett, szinte kérlelve rá, hogy ne tegye. Viszont Harry újra elszántan nézett Voldemortra.

- Nos, Potter, mindenek előtt megszerezném az információt, ami a diákok hollétéről adna tudomást – vetette oda Voldemort immár megint mosolyogva.

A Sötét Nagyúr már határozottan nem mutatott semmit abból, hogy józan gondolkodású lenne.

- Igen, de nem én vagyok a titokgazda – világosította fel Harry, és óvatosan megérintette a burok oldalát.

Meglepődve tapasztalta, hogy még mindig megvan, viszonylag erősen.

- Nem igaz, hogy a nagy Kiválasztott nem tudna a hollétéről? Egyébként is felvilágosítalak, hogy nem a egy titokgazda a lényeg… - szája újabb gúnyos mosolyra húzódott. – Hagyjuk az üres fecsegést… Crucio!

Mire Harry észbekapott, már a földön térdelt a fájdalomtól. A pajzs így Piton nélkül szinte semmit sem ért. Rémülten kapott a pálcája után, amit véletlenül leejtett, és a plafonra fogta.

- Reducto! – kiáltott fel hirtelen, ezzel megelőzve a többi halálfalót.

Az átok szemmel követhetetlenül csapódott a plafonba, mire arról súlyos sziklák estek a padlóra, több halálfalót is eltemetve. Voldemortot sem kímélte, teljesen eltemette a rázúduló kövek sokasága. Harry két kezével védte a fejét, de csak kisebb törmelékek zuhantak rá.

Mire nagy robajjal leszakadt a barlang jó része, Harry feltápászkodott, és próbálta kivenni a porból, hogy van-e valaki talpon. Pálcáját felkapta, és óvatosan felállt, megtámaszkodva egy nagyobb szikladarabban.

Az előbb tisztán látta, hogy hol állt Hermione. Rémülten nézett arra, ahol a legtöbb kő omlott le, de nem látott semmit. Lassan, de biztos léptekkel elhaladt azon a részen, ahol a halálfalók állhattak, majd megállt ott, ahol Hermionét látta utoljára.

A szíve kihagyott egy dobbanást, mikor meglátta Hermione kezét kilógni a kövek közül.

A háta mögött hallotta, ahogy Voldemort szitkozódva próbál kiszabadulni, és segítség után kiált. Harry el is csodálkozott egy pillanatra, ha Voldemort valóban súlyosan megsérült volna, akkor már rég nem lenne az elméjébe zárva, nem még hogy kivetítve, vagy hogy.

Gyorsan leszedte a köveket a lányról, aki már eszméleténél volt.

- Harry, nem teheted ezt – motyogta halkan, miközben Harry a lábáról is lekapkodta a köveket.

- Maradj nyugton, csak kiszabadítalak a kövek alól…

- Harry! Menj el, amíg nem késő! Nem érted? Nem beszélhetünk! – mondta immár hangosabban, mire Harry dermedten nézett a lány arcára.

Hermione szinte felrobbant a dühtől, ahogy Harryt nézte.

- Hermione… tudom, hogy nem vihetlek el, de akkor is.. halálfaló?

- Harry, nem érted! Maradnom kell… Menj már, még mielőtt a többiek kiszabadulnak, és tényleg nem éled túl!

- De Herm…

- Obstructo!

Harry nem tudta befejezni a mondatot, mert Hermione átka a szemközti falnak repítette. Majd mikor Harry újra oda akart menni, Hermione dühösen ordibálni kezdett:

- Még mindig itt van Potter! Kapják már el!

Voldemort akkora már kimászott a kövek alól, majd egy egyszerű varázslattal a köveket a levegőbe repítette, amik ott maradtak lebegve bizonytalanul. A többi halálfaló immár kiszabadult, és a java részük sértetlenül megúszta szinte.

- Potter, te még itt? – kérdezte dühösen. – Na, megállj, már elegem van belőled!

Harry próbált koncentrálni a visszatérésre, de nem ment… mikor kinyitotta a szemét, ijedten követte tekintetével a súlyos kövek sokaságának útját maga felé.

Mikor azt hitte, hogy itt van a vég… hirtelen úgy érezte, mintha zsupszkulcsba kapaszkodott volna: eltűnt a lába alól a talaj, és immár kevésbé hideg padlón találta magát.

Valaki nem keményen, de elég határozottan pofozgatta az arcát, végre tudatosult benne, hogy már nem a barlangban van. A szájában érezte valaminek a szörnyű ízét, amitől elkezdett köhögni. Az a valaki végre abbahagyta a pofozgatást, mire nagy nehezen ki tudta nyitni a szemét.

Pitont látta maga előtt, halálsápadtan.

- Végre magadhoz tértél, ostoba kölyök – morogta dühösen, és egy üvegcsét tartott a szájához kényszerítve, hogy Harry lenyelje a tartalmát.

Harry mikor megérezte, újra a szörnyű ízt, oldalra fordította a fejét.

- Jól… vagyok… - mondta bizonytalanul, mikor egy újabb köhögés roham lett úrrá rajta.

Piton viszont ugyanúgy tartotta a fejét, ahogy eddig.

- Tudom, hogy nem kellemes az íze, de muszáj meginnod! – parancsolta szigorúan, mire Harry lenyelte azt a néhány kortyot, ami még volt az üvegcsében.

Miután megitta, megint rájött a köhögés, és már szinte a hányinger is.

- Mi volt ez… ? – kérdezte rekedten, immár az üres üveget fikszírozva.

- Az elme nyugtatására szolgáló főzet, amely megakadályozza az utólagos károsodását – válaszolt Piton hidegen.

- Köszönöm – mondta Harry halkan, és Piton segített neki felülni.

Meglátta a táblát a földön, és akkor jött rá, hogy nemrég keresztapjával volt órája. Hirtelen Draco tűnt fel az ajtóban, majd sietve odaszaladt hozzájuk, kezében egy pohár vízzel.

- Ezt idd meg, ettől jobb lesz – mondta Draco, és Harry felé nyújtotta a poharat.

Harry elvette, majd szinte megitta az egészet, végül a poharat visszaadta Draconak,

- Most már jobban vagy? – kérdezte aggódva Piton, de, hogy még mindig dühös volt, azt nem nagyon tudta leplezni. Vagy lehet, nem is akarta.

Harry csak bólintott egyet, Piton pedig továbbra is úgy nézett rá, mint aki meg tudná folytani.

- Jól van már! Nem akartam, tényleg! – fakadt ki hirtelen. – Tudtam, hogy úgysem esett volna komolyabb bajom!

Piton miután eltette talárjába az üres üvegcsét, dühösen nézett Harryre.

- Amit én kétlek! – vágta rá Piton. – Felelőtlen kölyök! Mégis, hogy képzelted?

- Mit…? – kérdezte értetlenül Harry, de Piton szikrázó tekintete rögtön elárulta, miről van szó.

- Bocsánatot kérek! Egyszerűen nem gondoltam komolyan! – mentegetőzött, de Pitont ez nem hatotta meg.

Draco csodálkozva nézett hol Pitonra, hol őrá.

- Majd ha jobban leszel, elbeszélgetünk egy kicsit erről a dologról! – üvöltötte
Piton Harry képébe, aki végül imbolyogva felállt. – Úgy látszik egyesek nincsenek tisztában bizonyos elkötelezettségekről!

- Sajnálom! Meggondolatlan voltam… - mondta halkan, és megtámaszkodott a mellette lévő padban.

- Meggondolatlan? Fogalmad sincs róla, milyen következményekkel jár! – folytatta Piton, mint aki meg sem hallotta Harryt. – Tudod, azt hittem, csupán csak egy idióta megnyilvánulása a kamaszkornak a folytonos gyűlölködés, de nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű hülyeséggel is párosulhat, hogy egy ilyen döntésnek eleget teszel!

- Mondtam már, hogy sajnálom! – kiáltotta Harry elkeseredetten, mire Draco közbevágott.

- Elárulnátok, miről van szó?

Piton sötét tekintete rögtön elhallgattatta Dracot.

- Egy egyszerű sajnálat nem old meg mindent! – mondta vicsorogva. – Mint azt az előző jelenet is tanúsítja, bármire képes lettél volna, még ahhoz is, hogy eláruld, hol lehet a rejtekhely! És attól független, hogy az utolsó percben visszakoztál, nem mentség, hogy milyen döntést hoztál!

- Megbántam! – mondta kétségbeesetten Harry.

Ahogy Piton egyre dühösebb lett, akkor vette észre Harry, hogy nagyon nem akarja, hogy Piton haragudjon rá.

Piton az apja.

Egy olyan ember, aki végre törődik vele, és szereti is. Legalább is eddig. De Potter viselkedése, meg ez a halálfalós ügye, úgy látszik véglett betett Pitonnál.

- Mondhatsz akármit, de ettől nem fognak jobbá válni a dolgok, Harry – mondta immár higgadtabban Piton. – Most pedig menj, és pihenj le, majd aztán beszélünk.

- Mivel különbözik, hogy most beszél velem, vagy akkor? – kérdezte felháborodottan Harry, pedig tényleg jó ötletnek tűnt, hogy lefeküdjön.

Piton felvont szemöldökkel nézett Harryre.

- Jelenleg pihenned kell, nem pedig újabb stressznek kitenni magad, mint épp most. Megint egy hajszál választott el tőle, hogy Voldemort elkapjon! Az egyetlen ember, aki rendesen tud varázsolni, azt meg visszaküldöd?!

Harry elengedte az asztalt, és dacosan Pitonra nézett.

- Gondoljon, amit akar! Pedig csak egyszerűen nem akartam, hogy még egy ember meghaljon miattam…

„Sirus után” – akarta mondani, de aztán csendben maradt.

- Senki halálról nem tehetsz! Háború van, és az áldozatokkal jár! Egyszerűen ne tegyél még egyszer ilyet, hogy kizársz engem a gondolataidból! – ordította Piton, aztán még visszafogottabban hozzátette: - Attól, hogy sikerült megint megmenekülnöd, Voldemortnak egy újabb okot adtál, hogy megkíséreljen megölni.

Harryben most tudatosult, hogy veszekedés ide, vagy oda, Piton aggódik érte. Normális esetben erre a gondolatra kitört volna belőle a nevetés.

- Csak egyszerűen megváltoztam – tette hozzá, és elindult az osztály ajtaja felé.

Draco, aki eddig csendben volt, most volt bátorsága megszólalni.

- Öhm, Perselus, menned kéne a következő órára.

- A diákok nem halnak bele, ha egy kicsit kések, mert elbeszélgetek a fiammal, akit itt és most legszívesebben eltanácsolnék! – mondta higgadtan Piton, mire Harryt még jobban elöntötte a düh, és megtorpanva fordult vissza.

Nem lehet, hogy ennyire semmibe veszik minden szavát ebben a világban. Potter nem elég, hogy egy őrült volt, de még úgy látszik egy megrögzött hazudozó is.

- Jól van, akkor rúgjon ki! – ordította Harry, és érezte már, hogy ereje kezdi elhagyni. – Úgyis elegem van mindenkiből! Egy bábu vagyok csupán, amit ebben a háborúban csak ide-oda taszigálnak!

Piton néhány lépéssel közelebb jött Harryhez.

- Attól még, hogy egy régi jóslat fontossá tett téged, nem jelenti azt, hogy fel kell adnod! Egyszer lehet, hogy te végzel Voldemorttal, de addig is tanulni fogsz! Ezt a magázást meg fejezd be!

Harry nem is vette észre, mikortól kezdte el újra magázni Pitont.

- Befejeztem! Elegem van belőle, hogy immár néhány napja csak azt bizonyítom, hogy megváltoztam! – üvöltötte vissza Harry.

- Akkor közlöm, néhány nap nem elég ahhoz, hogy az emberek újra bízzanak benned, főleg a ma történtek után! – vágott vissza Piton, cseppet sem kisebb hangerővel, mint Harry.

Draco mozdulatlanul nézte a veszekedést Piton háta mögött, de nem mert megszólalni.

- Gondoljon… gondolj, amit akarsz! Eszem ágában sincs beállni közéjük, mint mondtam! Az egy régi döntés volt! De mit bizonygatom, hisz úgysem hiszel nekem! – Harry vett egy nagy lélegzetet, mert már nagyon az összeesés kerülgette.

- Lesz bőven időd bebizonyítani, főleg némi büntetés és szobafogság után! – tette hozzá Piton halkabban, aztán Dracohoz fordult. – Kérlek, Draco, menj és szólj az osztálytársaidnak, hogy egy kicsit kések.

- Persze, megyek – mondta Draco, és Harry mellett elhaladva kiment az osztályból.

- Ez a veszekedés nem vezet sehová – mondta végül Piton -, menj, és pihenj le, a többi óra alól mentesülsz.

Harrynek ettől még jobban elborult az agya.

- Sehová? Ezek szerint, ha Veritaserumot itatnál velem, még akkor sem hinnél nekem?

Piton tekintete nem árult el semmit, vajon mi járhat a fejében, persze leszámítva a haragot.

- Mondom, idővel meglátom, lehet-e egyáltalán hinni neked bármiben is. Azt hiszed, neked van itt csak egyedül eleged? – kérdezte Piton kihívóan. – Mert akkor nagyon tévedsz! Az osztálytársaid is ki voltak téve a folytonos undokoskodásodnak, Blackről meg ne is beszéljünk, miért utált meg a tulajdon keresztapád!

Harry erre nem tudott mit mondani. El sem tudta képzelni, vajon mit művelt Potter.

- Voltak? Ezek szerint csak látsz valami reményt arra, hogy megváltoztam! – mutatott rá Harry, mire Piton csak megvonta a vállát.

- Talán látok valami reményt, és elismerem, tényleg úgy tűnik, komolyan
veszed a dolgot… de. Ahogy eddig viselkedtél mind a tanárokkal és diákokkal szemben, eléggé nehéz elhinni, hogy megváltozz – mondta Piton összeszűkült szemmel. – Látom rajtad az igyekezetet, de nehezen hiszem el, hogy az elmúlt három napot követően továbbra is ember módjára viselkednél.

- Pedig rosszul látja… látod – helyesbített Harry, és valahogy a tárgyakat homályosabbnak látta, mint eddig.

Piton továbbra is Harry arcát fürkészte, majd végül így szólt:

- Majd meglátjuk – mondta halkan, aztán újra végig mérte Harryt. – Már ideje, hogy lepihenj, nekem meg órára kell mennem, ahonnan már így is késésben vagyok.

- Rendben, majd utána továbbra is bizonygatom, hogy igazam van. Küldjél csak el a szobámba! Pedig nyugodtan hagyhattam volna magam mellett Voldemortnál! De nem akartam… nem akartam…

A végére már értetlen habogás lett a mondanivalójából.

- Harry tényleg kimerült vagy, pihenésre van szükséged – tért el a tárgytól Piton, de arcán jól kivehető volt a meglepődöttség.

- Megyek – mondta suttogva Harry, és az ajtóhoz lépett.

De a kilincset már nem érte el.

Mikor felébredt, még mindig nagyon fáradtnak érezte magát. Körülnézett, és rögtön felismerte a lakosztályukat, viszont a sötétség arra utalt, hogy már késő este van. Az éjjeliszekrényen megint ott volt a gyertya, immár szinte teljesen csonkká égve.

Harry ülő helyzetbe kényszeríttette magát, és dühösen rázta le magáról a három takarót. Talán jobb lett volna, ha továbbra is fekve marad, mert megint szédült.

Felhúzta térdeit, majd ráhajtotta a fejét, elgondolkozva az eddig történteken.

Hermione nem halálfaló, csak annak tetteti magát – ebben biztos volt. Egyre jobban elkeseredett… az nem az a Hermione, akit ismer, de mégis a hasonlóság annyira megdöbbentő…

Mikor ajtócsukódást hallott, felkapta a fejét. Draco csörtetett be a szobába legalább tíz könyvel megpakolva, amit aztán ledobott az asztalra egy sóhaj kíséretében. Mikor megfordult, csak akkor vette észre, hogy Harry ébren van.

- Harry! Végre felébredtél! – mondta lelkesen, majd odament Harry ágyához, és leült a végébe. Felhúzta lábait, és törökülésbe helyezkedett. – Nemsokára jön Perselus, aztán vacsorázhatunk is.

Harry megmasszírozta a halántékát, és csodálkozva nézett Dracora.

- Te jó ég! Mégis mennyit aludtam?

- Az ebédet átaludtad, majd egész délutánt is. Most hét óra múlt néhány
perccel – mondta Draco, és a három takarót elrendezte maga előtt. – Perselus mindjárt itt lesz a vacsorával.

- Nem igazán tudnék enni ma már valamit is – mondta egykedvűen Harry.

- Sebaj, azért egy-két falatot egyél legalább.

Harry ahogy nézte Dracot, rájött, hogy most igazán nehéz lehet a fiúnak vidámnak lennie, mert majd szétvetette a düh.

- Ma péntek van… délután már végezned kellett volna, nem? – érdeklődött, de rögtön megbánta, mikor Draco elöntötte a düh.

- Naná, hogy már rég végeztem volna, hisz csak Peselussal lett volna még egy bájitaltan óra, de neeem. Maradjak még büntetőmunkán, csak mert mertem visszaszólni Blacknek – sóhajtott egyet -, már megint.

- És bájitaltanon mi volt? – érdeklődött tovább Harry, mert már nagyon kíváncsi volt rá, vajon hogy telhetnek a bájitaltan órák Pitonnal.

Draco arca újra komor kifejezést öltött, még mielőtt válaszolt volna.

- Végül elmaradt a bájitaltan, mert miután veszekedtetek, te összeestél - elmerengett, ahogy visszaemlékezett - Perselus nem tudott magadhoz téríteni sehogy sem, így behozott a lakosztályunkba, és melletted maradt, mert aggódott, hogy megint Voldemort elméjében vagy.

Harry azt sem tudta, mit gondoljon. Piton haragudott rá, de hogy még miatta a bájitaltant se tartsa meg… ez annyira nem volt Pitonos.

- Nem támadott meg Voldemort, csak arra emlékszem, hogy még mielőtt kijöttem volna az osztályból, elsötétült minden.

- Na igen, aztán elküldött valakit, hogy szóljon: elmarad az óra, majd én is megjöttem – vágott egy fintort - de csak öt percig maradhattam, mert aztán Black megtudta, hogy nincs órám, így mehetem büntetőmunkára. Perselus pedig a délutáni megbeszélést is lemondta, hogy itt maradjon melletted.

Draco felpattant Harry ágyáról, majd átugrott a sajátjára, és elterült. Harry viszont még mindig nem tért magához, Piton viselkedésén. Végül aztán megszólalt.

- Most akkor megbeszélésen van? – kérdezte, mire Draco könyökölve oldalra fordult.

- Igen, ott van, és elvileg már végezniük kellett volna. Nemrég kezdődött – Harry értetlen arckifejezését látva magyarázni kezdett: -, talán egy órával ezelőtt legilimenciával sikerült végre megvizsgálnia, és meggyőződött róla,
hogy csak egyszerűen kimerültél. Aztán ment el megtartani a gyűlést.

Harry egy pillanatra el felejtett levegőt venni.

Piton vajon mit tudhatott meg… ? Egyszerűen nem mert belegondolni. Végülis ki tudja, mi lenne, ha kiderülne, hogy nem ebből a világból való. Piton valószínű valami elképesztő dolgot tenne vele, hiszen végül is megölte a tulajdon fiát…

Mikor már jobban belemerült volna a gondolataiba, ismét ajtócsukódást hallott. Piton lépett be rajta szokásos fekete talárjában, maga előtt egy nagy tálcát lebegtetve roskadásig megpakolva különféle ételekkel. A tálcát az asztalra navigálta, majd palástját felakasztotta a sarokban álló fogasra.

- Az, hogy elvégzed a büntetőfeladatot, Draco, még nem jelenti azt, hogy egy professzornak olyasmit vágj a fejéhez, ami eléggé, hogy is mondjam… sértő.

- Már megbocsáss, de csak az igazságot mondtam neki, semmi mást! – szólt vissza Draco szemtelenül, de továbbra sem kelt fel az ágyból.

Piton végül odament Harry ágya mellé.

- Pedig Draco, ha néhány dologban igazad is van, ne vágd a fejéhez, elvégre te diák vagy, ő meg tanár – világosította fel Piton, majd még morogva hozzátette: - Legalább ne cipővel feküdjél az ágyon.

Harry továbbra is csendben maradt, egyszerűen tudnia kellett, vajon mennyit tudhat Piton. Piton viszont leült Harry mellé az ágyra, és úgy fürkészte az arcát.

- Jól érzed magad? Olyan sápadt vagy.

- Persze, jól vagyok, csak még egy kicsit szédülök – felelte Harry kissé bizonytalanul.

- Nem kellett volna, hogy ennyire megviseljen a támadás. Mindig is jól ment az okklumencia, hisz nem első alkalom volt, hogy jártál az elméjében.

Harry egyszerűen mindent végiggondolt, mikor úgy döntötte, hogy Potter helyébe lép. Csak egyet nem.

Egyáltalán nem ért az okklumenciához.

- Majd miután kialudtam magam, biztos jobb lesz – mondta végül, és magára húzva a takarót hátradőlt, mert most már iszonyatosan szédült.

- Remélem – fűzte tovább a szót Piton. – Nem eszel egy keveset?

- Ha ránézek az ételre, még a hányinger is rám jön – motyogta Harry az orra alatt.

Piton felállt, majd Draconak intett, hogy jöjjön ő is vacsorázni.

- Azért szólhatnál néhány szót a nevemben Blacknél – mondta Draco, mikor már az asztalnál ültek. – Tudod nincs egy nap, mikor nem előbb érnék haza, mint hét óra.

Piton csak bekapott egy falatot, és miután lenyelte, csak azután válaszolt.

- Majd ha te is féken tudod tartani a szádat, akkor majd talán hamarabb hazaérhetsz az órák után – közölte, és egy újabb falatot szúrt fel a villájára.

- Könyörögök, Perselus… te vagy az igazgató! – fakadt k Draco, és lecsapta a villáját az asztalra.

- Ezt már megbeszéltük, Draco.

Többet nem szóltak egymáshoz, hanem az evésre koncentráltak. Harry mivel nem jött álom a szemére, félig felült, és háta mögé párnát gyömöszölt, majd pedig kezébe vette az egyik bájital könyvet.

Piton és Draco idővel befejezték a vacsorát, majd Piton egy pálcasuhintással eltűntette a maradékokat. Draco miután megcsinálta az ágyát, majd eltűnt a fürdőszobában.

Piton miután rendet rakott az asztalon, odament Harry ágya mellé, és a csonkká égett gyertyát egy újra cserélte ki. Miután végzett, odalépett Harry mellé, aki elszántan nézett tanárára.

- Nem akarok megint veszekedni – mondta, és becsukta a könyvet.

Piton felvont szemöldökkel nézett le rá.

- Nem állt szándékomban.

- Akkor jó – nyugodott meg Harry, és letette az éjjeliszekrényre a bájitalkönyvet. – Nem kaphatnék valamit a szédülés ellen?

- Nem lenne tanácsos – mikor Harry továbbra is értetlen arcot vágott, folytatta

- Délután egy igen erős főzetet kaptál a támadás miatt. Az elmúlt napokban is túl sok főzetet ittál már, a túladagolás veszélye áll már fenn. Különben sem mindig a bájital a megoldás.

Harry megigazította a párnát a háta mögött, és az oldalára feküdt, szemben Pitonnal.

- Akkor megpróbálok aludni.

- Már épp javasolni akartam – közölte Piton, és mind a három takarót ráterítette Harryre. – Holnap aludhatsz, ameddig szeretnél, elégre szombat lesz. Különben sem engednélek órákra.

- Ja jó… - Harry hirtelen nem értette, miért ilyen kedves már megint Piton.

- Viszont holnap én sem leszek annyira elfoglalt, így ha jobban leszel, gyakorolni fogjuk az okklumenciát, nem szeretném, ha a ma délután újra megismétlődne.

Harry agyában hirtelen peregni kezdtek a lehetőségek, mit hazudjon holnap, mivel nagyon nem akart részt venni bármilyen okklumencia gyakorlatban. Úgy látszik Piton eddig sem tudott meg semmit, amíg eszméletlen volt, de nem szerette volna, ha a legközelebbi alkalomkor sor kerülne rá.

- Nem hiszem, hogy nem fog – bizonygatta Harry, és még jobban maga köré vonta a takarót, mikor már Piton épp ment volna. – A mai után kétszer is meggondolja Voldemort, hogy megtámad engem.

Piton ahelyett, hogy megfordult volna, leült az ágy szélére.

- Hogy érted ezt? – kérdezte kíváncsian. – Nem hallottam volna, hogy kimondod valaha a nevét, általában mindig Tudjukkinek hívod.

Harry már megbánta, hogy kimondta a retteget nevet. Potter ezek szerint bátorság ide, vagy oda, nem tudta kimondani, hogy Voldemort.

- Mivel többé már nem félek tőle, azért mondtam ki a nevét. Különben is, a dolgokat mindig a nevükön kell nevezni – idézte fel Harry az első évben lezajlott beszélgetést az igazgatóval - mert ha félsz a névtől, félni fogsz magától a dologtól is.

- Ez így igaz – értett vele egyet Piton. – Furcsa tőled ilyen okos gondolatot hallani. Szóval mi történt azután, hogy engem kizártál a gondolataidból?

- Csak minden halálfalót és köztük Voldemortot is egy kis baleset érte, úgy mondjam. Csak egy varázslat volt, semmi több! De aztán Voldemort kiszabadult a kövek alól, amiket rázúdítottam.

Harry majdnem hozzátette még, hogy Hermione miatt nem jött.

- Ezért nem távoztál Voldemort elméjéből, csak hogy valami kárt tehess? – kérdezte Piton értetlenül. – Pedig ezzel csak feldühítetted, amitől még jobban fog téged keresni.

- Igen, azért – hazudta Harry, miközben félrekapta a tekintetét.

Már megint hazugságok. Egyszer csak vége lesz, örökké nem hazudhat…

- Na jó, még később beszélünk az egyre erősödő varázserődről, de most már pihenj – döntött végül Piton, aztán megigazította Harryn a takarót. – Ébressz fel, ha bármi baj van, világos?

Harry csak bólintott egyet, és lehunyta a szemét, lelkében egy kis örömmel. Piton, amint az apja, először még elég abszurdnak tűnt, de így ahogy viselkedik, annyira apaszerű.

Vajon tényleg ilyen lehet, ha valakivel törődnek? – tűnődött el Harry.

Végül élete egyik legboldogabb álmába zuhant, nem hallva, hogy Draco és Piton jó éjszakát kívánva nyugovóra térnek.

Ha nem lett volna annyira világos, biztos tovább aludt volna. A nappalt szimbolizáló fényesség annyira erős volt, hogy nem tudott sehogyan sem tovább aludni, csak forgolódott Pedig nagyon nem akarta az okklumencia gyakorlatot ma.

Már ha csak rágondolt, kirázta a hideg. Bizonyos értelemben örült volna neki, mert akkor legalább nem kellett volna többet hazudnia, ami így sem ment jól.

Mert aki az apja, az egy volt halálfaló, egy kém – aki még a legkisebb hazugságot is észreveszi.

Talán azért nem teszi szóvá, mert összezavarja a viselkedése.

Harry többet nem gondolkodott ezen, inkább felkelt, és megigazította az ágyat maga után. Most kivételesen szomorúan jött rá, hogy még csak a feje sem fáj.

Tíz perc kutatás után a szekrényben végre talált egy törölközőt, és már épp a fürdőszoba fel vette volna az irányt, mikor a haját hideg szellő csapta meg.

Egy pillanatra elgondolkozott, vajon valaki kinyitott-e egy ablakot, és a hűvös
szellő azon jön be. De aztán elmosolyodott, hisz a pincékben nem igen voltak ablakok.

Azért csak hátrafordult, hogy meggyőződjön az ellenkezőjéről.

A mosoly rögtön az arcára fagyott, mikor meglátta, ki áll előtte.

Hirtelen nem tudta, mit gondoljon, még az elmúlt napokban meg is akarta kérdezni, vajon hova lett – de aztán végül valahogy megfeledkezett róla.

Egy szó sem jött ki a torkán, csak nézett maga elé, egyenesen a szellemlény arcába, aki végül csak megszólalt.

- Üdvözöllek ebben a világban, Harry – mondta Albus Dumbledore ahogy Harryre nézett félhold alakú szemüvege mögül.