°IEPP° - ~Imádjuk Együtt Perselus Pitont~
Menü
 
Lillia_hun írásai
 
Belldandy írásai
 
StormBird írásai
 
Kelenta írásai
 
Avalon írásai
 
Susan Kreber írásai
 
Silverflower írásai
 
Spirit Bliss írásai
 
Rea írásai
 
Magiccat írásai
 
Severosa írásai
 
Geisha írásai
 
Emily írásai
 
Dorkuci írásai
 
Angel8 írásai
 
Banyus írásai
 
Sophie írásai
 
Gwendolyn írásai
 
Severe Snape írásai
 
Anna írásai
 
Tündibogyó írásai
 
Nemesis írásai
 
Mudblood írásai
 
Szerkesztők írásai
 
Továbbírások
 
A múlt fogságában /14, WIP/
A múlt fogságában /14, WIP/ : 4. fejezet

4. fejezet


4. Fejezet

A nyári Napot, mely a hőséget szívesen árasztotta volna a Föld felé, sűrű, ronda egybefüggő felhőzet takarta el. A szél néha feltámadt, és heves rohamokban rázta a fák koronáit, mintha még idő előtt akarta volna megszabadítani őket ékesítő faleveleiktől. Szokatlanul csúnya idő volt az itt élők számára is, hát még annak, aki messziről érkezett, egy napfényes vidékről.
Chamille fázósan fogta szűkebbre vékonyka kabátját, és hálálkodva dicsérte eszét, amiért az utolsó pillanatban magára öltötte. Emlékezett még rá, hogy ezen a vidéken hűvösebb az időjárás, de hogy ekkora a különbség, igazából nem gondolta.
A szél újból feltámadt, és belekapott hosszú, szőke hajába, mely gondos kontyba lett összerendezve még mielőtt megérkezett volna erre a barátságtalan időjárású vidékre. Még csak néhány perce várakozott, mégis óráknak tűnt. A válaszlevélben az állt, hogy jelenjen meg a roxmortsi vasútállomáson augusztus harmadikán pontban tíz órakor. Nem vonattal érkezett, hanem hopponált. Ki nem állhatta az ilyen lassú közlekedési módokat, mert sajnálta rá az időt. Ráadásul sejtette, hogy ebben az időben lehet, hogy nincs is járat, vagy ha van is, akkor rettenetesen korán indulhatott Londonból, márpedig ahhoz nagyon korán is kellett volna kelnie. Annyit meg aztán nem érdemel ez a dolog!
Ha jól belegondolt, így sem értette, mit keres itt, hiszen egy porcikája sem kívánta az iskolaváltást.
Miután Perselus azon a szörnyű estén távozott, úgy érezte a világ fogott össze ellene. Tehetetlennek érezte magát. Aztán ahogy múltak a napok, megpróbálta elhitetni magával, hogy meg sem történt az eset, vagy ha mégis, akkor nincs semmi jelentősége, csak egy lidércálom volt. A felejtést elősegítette az is, hogy az a szörnyű szó is lassan elhalványodott, majd teljesen eltűnt csuklójáról.
Már lassan meg is feledkezett arról a rettenetes napról, és lassan nyaralásait kezdte tervezgetni, amikor a cirádás betűk újból előrajzolódtak. Először csak halványan, majd egyre erősebben, végül szinte már úgy érezte, égeti bőrét:

"Figyellek!"

Megriadt. Egyre inkább félelem járta át testét, mint ahogyan akkor este is, mikor Perselus megjelent lakásán, mint múltja szörnyű kísértése. Érezte, sőt már tudta, hogy nincs más választása, meg kell tennie, amit a férfi kért tőle, ha nem akar egy őrült gyilkos áldozatává válni ilyen fiatalon. Igen, féltette életét, és ezt nem is szégyellte.
Abban a reményben írt akkor levelet a Roxfort igazgatójának, hogy úgysem fog rá választ kapni, vagy ha igen, akkor is csak elutasítót. Azonban tévedett, mert szinte postafordultával kapta is a szívélyes invitálást.
Nem volt hát, mit tenni, eljött, hogy eleget tegyen feladatának, hogy régi botlásáért vezekeljen. Nem tudta, miért van szüksége Perselusnak arra, hogy ő itt tanítson, de pillanatnyilag nem is érdekelte. Nem érdekelte más, csak hogy teljesítve a feladatát megszabaduljon béklyóitól.
Lassan olyan izgalom járta át testét, mint egy vizsga előtt álló diákét. Egyre jobban nyomasztotta, hogy rövidesen Roxfort igazgatója előtt kell megjelennie, és úgy előadnia magát, hogy minden igényt kielégítve végül megfeleljen az állás kritériumainak. Igen, végül is így volt a legkönnyebb. Egy játéknak fogta fel, mint sok mindent az életben. Imádott játszani, és nagyon értett is hozzá. Amiért most itt kellett lennie, az is egy rosszul elsült játék következménye volt.
Lehet, hogy Perselusnak is pont ezért van szüksége rá? Játszania kell? Hiszen vele játszani, elhitetni a nem létező vonzalmat sem volt egyszerű, mégis végül sikerült. Persze az már más kérdés, hogy soha, egyetlen hasonló játékban sem égette meg magát annyira, mint akkor. De a cél elérése volt a fontos akkor is, mint ahogy most is...
Biztos volt benne, hogy már vagy tíz perce várakozott, és senkivel sem találkozott. Mintha a falu teljesen néptelen lett volna. Csak most tudatosult benne az a néhány hír, amit innen-onnan hallott a szigetországban történtekről.
Sohasem foglalkozott sem a politikával, sem a történelemmel. Mindig úgy gondolta, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak a világban. Sokkal fontosabbak és kellemesebbek.
Kissé megborzongott, de ezúttal nem csak az ismét feltámadt széltől, hanem ahogy megérintette ennek az országnak a helyzete. Ahogy jobban belegondolt, szinte érezte az itt lakók félelmét, szorongásait. Rettegő arcok jelentek meg előtte, majd véres csatában elesett tetemeket látott. Eszébe jutott, amikor Martha szomorúan jegyezte meg, mennyire szörnyű lehet az itt élőknek megélni ezt a háborús hangulatot.
Ő maga sohasem gondolt a szavak mögé. Háború! Milyen ronda szó, és milyen távol állt ettől mindig. Most meg itt állna a kellős közepén?
- Jó napot! - jött háta mögül a köszöntés, amitől riadtan rándult össze.
- Jó napot! - pördült meg Chamille, és majdnem elnevette magát, amikor megpillantotta a rágógumi színű, tüskéshajú lányt. Életében nem látott ilyen mókás jelenséget.
- Ha nem tévedek, az új tanárnő, ugye? - kérdezte kedvesen a nő.
- Legalábbis, én is jelentkeztem az állásra - felelte Chamille.
- Ó, vedd csak biztosra az állást, mert nem hiszem, hogy más is jelentkezett volna! - legyintett a nő, majd nyújtotta a kezét. - Thonks vagyok!
- Chamille Bouquet - fogadta a kedves gesztust, miközben egy pillanatra átfutott agyán, vajon véletlen-e, hogy rajta kívül senki sem jelentkezett az állásra.
- Jól meg vagyunk áldva a nevünkkel mind a ketten! - nevetett fel Thonks, amitől Chamille zavarba jött. Az igazat megvallva eddig sohasem okozott problémát a neve. - Nimphadora vagyok!
- Szép név! - mondta Chamille, miközben az is feltűnt neki, hogy a hibbant nőszemély ujján karikagyűrű csillog.
- Szép? Borzasztó! Ezért sem használom. Mindenkinek egyszerűen csak Thonks vagyok. Na induljunk, mert az igazgató vár!
- Thonks a férjed neve? - kérdezte Chamille, miközben elindult a nő mellett.
- Nem, még nem vagyok férjnél, csak vőlegényem van - mosolygott Thonks, és kedvesen megpörgette ujján a gyűrűt.
- Te is tanár vagy a Roxfortban? - kérdezősködött tovább Chamille, míg a pocsolyáktól tarkított úton haladtak az iskola felé.
- Nem, én auror vagyok - jelentette ki a nő büszkén.
- Tényleg? - nézett Chamille oldalra meglepődötten.
Még sohasem találkozott személyesen egy aurorral sem, bár állítólag az Államokban is működik jó néhány. A mellette haladó nőről azonban ezt még nehezebb volt elhinni, mint hogy roxforti tanár.
Mikor elérték a bejárati kaput, Thonks valami varázslatot hajtott végre a zár fölött, mire az kattanva megadta magát.
- Hát ez a Roxfort! - mutatott Thonks a magas tornyok felé, ahogy beléptek a kapun.
- Még mindig magával ragadja az embert! - nézett Chamille az épületre kissé elérzékenyülve a hirtelen támadó emlékektől.
- Te jártál már a Roxfortban? - kérdezte Thonks csodálkozva.
- Igen. Néhány hónapos gyakorlaton voltam itt éppen tíz éve - felelte Chamille, miközben le sem vette szemét az öreg falakról.
- Nahát, ezt nem is tudtam! - biggyesztette le ajkát Thonks, mint egy kislány, akit minden jóból kihagynak.
Csendben indultak tovább. Chamille minden erejét összegyűjtötte, hogy a szívét támadó emlékektől megszabaduljon. Pedig bárhova is nézett, bármit látott, mindenről eszébe jutott valami, illetve valaki.
- Mikor lesz az esküvő? - kérdezte, hogy elterelje gondolatait, miközben elhaladtak a tó mellett, ahol Perselussal olyan sokat sétáltak.
- Tessék? Ja, a hétvégén - felelte Thonks boldogan.
- És hogy-hogy nem a szervezéssel vagy elfoglalva meg ilyenek?
- Ó, van aki ezt sokkal jobban csinálja. Ráadásul csak szerény esküvő lesz, hiszen ilyen körülmények között nem engedhetjük meg... - a nő arca egy pillanatra elkomorodott, majd újra felderült. - Egyébként kettős esküvő lesz! Jó barátaink fia is megnősül!
- Nahát ez csodálatos! - mondta Chamille automatikusan, pedig közben vészesen kongott a harang, mely néha megszólal, hogy figyelmeztesse, neki is meg kellene állapodnia végre egy férfi mellett.
Megérkeztek az ismerős tölgyfakapuhoz. Thonks lenyomta a kilincset, majd előreengedte Chamillet. Hangos kongással zárult vissza mögöttük a bejárati ajtó.
Chamille most már képtelen volt elzárkózni az emlékek elől. Oldalra nézett, ahol a lépcsősor indul az alagsor felé. Érezte, ahogy szíve egyre hevesebben ver, mintha ki akarna szabadulni mellkasából. Önkéntelenül nyúlt csuklója felé, bár tudta, hogy nincs rajta most az írás, mégis olyan volt, mintha a férfi teljesen közel lenne hozzá.
- Menjünk! - szólt Thonks a kővé dermedt nőnek.
Chamille elindult, bár úgy érezte, lábai képtelen utasításait követni. Megmagyarázhatatlan vágyat érzett, hogy lemenjen oda, ahol minden kezdődött. Félelmetes volt az a kötelék, ami most olyan erősen fűzte múltjához. Mintha nem is tudna szabadulni tőle, de talán nem is akart. Nem ettől nem! De a férfitől, akivé vált az, aki akkor annyira felkavarta, igen!
Hirtelen félelem járta át, mint aki rémálomból ébredt. Mit keres ő itt? Egy őrült gyilkos utasítását követi! De miért? A válasz egyszerű volt: félelemből. Félt, rettenetesen félt!
- Vigyázz, mert a lépcsők mozognak! - szólt Thonks, mikor az első lépcsőfokra léptek.
- Igen, tudom - felelte Chamille, miközben gyomra egyre idegesebben hullámzott. Olyannyira, hogy szinte már hányingere volt, amin tovább rontott az emelkedő lépcsősor lebegése.
Erősen meg kellett kapaszkodnia, hogy ne ájuljon el. Már nem volt biztos magában, lehetetlennek érezte az egész helyzetet. Még hogy ő roxfortos tanár? Már előre látta, ahogy a szigorú külsejű, feltehetőleg idős igazgató arcába mosolyog, és elutasítja.
Ettől a képtől még idegesebb lett. Nem utasíthatja el! Sikerülnie kell! Sikerülnie kell, mert akkor... Vajon, mit tesz egy gyilkos, kinek nem teljesítik a kívánságát?
- Na, itt is vagyunk! - hallotta az immár barna hajú lány hangját, amitől riadtan rezzent össze. - Csend, rend, fegyelem!
Chamille először nem értette, mit is jelent ez a három szó, de amikor a kőszobor elfordult, akkor rájött, hogy ez lehet az új igazgató felé vezető út jelszava.
- Menj csak! Már vár téged! - bíztatta Thonks Chamille-t, és mosolyogva elköszönt tőle.
„Csend, rend, fegyelem” - semmi jót nem ígértek ezek a szavak.
Chamille félszegen lépett a lépcsősor aljára, ami azonnal elindult vele felfelé. Semmi másra nem tudott gondolni, mint Perselus őrülten villanó szemére, és arra, hogy ennek a beszélgetésnek most nagyon jól kell sikerülnie. Igen, meg kell felelni! Úgy kell játszania a szerepét, hogy az jó legyen, és elérhesse célját!
Mielőtt kopogott az ajtón, az utolsó gondolata is ez volt: játszania kell! Igen, ebben mindig nagyon jó volt! Most is játszani fog! Egy lehengerlően jó bájitaltan tanár szerepét kell eljátszania!
Megemelte a kezét, és finoman kopogtatott a díszesen faragott, öreg ajtón.
- Szabad! - hallotta odabentről az igazgató hangját, mire vett egy nagy levegőt, egy pillanatra még le is hunyta a szemét, mint aki nagyon koncentrál, majd lenyomta a kilincset, és belépett.
Odabent azonnal megpillantotta az igazgató alakját, ki neki háttal, az íróasztalra görnyedve körmölt valamit. Lábát kissé megroggyantotta, hogy magasságán valamit tompítva, kényelmesebb pozíciót érjen el, már ha lehet kényelemről beszélni, amikor az ember álltában kénytelen írni.
- Egy pillanat, de ezt feltétlenül be kell fejeznem! - szólt hátra a férfi.
- Semmi baj! Csak nyugodtan! - vágta rá Chamille, majd miután azt a keveset alaposan szemügyre vette, ami ebből a nézetből látszott az igazgatóból, körbehordta tekintetét a szobán.
Egyetlen egyszer járt itt, amikor Dumbledore megérkezésükkor fogadta őket. Olyan büszkén álltak itt akkor mindannyian, hiszen nagy dicsőség volt bejutni azok közé a végzős hallgatók közé, akik gyakorlati hónapjaik egy részét a híres Roxfortban tölthették el, mielőtt élesben állnának ki a katedrára.
Dumbledore hosszan beszélt akkor hozzájuk, így alaposan körül tudott nézni a szobában, mint ahogyan most is. Meg kellett állapítania, hogy semmi sem változott azóta illetve, ahogy a falon sorakozó portrékat is szemügyre vette, tekintete megakadt azon a képen, ami Dumbledore-t ábrázolta.
Hosszasan elidőzött az idős igazgatón, aki egyfolytában kedvesen mosolygott rá, mintha régi ismerőst látna benne. Furcsa érzés volt, hogy az akkor előttük álló professzornak ma már csak egy portré hirdeti múltját.
Az íróasztal előtt álló férfi hirtelen felegyenesedett. Egy gyors mozdulattal összehajtogatta a levelet, végül viaszt öntött rá, és rányomta pecsétjét.
- Dobby - szólalt meg aztán, mire egy manó jelent meg előtte. - Vidd ezt azonnal a bagolyházba, és küldd a Minisztériumba!
- Igen uram! Dobby máris elintézi! - nyekeregte a manó, majd már el is tűnt.
Az igazgató ekkor végre Chamille felé fordult.
- Üdvözlöm Miss.Bouquet! - nyújtotta kezét.
- Örülök, hogy megismerhetem, Delightful professzor! - felelte Chamille, miközben megpróbált minél kevésbé csodálkozó arcot vágni, bár azt is látta, hogy a férfi éppen annyira megdöbbent, mint ő maga.
- Tudom, mire gondol - nézett mélyen Delightful barna szemeivel a nőre.
- Tényleg? - próbálta lezárni pánikszerűen a gondolatait Chamille.
- Arra gondol, hogy nem nézek ki igazgatónak! - mosolygott a férfi, amitől elővillantak rettenetesen szabályos fogai.
Chamille nem szólt, csak bájosan mosolygott. Valóban erre gondolt, hiszen mi másra is gondolhatott volna, amikor a világ egyik legvonzóbb férfija áll előtte, és úgy mutatkozott be, mint Roxfort igazgatója. Justus Delightful az ötvenes éveit taposta, de kora sem arcán, sem tartásán nem mutatkozott. Rövid barna haja hátrafésülve simult fejére, vékony bajusza szögletes szakállba végződött, hogy keretet vonjon szépen ívelt szája köré. Finom arca volt, mégis valami erőteljes markánsságot kölcsönzött előreugró járomcsontja, mely fölött világosbarna szemei világítottak. Meglehetősen magas volt, így Chamille-nak meg kellett emelnie fejét, hogy ránézhessen.
- Amúgy, hogy úgy mondjam, ön sem néz ki éppen tanárnőnek! - bókolt kedvesen a férfi, amitől Chamille egyre inkább zavarba jött, de aztán sikerült érzelmeit rendezve csak a célra koncentrálnia.
- Ugyan már, mit számít a külső? - tette fel a kérdést könnyedén, és egy hanyag mozdulattal levette köpenyét, amitől aztán felszínre kerülhettek bájai. - A fiatalok oktatása ennél sokkal többet kíván!
- Nagyon igaza van! - helyeselt az igazgató, és készségesen elvette a nő kezéből köpenyét, hogy a legközelebbi szék karfájára fektesse.
Chamille elégedetten nyugtázta, hogy megfelelő öltözete meghozta a kívánt hatást. A férfi szeme láthatóan többször megakadt a mélyen dekoltált blúzból sejtelmesen elődomborodó melleken, majd ahogy elhaladt előtte, szemügyre vehette a szűk szoknya alatti finom vonulatokat is.
- Foglaljon helyet! - szólt a férfi, majd kocsányon lógó szemekkel nézte végig, ahogy a nő leül az íróasztal előtti székre, és keresztbeveti úgy a lábait, hogy a hosszan felvágott szoknya szétlibbent, mint a színházi függöny.
- Örülök, hogy fogadott, bár nem nagyon reméltem. Tartottam tőle, hogy külföldiek nem is pályázhatják az állást - csacsogta Chamille, és szemével élénken követte a férfit, ahogy leereszkedik az íróasztal mögötti székre.
- Nos, vannak helyzetek, amikor kivételt tehetünk - felelte az igazgató, és finoman megcirógatta kis szakállát.
Chamille hirtelen nem tudta eldönteni, hogy ez a bizonyos helyzet a személyének szól, vagy egyszerűen annak, amire Thonks is tett célzást, vagyis, jobb híján jöhet ő is. Önérzete jobbnak látta, ha az előzőt választja.
- Ennek nagyon örülök - mosolygott szélesen. - Tudja, a tíz évvel ezelőtt itt eltöltött hónapok mély nyomokat hagytak bennem. Nagyon jól éreztem itt magam, és nagyon nagy hatással volt rám az iskola hangulata, szemlélete.
- Ezen nem csodálkozom - mondta a férfi, majd szemei elszakadtak végre a nőtől, és a kandalló felé meredtek. - Azonban sok minden változott azóta...
- Igen, nagyon szomorú, ami történt szegény Dumbledore professzorral! - sajnálkozott gyorsan Chamille, és lopva oldalra sandított a portréra, ahonnan a hajdani igazgató érdeklődve figyelte őt.
- Attól tartok, ez az iskola már nem lesz olyan, mint régen - fordult vissza a férfi, és szomorúan nézett a nőre. - A tanítás hangulatára is biztosan rányomja bélyegét az a sok szörnyűség, ami mostanában történik.
Chamille ehhez nem nagyon kívánt hozzászólni, hiszen meglehetősen alulinformált volt ezen a téren. De ennél is nagyobb oka volt hallgatásának, hogy érezhetően nem jó irányba terelődött a beszélgetés.
- Kérhetnék egy pohár vizet? - kérdezte. Mindenféleképpen ki akarta mozdítani a férfit az íróasztal menedéke mögül.
- Jaj, milyen faragatlan vagyok! Direkt friss limonádét készíttettem a manókkal! - pattant föl Delightful, és a fal melletti kis asztalhoz sietett, amin valóban egy kancsó állt, mellette két pohárral. - Olvastam a pályázatát, és bevallom, meglepődtem, hogy nem is tesz említést a sötét varázslatok kivédésében való jártasságáról.
- Miért kellett volna? - kérdezte Chamille, és hogy zavarát leplezze, felállt, majd odalépett a férfihez.
- Minden esetre érdekelt volna - nyújtotta át az egyik pohár limonádét az igazgató, és tekintete közben óhatatlanul Chamille dekoltázsa felé siklott. - De leginkább az iskolai bizottság hiányolta ezt az adatot.
- Hát, sajnálom... - szabadkozott Chamille, és lassan ajkaihoz emelte a poharat.
- A körülményekre való tekintettel a bizottság szabad kezet adott nekem - magyarázta gyorsan Delightful, és ő is kortyolt egyet a limonádéból.
Egy pillanatra csend lett. Chamille igyekezett összegyűjteni minden erejét.
- Egy olyan ember, mint ön, egészen biztosan bölcsen tud dönteni - hízelgett, és finoman meglebegtette szemhéjait.
- Tudja Miss.Bouqet, a bölcsesség sokszor nem elég! - felelte az igazgató komolyan.
Ekkor kopogtattak az ajtón, majd belépett rajta McGalagony professzor. Chamille zavarba jött. Mindig úgy érezte, hogy a professzor valamiért nem kedveli őt, mintha nem tartotta volna érdemesnek arra, hogy a Roxfort megbecsült falai közé tegye a lábát. Komolyan tartott tőle, hogy megjelenése belezavar abba a jól egyengetett útba, amit lassan kiépített magának az új igazgató előtt.
- Minerva! - csillant fel Delightful szeme, és letette kezéből poharát. - Engedje meg, hogy bemutassam új Sötét varázslatok kivédése tanárunkat!
Chamille riadtan rezzent össze, de nem volt ideje bármit is mondani, mert McGalagony máris nyújtotta felé hűvös kezét. Nem csak keze volt hűvös, hanem tekintete is. Miközben Chamille fejében az igazgató, számára érthetetlen szavai csengtek, csak arra tudott gondolni, hogy bármi is történik, nem árulhatja el magát az idős professzor előtt. Hiszen jól látta, hogy mint nő, az ujjai köré tekerhette az igazgatót, de tudta, hogy McGalagonyt már nem olyan egyszerű meggyőzni. Bármennyire is zakatolt fejében, hogy ő nem sötét varázslatok kivédése tanári posztra jelentkezett, nem tehetett mást, mint legjobb képességeinek megfelelően játszotta tovább szerepét.
- Örülök, hogy újra látom, Miss.Bouqet! - biccentett fejével McGalagony.
- Megtisztelő, hogy még emlékszik rám, professzor! - mosolygott lehengerlőn Chamille.
- Nagyon jó név-, és arcmemóriám van. Sőt, még arra is emlékszem, hogy melyik diákomnak mi volt az erőssége! - nézett McGalagony jelentőségteljesen a fiatal kollegára.
- Igazán? - mosolygott még mindig Chamille, de érezte, hogy arcát elönti a pír. Bizony volt jó néhány dolog, amire pedig jobb lett volna, ha nem emlékezett volna senki, de leginkább az idős professzor nem!
- Bizony! - szólt lelkendezve az igazgató. - Képzelje, még arra is emlékezett, hogy életem első átváltozástan vizsgáján milyen balul sült el a kísérletem! Egy egeret kellett pohárrá változtatni. Minden jó lett volna, ha szegény egérnek a teste nem lett volna áttetsző, mint egy üveg! - Delightful felnevetett, melyet Chamille kényszeredetten követett.
- Szóval, szeptemberben már nálunk kezd, Miss.Bouqet! - méregette Chamille-t továbbra is McGalagony.
- Már csak Delightful professzoron múlik! - mosolygott Chamille.
- Ha rajtam múlik, márpedig rajtam múlik, akkor máris aláírhatjuk a papírokat!
- Boldogan! - lelkendezett Chamille, bár legbelül egyfolytában hajtogatta egy kis hang: Mit csinálsz?
- Remek, akkor lássunk hozzá!
Mire Chamille magához tért, már kezében volt a szerződés, amin még a pecsét sem száradt meg. Úgy érezte magát, mint aki egy mélységesen mély szakadékba zuhant. Egy csapdába, ahonnan nincs menekvés. Alig várta, hogy neki essen annak, aki ebbe a szakadékba taszította. Most már az sem számított, hogy az a valaki egy félelmetes gyilkos, csak a bosszú járt fejében, illetve szabadsága jogos követelése.

 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Frissítések


 
Egyéb továbbírások
 
Képek
 
Videók
 
Kristie SSHG ajánlója
 
Továbbírások linkjei
 
Barátaink oldala
 
Linkek
 
Számláló
Indulás: 2006-07-27
 

TRY.HU

Szavazás
Hogyan jutottál el az oldalra?

Még a Merengő fórumáról.
Lumos Hop-Hálózatán keresztül.
Ismerős ajánlotta.
Egy másik oldalról.
G-Portal listájáról.
Egyéb.
Már nem emlékszem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Kiváncsi vagyok milyen korosztály látogatja az oldalt :)
Hány éves vagy?

Még csak 12 leszek.
13-15.
16-18.
19-21.
22-24.
Emúltam 25.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
engbanner_1

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal