7.fejezet

Árnyék és fény

"Nem lehet igaz, hogy visszamegyünk. Legszívesebben menekülnék... miket is gondolok, annyira hiányzott... de sosem akartam még ennyire távol lenni tőle..." - gondolta Seréna miközben a kastély falaira függesztette tekintetét. Emily szórakozottan figyelte a nő arcát és nagyon nem volt nyugodt attól a változástól, amit az utóbbi két napban látott. "Annyira más... fáj neki, ez érthető, de... mintha valami más is lenne." Nem tudta eldönteni, hogy a túlzott aggodalom beszél belőle, vagy tényleg alapja is van.

- Menjünk! - rázta meg valaki Seréna kezét egy kicsit és Emily betessékelte az akaratlanul is nehezen lépkedő nőt.

Egyenesen az igazgatói iroda ajtaja elé igyekeztek, megálltak a szobor előtt és tanácstalanul néztek egymásra. Végül a feszült csendet Seréna törte meg.

- Az ég szerelemére! - azzal suhintott az időközben előkapott varázspálcájával és a lépcső nehezen nyikorogva ugyan, de máris megindult felfelé. Seréna türelmetlenül lépett a lépcsőre, társai alig bírták követni.

- Seréna, kérlek, próbálj megnyugodni - érintette meg barátnője óvatosan a vállát, mikor egyre hangosabban dobolt a lábával a felfelé haladó lépcsőn.

- Én nyugodt vagyok! - volt a cseppet sem meggyőző, mosollyal körített válasz. Emily épp belefogott volna egy újabb szónoklatba, mikor a lépcső megállt, pont az igazgató irodája előtt. Mark inkább bekopogott mint hogy tovább várassa a két nőt. Dumbledore higgadtan nyitott ajtót, majd le sem tagadhatta volna, hogy meglepte a látvány.

Seréna láthatóan gyilkos hangulatban volt, Emily kétségbeesve próbálta visszafogni, Mark pedig azt sem tudta melyikük pártját fogja. A trió enyhén szólva érdekes látványt nyújtott.

- Jöjjenek beljebb! - invitálta őket kedvesen az idős mágus. Serénának már ettől felszalad a vérnyomása.

- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - állapodott meg végül egy gúnyos kérdéssel Seréna és belépett a tágas helyiségbe.

Piton, aki a szoba közepén állt éppen szintén meglepetten nézett az érkezőkre. Azt hitte káprázik a szeme, mikor meglátta a nőt. Amikor az egyből a torkának ugrott egyenesen megrémült. Még később visszagondolva is arra jutott, hogy elég nevetséges ábrázattal fürkészhette a belépő hármast.

Serénát csak még inkább feldühítette férfi tétova viselkedése, és szerinte megjátszott értetlensége mégsem akart jelenetet az igazgatói szoba közepén, tanúknak McGalagonnyal és Vector professzorral.

- Beszélnem kell veled Perselus, mégpedig négyszemközt - hangjában volt valami fenyegetően sötét, amire még a bájitalok mesterének is összeszorult a gyomra. Érdeklődéssel vegyes szorongással követte párját, aki nem csupán a folyosóra lépett ki, hanem jóval messzebb, egészen a pinceszobáig vezette és berontott régi szobájába. Meglepődött, amikor észrevette a fotelből ijedten fölpattanó tanárnőt. Piton ugyancsak nyelt egyet mégpedig azért, mert az új tanárnő pont olyan ruhát viselt, mint kedvese, mikor először járt itt.

Vesztére a nő is emlékezett a ruhájára és ez volt az utolsó csepp a pohárban minden türelmét és önuralmát vesztve nekirontott a férfinak. Mikor látta, hogy nem tud akkora kárt tenni benne, mint szeretne kiviharzott a szobából.

A düh minden akarata ellenére könnyeket csalt szemébe. Shaela megütközve bámult a nő után, aztán a férfit nézte értetlenül, a végén viszont csak egy ajtócsapódást hallhatott magyarázatként. Piton mindenképp utol akarta érni kedvesét, hogy tisztázza a helyzetet, bár lelke mélyén érezte, nem lesz egy könnyű menet.

A szobája előtt el is érte a nőt, aki még akkor is úgy futott, mint akinek az életére törnek. Mindketten ziháltak, mire utolérte a boszorkányt, aki még zaklatottabbnak tűnt, ha ez lehetséges.

- Az még csak hagyján, hogy az új cafkáddal enyelegsz és a ruháimba bújtatod, azt már meg sem kérdezem, hogy az ágyunkba bemászott-e? - a nő ismét nekiesett, ezúttal inkább verbálisan, mint tettlegesen - De nem is ez a fontos, illetve ez már egyáltalán nem fontos, a gyerekemet akarom, és bármit megteszek érte! - azzal pálcát rántott, és egyenesen a férfi torkának szegezte.

Piton először szólni sem tudott, de a torkának nyomódott pálca, és Seréna gyilkos tekintete beszédre ösztönözte.

- Nem értem miről beszélsz, illetve csak félig. Shaela kölcsönkért tőlem pár ruhádat, mert az övét valami rejtélyes módon eltüntették a házimanók - kezdte a fekete hajú varázsló a magyarázkodást.

- Ó Shaela, szóval tegező viszonyban is vagytok, milyen bájos. De hidd el nem érdekel, a lányomat akarom Perselus, az hogy milyen nőcske miatt hagytál el bennünket jelen pillanatban nem érdekel! - mondta a nő fagyosan és sértően.

- Nem vagyunk tegező viszonyban, igazából semmilyen viszonyban nem vagyunk! Mégis hol a lányunk? - Piton érezte ez a Shaela-ügy tényleg eltörpül a valódi gondok mellett.

- Na ne játssz itt nekem az ártatlant! - tört ki a boszorkány - Azonnal mondd meg, vagy nem állok jót magamért! - sziszeget még mindig a férfire szegezve varázspálcáját.

- Hányszor kérdezzem még meg? Hol van a lányunk és Te miért vagy itt? - mondta Piton egyelőre még higgadtan.

Seréna szemében halvány könnyek csillantak. Talárja zsebéből előhúzta a levelet, amit a Tűz estéjén találtak a kezében és a férfi felé hajította, Piton teljesen döbbenten bámult rá, miután elolvasta.

- Azt ne mond, hogy nem emlékszel a tűzre. Kicsit meleg helyzet volt, de nem gondolhattad komolyan, hogy el tudsz így tüntetni bennünket - mosolygott kényszeredetten Seréna.

- Mondd, hogy nem hiszed el ezt az aljas rágalmat. Ugye nem? - kérdezte Piton kedvesétől, mikor felfogta a hallottakat.

- Miért, mit higgyek? - kérdezte síri hangon a nő - Ezerszer is elolvastam... csak ennek tudok hinni... én... én belehalok, ha Lily tényleg... tényleg... - nem tudta fojtatni.

- Mi történt Lilyvel? - nyílt tágra a férfi szeme. Megrázta a nőt a két karjánál fogva és úgy kérdezte újra.

- Perselus, ez fáj... eressz! - szabadította ki magát Seréna - Miért... miért bántottál minket? Mit nem kaptál meg tőlünk? - kérdezte maga elé meredve a nő és közben hátrálni kezdett. Mire Piton feleszmélt már futott, újra nem tudta merre, csak el.

- Várj! - kiáltott utána a férfi, de Seréna mintha meg sem hallotta volna. Vitte a lába, fogalma sem volt merre, teljesen elvesztette a tájékozódási képességét. Múlt az idő, és lassan kiért a parkba, a levegő kicsit kijózanította. Bódultan rogyott le a tó mellé és maga alá húzva lábait csak nézte a sötétedő víztükröt. A félhomályban már erősebbnek érezte magát, de ahhoz korántsem eléggé, hogy visszamenjen... még nem.

*

Eközben egy kislány nézelődött félénken egy fekete hajú nő karjából. Körülötte sok ember állt, mind csinált valamit. Mindenki feketében volt és maszkot viselt, Lily nagyon furcsának találta őket, de megszólalni nem akart. Bella megtiltotta a csöppségnek, hogy bármit mondjon, anélkül, hogy kérdeznék és kivételesen szót akart fogadni ennek a mogorva néninek.

- Itt van? - kérdezte egy férfi álarca mögül. Bella megforgatta szemeit és felfelé nézve sóhajtott.

- Nem látod te idióta? - igazította meg karján a kislányt, aki a megjegyzésen kicsit elmosolyodott.

- Majd nem vigyorogsz, ha a Nagyúr elé kerülsz, kis vakarcs! - sziszegte gyűlölködve a férfi.

- El az útból McNair, elegem van belőled - lökte arrébb Bella és tovább ment. Letette egy székre Lilyt és levette köpenyét. Lily nem nagyon akarózott a székben maradni, de mikor megpróbált felállni nem tudott, valami erő visszatartotta, nagyon megijedt. Csillogó szemeit bűnbánóan Bellára függesztette, amikor a nő kicsit rámosolygott már hajlandó volt nyugton ülni, de változatlanul nem értette miért nem játszhat egy kicsit, hisz nem is szokott annyi bajt csinálni.

Jópár percig kellett üldögélnie a székben, csak néhány holmitól szabadította meg a nő. Ruhácskáját gyűrögetve biggyesztette a száját, nem szeretett unatkozni. Aztán egyszerre kivágódott az ajtó és Lucius Malfoy viharzott be rajta, arcáról pedig semmi jó nem tükröződött.

Bella elmosolyodott a férfi megszállott arcát látva. "Miért nem tud mindig ilyen szolgálatkész lenni ez az ütődött? Ha minden halálfaló ilyen lelkes lenne..." és felsóhajtott.

- Hozd a kölyköt! - vágta oda a férfi, ő maga pedig felrázta a csoport többi tagját.

A nő kelletlenül engedelmeskedett a férfinak, tehát mit volt mit tenni. Felvette a kislányt és várta amíg a "Lusta banda!" összeszedi magát.

- Mint azt tudjátok... - kezdte egy idősebb halálfaló a sorból kilépve - Urunk egyre erősebb lesz, egyre több szövetségesünk lesz világszerte, ezérthát számtalan okunk lehet az ünneplésre. Mégis, ma nem ünnepelni jöttünk ide, nem kifejezetten. Egy igen értékes szövetséges fog ma hozzánk csatlakozni. Tudjátok mit jelent a régi mondásunk: "A legkönnyebben úgy állíthatok magam mellé valakit, ha megadom neki, amire vágyik!"

- Oh, hát mindenki tud mindent, csak engem nem kell beavatni mi? - vonta fel sértődötten a szemöldökét Bella.

- Nyugalom, itt csak néhányan tudnak többet mint te... tudod, akik a Nagyúr bizalmát élvezik! - súgta fülébe Lucius.

- Fogd be a szád Malfoy! - szólt rá a kelleténél kicsit hangosabban a nő.

- Természetesen hálás vagyok neked is kedves Bella, amiért olyan sok időt kellett ennek a kölyöknek a felügyeletével töltened! - szólalt meg egy rideg hang a terem másik oldalából. Malfoy arcára fagyott az előbbi gonosz vigyor és a lehető legrendezettebb arccal figyelte a közeledő alakot.

- Uram! - hajolt meg Bella alázatosan. Kezében Lily-vel kicsit nehezére esett, de mikor fölegyenesedett a pillanatnyi zavarnak nyoma sem volt arcán. Voldemort könnyedén sétált a nő és a kislány körül, majd arcára ördögi vigyor került.

- Ez a kis törpe igazán tehetséges, és okos... persze még nincs tisztába saját magával - itt még szélesebb lett a "mosolya" - de majd mi segítünk neki - azzal kivette Bellatrix karjából a gyereket és a földre tette. Megfogta a kezét és félig húzva maga után a kör közepére vezette. Bella ijedten nézte a jelenetet, rossz érzése támadt.

- Hagyjál békén! - kiabálta felbátorodva Lily - Csúnya vagy! Nem akarok sehová menni veled! - mondta indulatosan.

- Már nem is kell - susogta a Nagyúr vészjóslóan és kicsit távolabb lépett - Pont ott vagy ahol lenned kell. Most szépen maradj nyugton... ha tudsz olyat egyáltalán! - nevetett fel gonoszan - Gyertek a körbe!

Akiknek szólt tudták mi a teendőjük. Öten a kislány köré álltak, aki a félelemtől dacos arccal nézett végig rajtuk. Mikor egyszerre kezdtek számára furcsa nyelven beszélni még jobban megijedt. Nem tetszett neki sem a szöveg, sem a zene, még azok sem, akik mondták.

- Ez az, csak félj. A gyűlölet alapja a félelem... milyen ügyes kislány! - hallotta valahonnan messziről a sziszegő hangot.

A Hold belesütött éppen a szemébe, milyen szépnek látta. Évezte a fényét akkoris, mikor kint ültek a kertben anyjával. Hogy találgatták a csillagokat, anyukája mindig tudta a nevüket, mutathatott ő bármelyikre.

A furcsa kántálás egyre halkabb lett körülötte, legalábbis ő így érezte. Sötétebb is kezdett lenni. Fázott. Eszébe jutott, hogy milyen éhes. Érezte mennyire jó lenne most otthon lenni a saját szobájában. Eszébe jutott édesanyja, amikor altatót dúdolt neki, vagy mikor berontott a szobájába csak hogy megölelgesse. Emlékezett apukája fényes, fekete szemeire, hogy nevettek rá, mikor szaladt és megölelte. Milyen jót nevetett, amikor a borostás arca megcsiklandozta a bőrét. Annyira hiányzott neki minden, hogy nem is törődött mással, csak ezeken akart gondolkodni.

De minél többet gondolkodott rajta annál inkább dühös lett. Miért nem jönnek érte, miért hagyták itt. Nem tudta eldönteni minek örülne jobban, ha megtudnák mennyire hiányoznak, vagy ha ők is ezt éreznék. "Nem is akarnak engem!" szipogott, de sok kis hang benne mindig megcáfolta, hogy ez így lenne. Sokáig tartott, a hangok már teljesen elhalkultak, az orráig sem látott a sötétben, fájt a feje, mérges volt.

Alig érezte már az emlékek ízét, ellenséges volt, bezárkózott. Kábultan nézett körül, mintha emelkedne. Mélyen beszívta a levegőt, az is korom sötét volt, hideg volt. Megszűnt körülötte minden, és mégis tiszta volt. A világ... játszótér, sötét, elhagyatott, egyedül van, hívták, szolgálnia kell, hogy ne legyen egyedül... igen ezt kell tennie...

- Üdvözlünk köreinkben... Lilien! - hallott egy sziszegő hangot maga mellől. Elfordította a fejét és bólintott.

- Parancsolj Velem Nagyúr! - hallotta saját hangját. Kitisztult a kép szemei előtt. Kezeire nézett, nagyok voltak, nem ezeket szokta meg. Beletúrt a hajába, hosszú volt és kicsit kócos, hogy megnőtt. És mintha magasabb lett volna, innen látott mindent. A gondolatai, mintha bonyolultabbak lettek volna… tompán érezte mi történt... felnőtt.

*

Egy zavarodott tanárnő lépett ki a szobájából kérdőn fürkészve a félhomályban úszó folyosót. Nem látott senkit, így elindult az egyik irányba, amerre a bájitaltanárt vélte. Már a második kietlen folyosót rótta, amikor minden fáklya kialudt körülötte és szinte az orráig alig látott.

- A fene! Tiltott részbe értem volna? - kérdezte magától félhangosan.

Egy percre a vér is megfagyott az ereiben, amikor meghallott maga mögött egy halk kuncogást.

- Ki van ott? - kapta elő pálcáját és fordult meg.

A homályban egy női alakot látott. Először azt hitte az egyik diák szórakozik unalmában, de aztán rájött, hogy máshonnan ismerős neki a nő. Még mindig nem látta tisztán.

- Ki maga? - kérdezte gyanakodva és pálcáját védekezőn maga elé tartotta. Megint hallotta a gonosz nevetgélést a nő felöl, kirázta a hideg a vékony - egyébként szép hang - érdes ridegségétől.

- Utoljára figyelmeztettem! - mondta remegve Shaela. Felemelte a pálcáját, de mielőtt megszólalhatott volna egy átok három métert röpítette, majd még ugyanannyit csúszott hátra a padlón. Pálcáját elejtette, háta sajgott az eséstől. Felnézett a lassan közeledő alakra. Sötét szemei homályosan, őrült fénnyel égtek.

- Crucio! - hallotta nem is egyszer, de egy idő után már minden hang elhalkult körülötte és nem maradt más, csak az üres fájdalom.

*

- Hova mehetett? - dühöngött magában Piton, mikor már egy órája bóklászott eredménytelenül a kastélyban. Ismerte az épületet, mégis most úgy érezte magát, mint egy elsős, azt sem tudta merre menjen, merre keresse a nőt. "Csak ne essen semmi baja!" korholta magát szüntelenül.

- NE! - hallott egy kiáltást tőle nem messze. Befordult a sarkon és végigrohant a folyosón. Mikor ismét bekanyarodott a látvány igencsak meghökkentette.

Shaela ott feküdt, kiterítve a padlón, eszméletlen volt. Valószínűleg ő kiálthatott. A fény hiánya addig nem is tűnt fel neki, amíg meg nem próbálta szemügyre venni a támadót. Egy nőt látott, hosszúkás, sötét hajjal, ennyit tudott megállapítani. Mikor a nő ránézett a tekintete olyan ismerősnek tűnt, de mielőtt eszébe juthatott volna már el is tűnt.

Megpróbálta felgyújtani a fényeket, de nem járt sikerrel. Odament a nőhöz és letérdelt mellé. Még élt, de tökéletesen magánkívül volt. Lebegtető bűbájt mormolt és a gyengélkedőre irányította. Mikor eljutottak odáig lefektette az egyik ágyra és megkereste Madame Pomfreyt. Elég sokára találta meg, ki kellett bóklásznia az üvegházakig érte.

- Mi a csoda történt? - kérdezte mérgesen, amikor meglátta az ájult tanerőt.

- Megtámadta valaki a folyosón - suttogta halkan Piton – Ne tudjon erről senki, vigye egy másik szobába ha kell, nem keltünk pánikot! - folytatta higgadtan.

- Rendben, most pedig menjen és szóljon az igazgatónak erről - mutatott a nőre.

- Máris - azzal a bájitaltanár kiviharzott a gyengélkedőről.