Anna: Szeretni valakit valamiért

1. fejezet

Nem értem, hogy miért ilyenek az emberek. Se Harry, se Ron nem ért meg engem, ami rettenetesen fáj. Azt hittem, hogy igazi barátok, akik mindig mellettem állnak, de sajnos nem így lett. Elfordultak tőlem, lassan már ismerősüknek sem tekintenek. Azt mondták, hogy csalódtak bennem, és áruló vagyok.

Ginny ugyan nem szólt semmit, de tudom, hogy ő is ellenzi. Az egész világ ellenem fordult, csak azért, mert pont őt szeretem. Mindenki azt tanácsolja, hogy felejtsem el, és keressek mást. Na persze! Mintha az olyan egyszerű lenne! Az ember nem tud parancsolni az érzelmeinek, én meg aztán végképp nem tudok. Hamar rájöttem, hogy nem is akarok. Ha ők ezt a kapcsolatot nem ismerik el, az azt jelenti, hogy engem sem fogadnak el, mert meg akarnak változtatni. A barátság lényege szerintem pont az, hogy úgy fogadják el egymást az emberek, ahogy vannak.

Hiába vágtam ezeket Harry fejéhez, erre az volt a válasza, hogy ő mindig megértett engem, de azt már ne várjam el tőle, hogy ezt elfogadja. Pontosan nem ezt mondta, de a lényeg ez volt.

Ekkor szakadt el a cérna és pofon vágtam. Eddig mindig uralkodtam az érzelmeimen, de már nem bírtam tovább! Átláttam a szavain, és tudtam, hogy őt ócsárolja. Azt pedig még a kis túlélőnek sem engedem meg, hogy szidja.

Nem tudom, mihez kezdek most. Napok múlva már az összes lap rólunk fog cikkezni, már látom is magam előtt a címoldalt:

„Az örök eminens lány összeszűrte a levet Albus Dumbledore gyilkosával”

De már nem érdekel semmi. Az egész világ azt gondol, amit akar, a lényeg, hogy itt van velem.

Most is itt szundít, és olyan jó hallgatni, ahogy szuszog, és végre nyugodt az álma. Talán most először alszik ilyen mélyen. Boldogság tölti el a szívem, ahogy látom őt. Én már hajnalok hajnalán felkeltem, egyszerűen nem hagyott nyugodni ez az egész.

Mindig csak Ron és Harry. Már elegem van belőlük, és nem tehetek róla, hogy mindig rajtuk töprengek. Azt hittem róluk, hogy a barátaim, akik majd megértik és elfogadják ezt, de nem. Ők csak Dumbledore gyilkosaként tartják számon, aki 6 éven keresztül kínozta őket.

Perselust minden vádpont alól felmentették, hála az igazgatónak, aki egy levéllel együtt az irodájában hagyott néhány emléket is, amik tökéletesen bizonyították: nem volt más választása, meg kellett ölnie őt.

„ A Mágiaügyi Minisztérium 12. emelete, a Wizengamot ülése. A vádlott: Perselus Piton, akit Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore megölésével vádolnak.

A Wizengamot elnöke: Mafalda Hopkirk

A tárgyalásra kivételesen beengedték a sajtót, és 30 varázsló, illetve boszorkány is részt vehetett az ülésen.

Perselus Pitont a terem közepén elhelyezett láncos karfájú székhez egy auror, nevezetesen Alastor „Rémszem” Mordon vezette.

A vádlottat számtalan gyilkos pillantás döfte keresztül, ezt azonban módfelett nyugodtan viselte.

Az elnök, Mrs. Hopkirk felállt, hogy megnyissa a Wizengamot ülését.

- Perselus Piton, önt azzal vádoljuk, hogy 1997. év június hónap 11. napján a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában megölte Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore-t. Továbbá vádoljuk azzal is, hogy részt vesz halálfaló gyűléseken, ahol kiszolgáltatja Tom Rowle Denemnek, nevezetesen Tudjukkinek azokat a bizalmas információkat, amiket Dumbledore önnek korábban elmondott.

A védelem tanúinak száma 11, nevezetesen Minerva McGalagony, Remus John Lupin, Nymphadora Tonks, Filius Flitwick, Rubeus Hagrid, Pomona Bimba, Sybill Trelawney, Arthur Weasley, Molly Prewett Weasley, Kingsley Shacklebolt, valamint Hermione Jane Granger.

Utóbbi hölgy nevét hallva a „vendégek” felhördültek, s mintegy alapzajként funkcionálva suttogni kezdtek:

- Granger? Az örök eminens lány? Csak nem megfenyegette Piton? – szólt valaki.

- Hermione? De hát hogy tehette ezt? Azt hittem, utálja Pitont, erre még ő is vallomást tesz mellette! – hallatszott valahol egy női hang.

Mrs. Hopkirk pálcája segítségével túlharsogta a zajt, s lassan mindenki elcsendesedett.

- A vád mellett áll Ronald Bilius Weasley, valamint Harry James Potter – folytatta.

Az alapzaj ismét felerősödött, ahogy megemlítették a kis túlélő nevét.

- Potter? Mit akar ez ott? Tovább akarja fényezni becses kis nevét?

Mrs. Hopkirk ismét szólásra emelkedett: - Először meghallgatunk a védelem tanúi közül hatot, majd Ronald Bilius Weasley következik a vád mellett, azután további öt védőbeszéd és végül Harry Potter zárja a sort. Azért van erre szükség, hogy egyenlően legyen elosztva. A védelem első tanúja: Minerva McGalagony.

A Roxfort igazgatónője belépett az ajtón, s elhelyezkedett a vádlott  melletti ülésen.

Beszéde nem tartott tovább negyed óránál, de lényegesen sokatmondó volt. Ezután következett még öt tanú, akiken látszott, hogy egyöntetűen a vádlott mellett állnak.

A kissé elhúzódott perre való tekintettel ekkor egy negyedórás szünet következett. Ez idő alatt néhányan sétáltak egy kicsit, hogy kitisztítsák gondolataikat, néhányan viszont a teremben maradtak.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy a helyiségben kisebb veszekedés alakult ki Harry Potter, Ron Weasley és Hermione Granger között.

Mint megtudtuk, ők hárman 11 éves koruk óta barátok voltak, s a két fiú elég rosszul viselte, hogy a lány a védelem mellett fog vallani. Miss Granger azonban kitartott elhatározása mellett, egyikük sem tudta arról lebeszélni őt.

Maguk sem vették észre, hogy kisebb tömeg gyűlt köréjük, és még Perselus Piton is érdeklődve figyelte a jelenetet.

Majd vége lett a szünetnek, és folytatódott a tárgyalás. Ezúttal a vád tanúja, Ronald Weasley következett. Vallomásába némi humoros gondolat is vegyült, de azért ez is elég sokatmondó volt. Piton iskolai viselkedéséről beszélt, és még jó pár különös dologról vele kapcsolatban.

Őt követően újra a védőbeszédek következtek, amelyek során látszólag ugyanazt mondták el a tanúk, mint előttük lévő társaik, de néhány gondolatot így is hozzávettek. Végül a védelem tanúi közül, utolsónak következett Hermione Jane Granger. Talán az ő beszéde volt a legkiemelkedőbb, a Wizengamot tagjai elismerően mosolyogtak és bólogattak a diáklányt hallgatva.

A sort Harry Potter zárta a vád mellett. Sok mindenről beszélt, elsősorban azokra a különös esetekre próbált rávilágítani, amik a Roxforton belül történtek.

A Wizengamot tagjai ezután visszavonultak, hogy megbeszéljék a vallomásokat, s döntsenek a vádlott sorsa felett.

Órák múlva a vendégek szétszéledtek, mondván, hogy ők már nem bírnak tovább tétlenül várakozni. A tanúk természetesen maradtak, nekik nem számított az idő múlása.

Öt és fél óra múlva kijöttek a tagok, hogy elmondják ítéletüket.

Mafalda Hopkirk szólásra emelkedett.

- Tudjuk, hogy hosszú volt ez a több mint öt óra, de a tagoknak egy olyan személyről kellett dönteniük, aki állt már a rossz és a jó oldalon is, valamint megölte a Roxfort egykori igazgatóját is.

A Wizengamot tagjainak döntése igencsak különös arányban alakult: 91% és 9%.

91% döntött amellett, hogy Perselus Pitont felmentsék, és 9% amellett, hogy elítéljék. Így a Wizengamot döntése egyöntetű: Perselus Pitont minden vádpont alól felmentették.

A tanúk egy része összemosolygott, néhányan meg is ölelték egymást, kivéve természetesen Harry Pottert és Ron Weasleyt.

Alastor Mordon elengedte Pitont, akihez csupán Minerva McGalagony ment oda, de a férfi őt is elküldte. Egyedül ment ki a teremből, ki tudja hová…”

Jelentés a háborúról című újság, 1997. évi július hónap 2. napi számának cikke

Elgondolkozva olvasom végig ismét a cikket. Mindez már lassan egy éve történt. Akkor meg tudtam magyarázni Harrynek és Ronnak, hogy miért döntöttem így, és ők látszólag elfogadták, de barátságunk már nem lett ugyanaz.

Ébredezik. Látom, ahogy mocorog, ami nála azt jelenti, hogy már félálomban van. Halkan kiosonok a szobájából, nehogy megtudja, hogy ott jártam.

Nemrég költöztem hozzá, McGalagony javaslatára, mivel Voldemort kerestet engem, ahogy a családomat is. Perselus nem ellenkezett, külön szobát kaptam, amit ízlésem szerint alakítottam ki. Mondta, hogy az ő hálószobájába tilos belépnem, de nem tehetek róla, hogy mindig odahúz valami… Perselus sohasem említette, hogy tudja, hogy ott szoktam lenni reggelenként, de érzem, hogy rájött. Valahol boldogsággal tölt el, hogy nem szid le érte. Lassan fél éve, hogy együtt vagyunk, és ez olyan jó érzés számomra. Emlékszem az első beszélgetésünkre, ahol nem tanár-diák viszonyban beszéltünk, csak szimplán, normális emberekként, pedig akkor még volt egy évem a suli végéig.

„- Már egy órája azt a nyamvadt könyvet keresem, de egyszerűen nincs meg! – dühöngök magamban, mikor meghallom, hogy nyílik az ajtó. A könyvespolcok labirintusából nagy nehezen kikeveredem, csak azért, hogy megnézzem, ki jön be. Én se vagyok komplett!

Egy fekete taláros férfi épp csukja be az ajtót, majd hirtelen megfordul, és a polcok felé igyekszik, láthatóan engem észre sem véve. Megfordul és fekete, vállig érő hajából hamar rájövök, hogy Piton az. A tárgyalás óta nem beszéltünk, nem mintha számítana.

Még mindig nem vesz észre, és tudom, ha nem lépek arrébb, belém jön. Valami megmagyarázhatatlan erő miatt azonban mozdulni sem tudok. Inkább odafordulok a könyvekhez, hogy legyen valami magyarázatom.

Pár pillanat múlva… PUFF! Belém ütközik, én egyenesen hátravágódok, ő meg pont rám…

Rám néz, az arca döbbenetet tükröz. Nem szól semmit, csak próbál felkelni. Pechemre jó pár könyv pont most esik le a polcról, éppen a hátára, így egyensúlyát vesztve visszazuhan... rám.

Ahogy felemeli a fejét, ajkunk egy percre összeér. Én elpirulok, mire ő elsápad.

Nagy nehezen felkel, majd kezet nyújtva felsegít.

Van valami különös az érintésében, ami teljesen magával ragad. Belenézek azokba a sötét szemekbe, és belecsöppenek az örvényként kavargó érzelmeibe - akaratomon kívül.

Hosszú perceknek tűnik, amíg csak nézünk egymás szemébe, olyanok vagyunk, mint akiket megigéztek. Végül ő kapcsol hamarabb. 

- A kezem - szól, mire magamhoz térek.

- Sajnálom – mondom, s a fülem tövéig elpirulok.

- Nekem kell bocsánatot kérnem a figyelmetlenségemért, amiért fellöktem, Miss Granger – feleli Piton.

Indulnék vissza, hogy megkeressem a könyvet, amit már 2 órája hiába kutatok, mikor utánam szól: - Miss Granger! Beszélhetnénk egy percre? – Nem tudom, hogy mit akar, de rábólintok. A könyvtár társalgó részéhez megyünk, ahol leginkább könyvet olvasni szokás. Türelmesen várom, hogy mondjon valamit, de nem teszi. Percekig ülünk ott, feszült csend övez minket, mire végre belekezd.

- Még nem volt alkalmam köszönetet mondani, hogy… mellettem vallott a Wizengamot tárgyalásán. – Látszik rajta, hogy nem szokása mindig ilyet mondani, pláne nem egy diáknak. Mindent vártam, csak pont ezt nem.

- Tudja, szeretek kiállni az igazság mellett, még ha ezt nem is igazán tudják a többiek, mivel mindenki csak egy okoskodó griffendélesnek tart – húzom el a számat.

- Igen meglepődtem, mikor felolvasták az Ön nevét is, azon meg még inkább, hogy nem tartott barátaival, hogy ellenem valljon.

- Számomra a barátságnál fontosabb az igazság. Ha ezt ők nem tudják elfogadni, akkor sajnálom. A barátság lényege az, hogy olyannak fogadjuk el egymást, amilyenek vagyunk. Most látszólag barátok vagyunk, de tudom, hogy nem értenek egyet a döntéseimmel.

- Tudja, Miss Granger, teljes mértékben úgy gondolom, hogy az ön vallomása miatt engedtek el.

Elpirulok, erre végképp nem számítottam.

- Nem hiszem – mentegetőzök meglepetten - Önt azért mentették fel, mert egyáltalán nem volt bűnös.

- Ugyan már! Ilyen jó beszédet még sohasem hallottam, pedig voltam már pár ünnepéjen! - Erre már nem tudok mit válaszolni, így témát váltok.

- És mit csinál azóta, mióta szabad ember lett?

- Egyelőre semmit. A rendtagok tudtán kívül segítek nekik, mert ha megtudnák, hogy az információk tőlem származnak, nem hinnék el őket. McGalagony és pár tag megbízik bennem, de a nagy részük viszont nem. Emelett Minerva visszahívott az iskolába tanítani, ha nem lesz más, akkor elfogadom. Megkérdezhetem, hogy ön mit csinál a Mágiaügyi Minisztérium külső könyvtárában?

- A szüleim elutaztak Spanyolországba, és semmi kedvem nem volt velük menni, de a Weasley családhoz sem, így szabadidőmben ősrégi könyveket keresek.

- És mi hasznát veszi azoknak? – kérdezi felhúzott szemöldökkel Piton.

- Elolvasom őket. Érdekelnek a régi történetek, mesék, mondák, mítoszok. Nem leszek okosabb, de jó olvasni őket. A görög mitológia tetszik a legjobban.

- Régen én is olvastam ilyeneket. Ha lenne időm, most is olvasnék, de sajnos már a szabadidőmben is bájitalokat főzök a Szent Mungó számára.

- Segíthetek önnek? – kérdezem, át sem gondolva, mit teszek.

- Granger, azt maga sem gondolhatja komolyan, hogy nyáron is egy sokak által rettegett tanárnak akar segíteni! – Ahogy ezt kimondja, gúnyos mosolyra húzódik a szája.

- Márpedig akarok. Túl sok mindent éltem át az utóbbi időben, és magának inkább pihennie kellene… De felfoghatja akár annak is, hogy a betegeken szeretnék segíteni.

- Ha ennyire biztos benne, akkor legyen. Holnap reggel 9-re jöjjön ide a könyvtár elé, majd innen megyünk el hozzám. Nekem most sajnos mennem kell. – Piton feláll, és indulni készül, de az ajtóból még visszaszól: - 12. sor, hátulról az első szekrény.”

Perselus már akkor is tudta, hogy mit hol kell keresni. A szekrény tele volt egy halom régi könyvvel, amiket már régóta kerestem. Kicsit meg is lepődtem, hogy egy mágikus könyvtárban ennyi mugli könyvet tartanak.

Felkelt. Nem tudom miért, de ez a gondolat mindig örömmel tölt el. Örülök, hogy velem van, és örülök, hogy vele vagyok. Szeretem őt, noha néhány ártatlan csóknál több nem történt közöttünk.

- Jó reggelt! – köszön, majd eltűnik a fürdőszoba ajtaja mögött.

Sokszor gondoltam már rá, hogy be kéne nyitni, csak úgy, egész „véletlenül”, de soha nem mertem. Talán most kéne… lehet, hogy még nincs is a zuhany alatt, csak megengedte a vizet.

Összeszedve minden bátorságom, felállok kedvenc fotelemből, és a fürdő ajtajához osonok. A víz csobog, de ő még mosakodik…

- Nem értem, miért kell így pazarolni a vizet – gondolom magamban. Még szerencse, hogy a mosdó és a tükör nem az ajtóval szemben van, így ha halk vagyok, nem hall meg.

Óvatosan kinyitom az ajtót, s ránézek. Csupán egy törölköző van a derekára csavarva.

A háta mögé osonok, még mindig nem vesz észre. Megérintem a hátát, mire összerezzen, és hátrafordul.

Arcáról vízcseppek indulnak meg, szeméből meglepettség tükröződik.

- Hermione – szólal meg komor hangon.

- Perselus – próbálom utánozni a hangnemét, de kissé viccesre sikerül.

- Mit keresel itt? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Talán nem nyithatok be véletlenül? – nézek ártatlanul azokba a fekete szemekbe. Összeráncolja homlokát, mint aki gondolkozik, hogy milyen büntetést rójon ki. Végül csak ennyit mond:

- Az igazat. – Hangjában nincs semmi düh, inkább csak kíváncsiság.

Nagyot nyelek, amit valószínűleg ő is hallott, mivel kérdőn néz rám.

- Az előbb levertem egy virágot, és gondoltam, mihamarabb szólok - nyögöm ki. Látszik rajta, ahogy vívódik, hogy ez most igaz-e vagy sem.

- Mutasd azt a virágot - szólal meg végül. – Várj, előbb elzárom a zuhanyt – teszi hozzá. Megyek utána, várva, hogy lecsaphassak rá. Amint odaér, belököm a zuhany alá, amitől egyenesen a falnak dől, de semmi baja nem esik. Dühösen néz rám.

- Ez most mire volt jó? – kérdezi azon a hangján, amitől még egy sárkány is megijedne.

- Megkönnyebbültem – felelem egyszerűen, mire egy gúnyos mosoly a válasz.

Nem tudva, mi történik, elindulok az ajtó felé. Perselus azonban utánam nyúl, és behúz a zuhany alá. Ledöbbenek, és mérgesen nézek rá.

- Megkönnyebbültem – feleli, mire elkezdtem hangosan kacagni.

Perselus úgy néz rám, mint aki szerint nem vagyok normális. – Most éppen min nevetsz? – faggat gúnyosan.

- Sem… Nem tudom. – Próbálom magam valamennyire összeszedni, és a szemébe nézek. – Ne haragudj – mondom neki.

-Mégis miért? – kérdezi, némi érdeklődéssel a hangjában.

- Hogy nem hagylak békén téged. Ne szólj közbe, kérlek! Hogy McGalagony rád tukmált erre a nyárra, noha semmi joga nem volt hozzá. Tudom, hogy néha gyerekesen viselkedem, ami egyáltalán nem illik hozzám, de néha olyan jó úgy érezni, hogy még kislány vagyok, akinek nem kell foglalkoznia a külvilággal, csak a maga játékaival. Tudom, hogy ez csak egy álom, és a valóság annál fájóbb, minél inkább beleélem magam az álomba, de jó érzés néha elszakadni. Sajnálom, hogy mindezt rajtad töltöm ki, és ne érts félre, mert soha nem akarlak kigúnyolni.

Emelett ott vagyunk mi is… már ha létezik ilyen. Tartózkodó vagy velem, noha már volt köztünk valami, még ha az csupán pár ártatlan csók is volt. Szükségem van rád. Mióta te itt vagy velem, már nem hajt a tudásvágy, a lényeg, hogy mellettem állsz. Szeretlek.

Elengedem Perselust, és a falnak támaszkodom. Már a víz sem érdekel, és az sem, hogy ő milyen dühös lesz.

Koncz Zsuzsa : Éjszaka

Édes álom, jöjj és ölelj át

Vigyél el messze

Ha behunyom a szemem, sötét van

Ha kinyitom a szemem, sötét van

Éjszaka

Édes álom, jöjj, légy a kedvesem

Oly régen várok rád

Ha behunyom a szemem, sötét van

Ha kinyitom a szemem, sötét van

Éjszaka

Ha behunyom a szemem, sötét van

Ha kinyitom a szemem, sötét van

Éjszaka

Édes álom, jöjj, légy a kedvesem

Oly régen várok rád

Ha behunyom a szemem, sötét van

Ha kinyitom a szemem, sötét van

Kritika az írónak ;) Itt szeretnék mindenkit megkérni, hogy ha elolvasta, akkor írjon véleményt, különben Anna arra vetemedik, hogy nemcsak hogy nem folytatja, hanem még le is szedi az oldalról.