Igazságok

Valahol a távolban éjfélt kongatott egy harang, s Hermione idejét látta, hogy hazamenjen. Nagyjából tisztázta az érzelmeit, de néhány dolog még nagyon zavaros volt. Ám hamar elfeledkezett mindenről, mikor eszébe jutott, hogy a lánya már biztos éhes, így azonnal a ház elé hoppanált.

Ahogy meglátta a nyitott ajtót, rossz érzés kerítette hatalmába. Próbált higgadt maradni, és nem bepánikolni, de anyai ösztönei nem hagyták nyugodni.

Belépett az előszobába, ott látszólag minden rendben volt, így átment a nappaliba, ahol Angelának és Beth-nek kellett volna lennie. Csakhogy nem voltak.

Hermione felsietett az emeletre, hátha ott megtalálja őket, de nem. A két lány eltűnt, és ahogy észrevette, még ruhákat is vittek magukkal.

Nem törődve semmivel felpattant, és McGalagonyhoz sietett... volna, ha nem akad meg a szeme az előszobai tükrön. Egy cetli volt felragasztva, amire sebtében írták rá az üzenetet:

Hermione!

Ne aggódj, Beth jól van, de el kellett mennünk. Spanyolországban vagyunk Josh-sal, az igazgatónő nemsokára beszél veled, hogy miért is jöttünk el. Ne haragudj rám!

Ölel: Beth és Angela

A nő szívéről hatalmas kő esett le. Nem halálfalók voltak.

De vajon miért kellett elmenniük? – kérdezte önmagától.

Hiányzott neki a lánya, még ha csak pár órája is látta utoljára. Leroskadt a kanapéra, és hagyta, hogy felülkerekedjen rajta a szomorúság és a sírás. 

Bő fél óra múlva hallotta, hogy kattan a zár, és valaki belép az ajtón. Nem tévedett, Minerva volt az.

- Igazgatónő! Mi ez az egész? Miért kellett elmennie a lányomnak és Angelának? – tört ki hirtelen, meglepve az idős boszorkányt.

- Nézd, Hermione, sajnálom, hogy nem szóltam előbb, de nemrég üzenetet kaptunk a kémjeinktől, miszerint Tudjukki arra készül, hogy ellenségei családját megölje, ezzel okozva nekik a legnagyobb fájdalmat. Harryn keresztül te is az ellensége vagy, és lehetséges, hogy már azt is tudja, hogy van gyermeked, egyedül neked a trióból.

- Mikor derült ki? – A nő próbált nyugodt hangon beszélni, de nehezen ment.

- Pár órája. Nem próbáltunk utolérni, hátha Tudjukki figyeltet. Sajnálom.

- Legalább a lányok biztonságban vannak. Én pedig megpróbálom valahogy túlélni a lányom nélkül. Piton már tudja?

- Még nem, most akarom az egyik rendtagot elküldeni hozzá.

- Nem kell, majd én elmegyek.

- Biztos?

- Még mindig jobb Pitonnal beszélni, mint egyedül kuksolni itthon.

- Ahogy gondolod – bólintott McGalagony, és kisétáltak a házból, hogy ki-ki másfelé hoppanáljon.

*

Hermione döbbenten nézett be Piton házának minden zugába, de sehol nem találta volt professzorát.  Megfordult a fejében, hogy talán visszament a partra, de hamar elvetette az ötletet.

Jobb ötlet híján elindult az egyik ösvényen, hátha valahol az erdőben megtalálja Pitont.

Bő fél órán keresztül kereste a férfit, mikor az ösvény végén meg is találta. Megdöbbent, mikor észrevetette, hogy ismét a parton ül, egy odavarázsolt padon.

Elindult felé, viszont nem tudta, hogy mit is mondjon. Még a végén azt hiszi, hogy vágyom a társaságára – gondolta magában. 

Útközben szidta saját magát, hogy semmi értelmes nem jutott eszébe, amivel odaállíthatna.

– Bezzeg a Roxfortban még olyan is eszembe jutott, aminek nem kellett volna...

Végül úgy döntött, hogy megvárja, míg a professzor észreveszi. Egy hang nélkül megállt az ösvény legvégén, és várt.

- Mit akarsz már megint? – hangzott a kérdés a férfi szájából, és Hermione meglepve nézett rá. Halk volt, akkor mégis hogyan vehette észre?

- Angela elment Spanyolországba.

- Úgy tűnik, hogy nem igazán szeretné tovább élvezni a társaságomat.

- Félreértesz. El kellett mennie, veszélyben van.

- Micsoda? – állt fel Piton, és sebes léptekkel közeledett a nő felé. – Már miért lenne veszélyben?

- Mert a testvéred. A lányomat is elvitte, mivel Voldemort vadászik rájuk. Én is most tudtam meg.

- De hát Voldemort azt sem tudja, hogy van lányod!

- Minerva szerint Voldemort az ellenségei családjára vadászik. Tekintettel erre, valószínűleg kiderítette, hogy van családom. Biztosan tud Angeláról is.

- Magam fojtom meg Voldemortot, ha bántani meri a húgomat! – ült vissza a padra, megtörten, szomorúan. 

- Ne aggódj, minden rendben lesz. Spanyolországban biztonságban vannak, szerintem az én régi lakhelyemre mentek. Eldugott és biztonságos területen van, ahogy ez a ház is. – Hermione már azt sem tudta, hogy mit tesz, mikor leült mellé a padra, és a férfi vállára hajtotta a fejét.

Percekig ültek csendben, egyikük sem szólt, csupán nézték a hullámzó tengert. Nyugaton esőfelhők gyülekeztek, talán hamarosan kitör az égiháború is...

- Sajnálom – szólalt meg halkan a nő. Nem bírta tovább.

- Nem a te hibád – válaszolt a férfi, bár igazából nem értette, hogy miért is kért bocsánatot Granger.

- Tudom, és nem is ezért. Sajnálom, hogy akkor itt hagytalak, és... sajnálom, hogy... valamit nem mondtam el neked – nyögte ki Hermione. – Muszáj megtudnodés biztosra veszem, hogy amint meghallod, meg fogsz utálni – sóhajtott.

- Miről van szó? Miért utálnálak meg? – nézett rá értetetlen tekintettel a férfi.

- Azóta megváltoztam, Perselus. Van egy titkom, amiről eddig senki nem tudott, kivéve aki vigyázott rám. Azért szerettem volna mihamarabb visszajönni Spanyolországból, hogy találkozhassak veled. Miután megláttam, hogy milyen makacs és önző vagy, és ahogy rádöbbentem, hogy ismét felvetted előttem a mogorva tanár álarcot, én is megmakacsoltam magam, és úgy döntöttem, hogy megleckéztetlek. Azóta rájöttem, hogy ez mekkora butaság volt. Egyszerűen előjött belőlem a gyerekes énem, azt akartam, hogy ha nekem is rossz, neked is az legyen. Ezek után már hiába bántam meg, nem volt lehetőségem beszélni veled, pedig megpróbáltam...

- A lényeget – szólalt meg mogorván a férfi.

- Nem bírod megállni szó nélkül, ugye? – nézett rá dühösen a nő. – A lényeg, hogy mióta visszatértem, az egész életem egy színjáték. Josh és én igazából nem vagyunk házasok, és nincs közös gyerekünk...

- Mi? – állt fel dühösen a férfi. – Ez meg mi az ördögöt jelent? – Egyre mérgesebb lett, érezte, hogy hamarosan megtudja azt, amit valójában már sejtett... De tovább akarta kínozni a nőt.

- Nem Josh a lányom apja..., hanem te. – Az utolsó szót már szinte némán mondta. Elsírta magát, nem bírta tovább. – Ne haragudj, én tényleg el akartam mondani...

- Tűnj el innen – sziszegte a férfi, dühösen és mérgesen. A nő bólintott, és elindult visszafelé. Az ösvény végén visszanézett, és látta, ahogy Perselus a tengert bámulja.

- Szeretlek – suttogta, majd eltűnt a keskeny földúton.