9. fejezet

Váratlan látogató(k)

Amióta Lizy Roxfortban volt, a napok mintha röpültek volna. Néha még eszébe jutott az a szerencsétlen este Luciussal, de már nem nagyon törődött vele. Délutáni órájára menet, ami a harmadéves Hollóháttal és Hugrabuggal volt, észrevett egy nagyobb csoportosulást a folyosó közepén. Odaérve látta, hogy Harry és Draco kinyújtott pálcával állnak egymással szemben, miközben sértegetik egymást.

- Ugyan már Potter, csak nem hiszed el, hogy nem tehettél semmit Driggoryért. Az a híres nagy büszkeséged sodorta bajba. Kíváncsi vagyok, ki lesz a következő, akit elteszel láb alól: Granger vagy Weasley, vagy netántán a nővéred? – gúnyolódott Malfoy, miközben a Mardekárosok hangosan felnevettek. Harry szeme szikrákat szórt a dühtől.

- Ezt most megkeserülöd Malfoy! - kiáltotta, és épp akkor mondta volna ki rá az első átkot, mikor Lizy odaért.

- Mr. Potter, Mr. Malfoy szabadna tudnom, mi folyik itt? - kérdezte Elizabeth szigorúan.

- Semmi tanárnő, csak volt egy kis khm… nézeteltérés köztem és Draco között. De semmi komoly - mondta Harry bizonytalanul.

- És amint látom, olyan kicsi volt, hogy varázspálca kellett a megoldásához? – állapította meg Eliza. - Ez nem felsőbb évesekhez méltó viselkedés. Tizenöt pont a Griffendéltől Mr. Potter, és tizenöt pont a Mardekártól Mr. Malfoy. Ezen kívül holnap este hatkor várom mindkettőjüket az irodámban, hogy megbeszéljük a büntető feladatukat - Lizy nagyon komolyan nézett a fiúkra.

- Tanárnő kérem, ez egyáltalán nem Harry hibája. Draco kezdte az egészet…- próbálta Ron védeni barátját.

- Mr. Weasley, ha jól láttam Mr. Potter ugyanúgy pálcát rántott, mint Mr. Malfoy, és gondolom nem csak azért, hogy megfényesítse, itt a folyosó közepén. Mellékesen…- nem tudta folytatni, mert Ron közbevágott.

- Tanárnő, ez így nem igazságos! - csattant fel.

- Mr. Weasley, azt hiszem, eléggé felnőtt vagyok, hogy el tudjam dönteni, mi igazságos, és mi nem. Mindegyikük pálcát rántott. Ha később jövök, használták is volna. Ketten vettek részt ebben az ”akcióban”, tehát úgy gondolom, büntetést érdemelnek érte. Mr. Weasley, ha még egyszer közbeszól, kénytelen leszek Önt is megbüntetni a szemtelensége miatt - figyelmeztette Lizy mikor látta, hogy Ron ismét mondani akar valamit.

- Igenis tanárnő, értettem - morogta Ron, miközben Hermione oldalba bökte, most már maradjon csendben.

- Azt hiszem, mindent elmondtam. Mr. Potter, Mr. Malfoy holnap este várom Önöket, és nem szeretnék kifogást – fejezte be Lizy és továbbindult. Pár lépés múlva Pitonnal találta magát szemben, aki látta a két fiú szóváltását, és épp közbe akart lépni, de Elizabeth megelőzte. Végignézte, ahogy Lizy rendet teremtett a két fiú között, és be kellett látnia, a lány tényleg szigorú is tud lenni, és tekintélye van még az általa oly nem kedvelt Griffendélesek közt is.

- No lám, nem is hittem volna, hogy így a sarkadra tudsz állni. Bár én a Te helyedben Mr. Weasleyt sem kíméltem volna - kezdte a férfi.

- Perselus, nem hiszem, Ron bármi okot adott volna rá, hogy komolyabban megbüntessem. Mikor kértem, abbahagyta a feleselést. Megértem, hisz’ csak a barátját akarta védeni - felelte Lizy.

- Azt elhiszem, hogy megérted Elizabeth, ebben nagy tapasztalatod van, nemdebár? –kérdezte Piton maró gúnnyal a hangjában.

- Ne mondd Perselus, hogy Neked soha nem volt olyan barátod, akiért mindent megtettél volna? Ezt nem hiszem el – bukott ki a kérdés Lizyből.

- Igen, volt ilyen barátom - mondta Piton halkan. A fiatal boszorkában felébredt a kíváncsiság.

- Na ugye, és mégis ki volt az? - kérdezte a lány.

- Ez nem hiszem, hogy Rád tartozik Elizabeth! Ne haragudj, de most mennem kell - mondta a bájitaltan tanár ingerülten, és elviharzott a folyosón.

- Hmm, azt hiszem, ezt mégsem kellett volna megkérdeznem. Mégis ki lehet az, hogy Perselus ennyire titkolja? Jó lenne tudni. Lehet, hogy ismerem, azért nem akarja elmondani nekem - töprengett Lizy.

˜ ˜ ˜

Másnap este Harry már háromnegyed hatkor ott volt nővérénél. Amíg Dracora vártak, leültek beszélgetni az íróasztalhoz.

- Lizy ne haragudj a tegnapiért. Tudom, hogy én is hibás vagyok, de Malfoy mindig megpróbál kihozni a sodromból, és többnyire sikerül is neki – kezdte öccse bocsánatkérés gyanánt.

- Tudom Harry, hallottam, mit mondott Neked. Ami tavaly történt, tragikus baleset, senki sem hibás. Dracotól nem volt szép dolog, hogy ilyeneket mond Neked, de ez náluk családi vonás, hogy mindenkit vérig sértenek, aki nem tetszik nekik - szólt Lizy.

- Igen, tudom. De Te honnan ismered ilyen jól a Malfoy családot? - kérdezte Harry.

- Ez egy hosszú történet, majd egyszer elmesélem, de nem most, mert Draco minden pillanatban itt lehet - felelte komolyan a lány. Ekkor kopogtak az ajtón. Elizabeth kinyitotta. A másik delikvens, Draco Malfoy volt az.

- Jó estét Tanárnő! - köszönt bátortalanul.

- Jó estét Draco. Örülök, hogy ilyen pontosan itt vagy. Akkor mehetünk is. Harry gyere, kérlek - szólt Lizy, s miután öccse kilépett az ajtón, bezárta azt, majd elindultak a pince felé.

- Elizabeth megkérdezhetem, mi lesz a feladatunk? – kíváncsiskodott Harry pár perc után.

- Igen, Perselus megkért, hogy segítsek neki egy bájital elkészítésében, és én mondtam, hogy Ti is segítenétek, mert van egy kis vaj a fejeteken. Ő meg azt mondta, hogy elkel a segítő kéz, így arra gondoltam, ez pont megfelelő lesz. Hallottam arról, mikor elsős korotokban a Tiltott Rengetegben voltatok, büntetésképpen. Na ennyire nem akartam túllőni a célon - válaszolta Lizy, s közben oda is értek.

- Még, hogy nem túllőni a célon - gondolta Harry fájdalmasan. Elizabeth bekopogott a labor ajtaján. Piton nem sokkal később kinyitotta.

- Perselus kérlek, nem hiszem, hogy ezért hívtuk ide a fiúkat - próbálta Lizy csitítani.

- Rendben van, Potter menjen, az asztalon van a teknősszem, azt mossa meg és főzze tiszta forró vízben. Malfoy, fiam, Ön meg aprítsa fel a Babralevelet és adja hozzá ahhoz, amit Potter forralni kezd majd - adta az utasításokat a tanár.

- Én mit segíthetek? - kérdezte Lizy.

- Ön is valami rossz fát tett a tűzre, Miss Potter, és büntetést szeretne? - humorizált Piton.

- Nem, Perselus, semmi sem műveltem, viszont ha már itt vagyok, akkor szeretném magam hasznossá tenni - mosolygott a lány.

- Rendben, akkor segíts nekem a többi hozzávalót elővenni - felelte a férfi.

- Kinek kell álmatlanító bájital? Ez nagyon egészségtelen – háborodott fel Elizabeth.

- Minerva kérte, mert sok a munkája mostanában, és nagyon fáradékony -

- Inkább segítséget kért volna. Holnap megyek, és megnézem, mit tehetek – döntötte el Lizy.

- Azt nem kétlem - felelte szemöldökét felhúzva Piton. Már el is felejtette a fiatal lány világmegváltó törekvéseit.

˜ ˜ ˜

Lizynek másnap reggel első dolga volt, felkeresni Minervát. Nem volt a szobájában, így Eliza elindult Dumbledorehoz, hátha ott találja szeretett régi tanárnőjét. Megérzése helyes volt, McGalagony professzor ott ült az igazgató irodájában, a többi tanárral együtt.

- Jó reggelt Elizabeth, már csak Te hiányoztál. Perselust elküldtem, hogy keressen meg, de ezek szerint elkerültétek egymást. Az előbb jött vissza - üdvözölte az igazgató.

- Jó reggelt Mindenkinek, én Minervát kerestem, mert…- de nem tudta folytatni.

- Igen. Perselus elmondta, hogy miért akarsz velem beszélni - mosolygott a professzor asszony.

- Örülök, hogy mindannyian itt vagytok. Nagyon fontos, amit szeretnék Nektek mondani - kezdte mondandóját az iskola vezetője.

- Tegnap este valaki be akart jutni az iskola területére, méghozzá fekete mágiát használva. Hagrid jelentette nekem, hogy az iskolát körülvevő pajzs a déli részen komolyan megsérült - folytatta.

- Elnézést, hogy közbevágok, de nem ott van a labilis labirintus? Emlékszem Mr. Binns sokszor mesélte mágiatörténet órán, hogy a barlangot a koboldlázadások idején használták menedékként az emberek, később viszont a Halálfalók búvóhelye lett – töprengett hangosan Lizy.

- Ez igaz. Csak nem azt gondolod, hogy aki be akart jönni, onnan jött? - kérdezte az igazgató.

- Nem vagyok biztos benne, de megeshet. Remus is sokat mesélt nekem arról a barlangról. Ő ismeri majdnem minden zegzugát. Szerintem, meg kellene kérnünk, jöjjön el és kutassuk át, hátha találunk ott valamit vagy valakit - szólt Lizy komolyan.

- Fölösleges ezért ide rángatni Lupint. Nélküle is el tudjuk intézni - mordult fel Piton.

- Szerintem meg nem. Nála jobban nem ismeri senki azt a labirintust. Bárki más eltévedne benne, de Ő biztos nem - mondta Lizy. Tudta, hogy a férfi nem szereti a keresztapját, és ezért ilyen morózus. Ez azonban nem a személyeskedések ideje.

- Lizyvel értek egyet - helyeselt Dumledore. - Minerva kérlek, menj és írj egy levelet Remusnak, hogy minél előbb jöjjön el, mert nélküle nem boldogulunk.

- Arra semmi szükség, itt vagyok - szólalt meg egy hang az ajtóból. Remus Lupin volt, teljes valójában.

- Remus! - kiáltotta Lizy és egy ugrással a férfi nyakában termett.

- Kislányom. Örülök, hogy újra látlak. Még ha ilyenek is a körülmények - mosolygott a férfi, és megölelte a lányt. A Piton arcára kiült tömény undort lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.

- Ha nem vagyok indiszkrét, mit keresel itt, pont most? - kérdezte Piton élesen.

- A keresztlányomat jöttem meglátogatni Perselus - szólt Remus. - Miért akartatok nekem levelet írni? Ugye nincs semmi baj? - kérdezte aggódóan.

- Valaki be akart hatolni az iskola területére a déli részen. Lizynek az a feltevése, a labilis labirintusból jöhetett - mondta az igazgató.

- Akkor már értem. Szerintem az lesz a legjobb, ha most rögtön elindulunk, és megnézzük a barlangot. Ki tart velem? - kérdezte Remus.

- Én - felelte Lizy habozás nélkül.

- Szó sem lehet róla lányom! - Remus hangja nagyon határozottan csengett.

- És miért nem? Mert szerintetek nem vagyok elég tapasztalt és…- panaszkodott Lizy, de képtelen volt folytatni.

- Nem szeretnénk, ha bármi bajod esne. És itt van Harry, akire vigyáznod kell. Épp elég baj, hogy Sirius nem lehet itt. - csitította Dumbledore.

- Majd én elmegyek Lupinnal - szólalt meg Piton.

- Rendben Perselus, köszönöm - mondta az igazgató, és a két férfi nekivágott az útnak. A tanárok is elindultak, ki-ki a maga dolgára. Lizy a folyosón érte utol McGalagony professzort.

- Minerva szeretnék beszélni Veled. Miért kértél Perselustól álmatlanító bájitalt? Ha sok a dolgod, kérlek, szólj nekem, és segítek. Azt azonban nem hagyom, hogy teljesen kikészíts magad - mondta Eliza komolyan. Az átváltozástan tanárnő csak mosolygott.

- Köszönöm, hogy ennyire aggódsz értem. Az igazság az, hogy tényleg sok a dolgom mostanság. Az ötödévesek RBF-előkészítő tanulókörével és a hatodévesek külön átváltoztatás tan szakkörével egy kicsit túl sok lett a tennivalóm - vallotta be a tanárnő.

- Az átváltoztatás tan a Te szakterületed, abba nem szólok bele, de a RBF-előkészítőt én is tudom vezetni, ha megengeded, és így legalább több időd lenne - felelte a lány.

- Nagyon megköszönöm Elizabeth, mert érzem, sokat vállaltam, ha csak úgy leadom, akkor nem lett volna senki, aki tanítja a gyerekeket - panaszkodott a nő.

- Akkor ezt megbeszéltük. A jövő heti órát már én tartom. - felelte Lizy.

Ezután a szobája felé vette az irányt. Még volt egy kis ideje az első órájáig, és gondolta, lepihen egy kicsit. Álom azonban nem jött a szemére. - Miért ment el Perselus Remussal? - tépelődött - Hiszen ki nem állhatja, mégis segít neki. Persze, hisz’ Roxfortról van szó. Ábrándos nőszemély, ez nem veled kapcsolatos… Istenem, csak ne történjen semmi bajuk! - sóhajtotta.

˜ ˜ ˜

Eközben Remus és Perselus már a barlang szájánál jártak. A bejáratot nem volt könnyű észrevenni, sűrűn benőtték az indák. Útközben nem nagyon szóltak egymáshoz. Remus tudta, a férfi még mindig haragszik rá, a diákéveikben elkövetett dolgokért. Piton meg amúgy sem volt társalgós kedvében. Mikor beléptek, szinte egyszerre mondták ki a varázsigét: Lumos! Ettől rögtön fény gyulladt pálcájuk végén. – Gyere utánam Perselus! - mondta Lupin halkan. Sokáig meneteltek szótlanul, kanyarogtak jobbra-balra a hideg folyosókon, amik néha egész kis lyukká szűkültek össze, máskor meg több méter szélesek voltak. Sok gödör és egy szakadék is keresztezte útjukat, Remus mégis magabiztos, gyors léptekkel haladt. Perselus belátta, már nem nagyon tudja, hol vannak, és Lizyre gondolt, mennyire igaza volt, hogy Lupint idehívják. Annyira elgondolkodott, hogy nem vette észre a mögötte settenkedő szörnyeteget. Remus néha-néha hátrapillantott, ennek köszönhetően meglátta azt a ”valamit”, ami Perselust készült megtámadni. Nem volt mindennapi látvány, egy pillanatra Remusnak is földbe gyökerezett a lába. Mégis elég gyorsan cselekedett. - Stupor! - kiáltotta, miközben a szörny Piton vállába harapott. A varázslat célba ért, mert támadójuk rögtön a földre rogyott.

- Perselus jól vagy? - kérdezte Remus aggódva.

- Igen, köszönöm Neked. Megmentetted az életemet - mondta Piton.

- Ez csak természetes. Hasonló esetben Te is megtetted volna, barátom - felelte a férfi. Amikor jobban megvizsgálták a szörnyet, nagyon elcsodálkoztak. Ők sem láttak ilyet minden nap. Denevérhez hasonlító fejéről kocsonyás, csigaszerű csápok lógtak le, és borostyánsárga, kígyószerű teste ugyanolyan színű békalábakban folytatódott.

- Ez egy knoflex – ismerte fel Remus. Most már értem, miért akart betörni Roxfortba. - Menjünk Perselus, mielőtt magához tér - folytatta.

- Várj! - szólt közbe Piton. - Petrificus Totalus! - varázspálcáját a lénynek szegezte, ami sóbálvánnyá változott, és kötöző bűbájt is bocsátott rá a biztonság kedvéért.

- Ez jó ötlet volt Perselus. Így tovább ártalmatlan marad. Most viszont tényleg siessünk vissza – sürgette Remus.

Mikor a kastélyhoz értek, épp ebédidő volt. A legtöbb diák az udvaron volt, így nem tudtak feltűnés nélkül bemenni. Piton megpróbálta ellátni a sebét, mert Remusnak nem engedte, de kevés sikerrel. Lizy is kinn beszélgetett Freddel és George-dzsal. Mikor meglátta a két férfit, hozzájuk sietett.

- Istenem Perselus, mi történt Veled? Remus Neked nem esett semmi bajod? - kérdezte a lány aggódva. Keresztapja egy pillantással közölte, ő teljesen jól van.

- Semmi komoly, mert Remus még idejében közbelépett. Ha Ő nincs, már lehet, hogy több darabban lennék a labirintus mélyében – vallotta be Piton. Lizy megölelte Remust, és ezt mondta neki: - Köszönöm! - majd óvatosan megölelte Perselust is. - Merlinnek hála, nem esett komolyabb bajod! – sóhajtott fel, miközben a férfi sötét tekintetét fürkészte. Most már mindennél biztosabb volt benne, szereti a férfit. A gondolat, hogy bármi történhetett volna, fájdalmasan tudatosult benne. Akaratlanul is végigsimította a férfi arcát. Piton zavarba jött a lány közelségétől, nem tudta mire vélni, ráadásul a fél iskola őket nézte.

- Semmi sem történt, túl nagy feneket kerítetek ennek - mondta félhangosan, mert nem akarta, hogy mindenki hallja.

- Menj fel Madame Pomfreyhoz, hogy lássa el a sebed. - anyáskodott Lizy, még mindig Perselust ölelve.

- Majd én elintézem. Nem fogom Poppyt ilyen aprósággal zaklatni - felelte Piton, aki közben kibontakozott a lány öleléséből, és elindult a kastély felé.

- Akkor én ellátom a sebed - makacskodott Lizy. - Hadd lássam! - mondta, közben beértek a kastélyba.

- Perselus! Egy knoflex harapott meg így? - kérdezte Lizy kétségbeesetten.

- Igen. De Te ezt honnan tudod? - a férfi kérdőn meredt rá.

- Ez most nem fontos. Ülj le ide - utasította a lány. – Conspiditur Vulnus! - Perselus sebére szegezte a varázspálcáját. A harapásnyom egy pillanat alatt eltűnt.

- Tudsz még nekem meglepetést okozni! Mindenesetre köszönöm! –csodálkozott Piton.

- Szóra sem érdemes - szabadkozott Lizy.

- Honnan vagy ilyen járatos a különböző bestiák területén? - érdeklődött.

- Tudod, akinek Hagrid a barátja…- mosolygott a lány sejtelmesen.

- Jó. De én komolyan kérdeztem - nézett rá megrovón Piton.

- Rendben, komolyan is fogok válaszolni, de előbb mondd meg nekem ki az a személy, aki mellett még Te is kiállnál? – erősködött a lány.

- Na ezt inkább hagyjuk - felelte a férfi.

- Ugyan miért? Ha Te válaszolsz, akkor én is - makacskodott tovább.

- Kitartó egy nőszemély vagy, hallod-e? - mérgelődött a bájitalok mestere. - Elmondom, de CSAK akkor, ha nem adod tovább senkinek. Rendben van? – adta be a derekát a férfi.

- Lakat a számon – ígérte Elizabeth komolyan.

- Szóval az illető nem volt más… mint az édesanyád - nézett rá Piton komolyan. - Mielőtt elkezdenél vadul kombinálni, mondom, hogy csak barátok voltunk. Ő mindig az apádat szerette. Viszont nem ismertem rajta kívül más embert, akivel olyan jól el tudtam beszélgetni, mint vele - folytatta.

- Egyetértek Veled. Tényleg nagyon jól lehetett vele beszélgetni. És elhiszem, hogy csak barátok voltatok. Már csak azért is, mert mesélt nekem rólad - mosolygott Lizy.

- Igazán? El tudom képzelni mit… - mormolta Piton, de hangjából érződött a kíváncsiság.

- Azt mondta, majd lesz egy tanárom az iskolában, aki első ránézésre nagyon szigorúnak és morcosnak fog tűnni, de ha jobban megismerem, rá fogok jönni, valójában nagyon érdekes ember - Eliza újra rámosolygott a férfira. Piton is ugyanígy tett, bár az egész egy pillanataig tartott csupán.

- Olyan jól áll neki, mikor vidám, miért nem teszi többször? – gondolkodott el Lizy.

- Most viszont Te jössz! Szóval honnan ismered a knoflexeket ilyen jól? – váltott gyorsan témát a férfi.

- Az egyetemen egyszer elszabadult pár lény a szertárból, köztük egy knoflex is. Hatalmas pusztítást végeztek. Több ember kórházba került. Az én szobatársam is, a legjobb barátnőm. Akkor eldöntöttem, mindent megtanulok azokról a lényekről, amik az iskolában vannak, hogy ne legyen még egyszer ilyen baj - mesélte Lizy.

- De… senkinek nem lett komolyabb bántódása? - kérdezte a bájitaltan tanár.

- Nem, Merlinnek hála senkinek nem lett komolyabb baja. Pár nap alatt mindenki meggyógyult. Azonban…- mondta, és ekkor elcsuklott a hangja.

- Igen? - kérdezte a férfi. Látta, hogy Lizy szemében könnyek gyűltek, amiket a lány gyorsan le is törölt.

- Úgy éreztem, nem bírnám ki, ha még több embert elveszítenék. Ezt akartam megakadályozni. – vallotta be.

- Megértelek - felelte a férfi. Sokáig ültek még ott csendesen. Tekintetük összetalálkozott. Mindketten úgy érezték, nincs a Földön még egy ember, aki jobban megértené őket, mint a másik, habár egymásnak soha nem ismerték volna el.