11. fejezet 

Halloween

Közeledett Mindenszentek estéje, amire nemcsak a diákok, hanem a tanárok is nagyon készültek. Mint minden neves nap, ez is egy kis kikapcsolódást jelentett nekik. A kastély az ünnep színeiben pompázott. Az emelkedett hangulat majdnem mindenkit átjárt. Persze kivételek mindig akadtak. Frics úr, a gondnok csak bosszankodott, mert a diákok egy kicsit többet engedtek meg maguknak ilyenkor. A Weasley ikrek számtalan új csínytevésüket kipróbálták ez idő tájt, többek között a csilingelős csodacukorkát, amit ha az illető személy elfogyasztott, csilingelni kezdett a füle, és nem hallott pár percig ezen kívül semmi mást. Az ikrek többféle ízben és muzsikával gyártották a finomságot: a kék színű kókuszos volt és a We wish you a Merry Xmas-t “játszotta” ha megettük, a piros színű különböző szerelmes dalokat hallatott, míg például a zöld valami vidám, frissítő muzsikát. Volt olyan is, ami csak sípolt, vagy a telefoncsörgést utánozza, sőt akadt olyan is, ami kukorékolt.

A másik kivétel Perselus Piton volt. Nem szerette, ha bármilyen kötelezően közös vacsorán részt kellett vennie, legalábbis ő ennek gondolta. Azt sem derítette jobb kedvre, hogy diákjai mindenféle ürüggyel nem képesek figyelni az óráin, ami mindig kisebb-nagyobb balesetekhez vezetett. Ilyenkor úgy érezte, a Roxfort tele van ügyetlenebbnél ügyetlenebb diákokkal. Ezektől eltekintve persze elég jól viselte a dolgokat.

A nagy nap késő délutánján, mikor már a társaság jelentős része visszajött Roxmortsból, Lizy elindult a Griffendél toronyba, hogy Harryékkel töltse a vacsoráig hátralévő időt. Mikor a Kövér Dámához ért, a hölgy nagyon meglepődött: - Nahát Elizabeth jó pár éve, hogy nem láttalak, és még idén sem nagyon jártál erre! – mondta kicsit szemrehányóan.

- Semmi baj, tudom: “Salvo Meliori” –szólt a lány.

- Rendben kisasszony, fáradjon beljebb – invitálta az élő portré, miközben Lizy bemászott a toronyba. Belépve úgy érezte, itt nem változott semmi. A kandallóban vidáman pattogott a tűz, és ez a melegségen és a fényen kívül, a hangulatát is kedvesebbé tette a klubhelyiségnek. Ott találta Ginnyt és Hermionét, egy könyv fölött görnyedve, Fred és George a sarokban dolgoztak valamin nagy vehemenciával, Neville elkeseredetten tanulmányozta a bájitaltan könyvét, mikor meglátta tanárnőjét, kicsit jobb kedvre derült. Harryt és Ront nem találta sehol.

- Tanárnő, kérdezhetnék valamit a bájital leckémről? Nagyon nem értem a könyvet, hétfőn dolgozatot írunk, de nincs merszem lemenni Piton professzorhoz, mert a legutóbbi órán azt mondta, ne kerüljek a szeme elé egy jó darabig – szólalt meg a fiú csüggedten. A többiek arcán halvány mosoly jelent meg.

- Persze Neville, szívesen segítek, mutasd csak azt a könyvet – válaszolta Lizy kedvesen, és letelepedett az egyik fotelba a fiú mellé.

- Az álomfőzetekről tanulunk épp, de olyan körülményesen van megfogalmazva a recept - panaszkodott a fiú. A lány belenézett a könyvbe, és elmosolyodott.

- Emlékszem ezzel a fejezettel nekünk is gondjaink voltak, és mi sem mertünk lemenni a Professzor Úrhoz, hogy magyarázza el – mesélte Elizabeth egy eltűnődött mosoly közepette.

- Akkor hogyan tanultátok meg? – kérdezte Hermione kétkedve.

- Sorsot húztunk, ki megy le megkérdezni, és szó szerint én húztam a rövidebbet. Szerencsém volt, mert Piton professzor elmagyarázta nekem, igaz jó pár csípős megjegyzése között, úgyhogy ezt a bájitalt egy életre megjegyeztem. – fejezte be.

- Az a lényeg – amit a könyv nem ír le - előbb kell beleadni a kétcsipetnyi Szilvaszirmot, mint a tíz dkg Szenderítő magot. Ezen áll vagy bukik a főzetünk – magyarázta kedvesen.

- Így már minden érthető. Nagyon szépen köszönöm Tanárnő! – mosolygott Neville hálásan.

- Nagyon szívesen, bármikor gyere csak kérdezni, ha nem világos valami. Megértem, hogy nem… szívesen mentek Piton professzorhoz – mondta végül. A gyerekek csak cinkosan vigyorogtak.

- Te viszont jóban vagy a bájitaltan tanárral, ugyebár? – érdeklődött szemtelenül Fred.

- Igen, jó barátok vagyunk, ha ezt annak lehet nevezni. Piton professzornál sosem lehet tudni – felelte Lizy, mintha nem értette volna a kérdés igazi célját.

- Nem látta valaki Ront és Harryt? Nincsenek a szobájukban? – kérdezte másra terelve a szót. A teremben kínos csönd lett egy szempillantás alatt.

- Nos? Mit nem mondtatok el Nekem? – hangja aggódóvá vált.

- Mégis hová mentek? Csak nem ki a kastélyból? - idegeskedett tovább.

- Lizy, kérlek, várj meg, mondanom kell valamit. Harryt és Ront nem lesz olyan könnyű megtalálni, mert láthatatlanná tévő köpönyeg van rajtuk. – hadarta a lány.

- Köszönöm Hermione, ne aggódj, meg fogom őket találni. – mondta végül. És továbbsietett. Amikor kiért a kastélyból, megcsapta arcát a hűvös szellő. A Tiltott Rengeteg fái úgy susogtak a viharos szélben, mintha kísértetek beszélgetnének az ágak között. Épp Hagrid kunyhója felé vette az irányt, mikor megpillantott egy sötét árnyat a Rengeteg szélén. Valahonnan ismerősnek tűnt, és utána indult. Az illető nem az erdő felé haladt, épp ellenkezőleg, a kastély felé vette az irányt. Ahogy a Telihold fénye megvilágította alakját Lizy rögvest felismerte és felkiáltott: “Sirius!”. A kutya megfordult, és egyenesen a lány szemébe nézett. Nem sokkal később visszaváltozott emberré, és ott állt Sirius Black előtte. Legalábbis egy pillanatig ezt hitte. Mikor a szemébe nézett, megborzongott. Nem az Ő szemei néztek vissza rá. Ott állt előtte egy férfi, aki teljesen hasonlított barátjára, a szemeiben mégis mintha borzasztó és rémisztő hidegség uralkodna. Elizabeth tudta rögtön, nem Sirius az.

- Ki vagy Te? – kérdezte.

- Te nem lehetsz Sirius! Azonnal mondd meg ki vagy! – követelte a lány. A férfi zaklatottan felnevetett.

- Nocsak a híres Elizabeth Potter. Ügyes kislány. És miből jöttél rá, hogy én nem Ő vagyok? – kérdezte cinikusan.

- A szemeiből – felelte kurtán.

- Igen. Ez az egyetlen, amiben különbözünk a testvéremmel – adott igazat Lizynek.

- Kivel? – lepődött meg a lány.

- Ne mond azt, hogy nem jöttél rá. A legalapvetőbb dologra. Sirius az ikertestvérem. Legalábbis valami olyasmi. Amúgy Solomos Black vagyok – nevetett betegesen.

- Az ikertestvére?? Hiszen Sirius sosem mondta, hogy van egy testvére. De miért? - kérdezte.

- Nem épp az a testvér vagyok, akinek elképzelt. És ő sem tudta, hogy élek. Tíz éves koromban történt velem egy baleset. Azt hitték, hogy elütött egy metró. A balga népség! Egy mugli tárgy hogyan tenne kárt egy varázslóban. Igaz, megsérültem egy kicsit, de nem lett semmi komolyabb bajom. A családom meg rögtön azt hitte, meghaltam. Nem is kerestek. Mindig csak teher voltam Siriusnak, aki nem tudta elfogadni, engem a sötét oldal érdekel… - de Lizy közbevágott.

- A sötét oldal? – kiáltott fel meglepetten.

- Igen kedvesem, ezen nincs mit csodálkozni. Akinek egy csepp esze van, a ”kedvezőbb” oldalt választja – mondta hidegen. Ekkor látta meg Elizabeth a tetoválást a férfi jobb alkarján, mikor egy fuvallat fellibbentette talárjának ujját. Rögtön tudta, honnan származik. Tekintetük keresztezte egymást.

Viszont ezt a fontos információt a sírba kell magaddal vinned! – szólt, épp varázspálcáját előhúzva. Szerencsére Lizy is gyorsan reagált, s mikor Solomos kilőtte rá az Imperius átkot, ugyanabban a pillanatban mondta el a védővarázslatot. A pálcákból kiszálló fénynyalábok félúton összetalálkoztak, és még erősebb sugárzással teljesen más irányba lökődtek szét. Támadója rögtön mondta: “Crucio”, és ez eltalálta a lány vállának szélét. Összeesett a hirtelen ért támadás okozta fájdalomtól, de pár pillanat múlva újra talpon volt, közben védőbűbájt bocsátott maga köré. A férfi gondolkodás nélkül lövellte ki rá az átkokat, nem kímélve a lányt, aki érezte, nem fogja sokáig bírni a rossz szándékú varázslatok viharát. Már nem is tudta, mióta küzdenek, teljesen elvesztette időérzékét. Ekkor két fiú alakja tűnt fel a sötétben, akik varázspálcájukkal a kezükben siettek feléjük. Solomos, mikor észrevette őket, rögtön kutyává változott, és elmenekült a Tiltott Rengeteg felé.

- Lizy jól vagy, mondd? Ki volt ez az alak? Csak nem Sirius? – kérdezte Ron kétségbeesetten.

- Semmi bajom. Nem, ő nem Sirius volt. Majd később elmondom, de most inkább segítsetek felkísérni Madame Pomfrey-hoz – mondta alig hallható hangon. A fiúk nem szóltak semmit, csak megfogták Elizabethet két oldalról, és elindultak a kastély felé. Még félúton sem járhattak, mikor egy jól ismert hang ütötte meg a fülüket.

- Mr. Potter, Mr. Weasley mit képzelnek, hogy az éjszaka közepén, az iskola udvarán csatangolnak? Önöknek csak azért vannak a szabályok, hogy minél többször áthágják őket? – a hang tulajdonosa nem volt más, mint Piton.

- Kérlek, ne bántsd Őket, megmentették az életemet – felelte halkan Lizy. Érezte, hogy nehezen kap levegőt. Perselus látta, milyen állapotban van. Rögtön odalépett a lányhoz, átkarolta a derekát, és elindultak az iskola felé. Szorosan fogta, nehogy összeessen, mégis óvatosan, hogy ne okozzon fájdalmat neki. Látszott, abból bőven kijutott neki. Pontosan tudta, mi történt. Jól ismerte a Cruciatus és Imperius átkok hatását. Csodálkozott, hogy Elizabeth még egyáltalán talpon van. Kellemesen csalódott a lány képességeiben. A fiúk ott jöttek mögöttük. Perselust Eliza segítése nem akadályozta meg abban, hogy ne köszörülje nyelvét rajtuk.

- Miután a tanárnőjüket felvittem Madame Pomfrey-hoz, mindkettőjüket szeretném látni az irodámban, mert megyünk az igazgatóhoz. Higgyék el, ha rajtam múlna…

- Perselus kérlek, először szeretnék én beszélni a fiúkkal – még mindig szaggatottan lélegzett, és a beszéd is nehezére esett. Lassan odaértek. Mikor Poppy meglátta Elizát, rettentően mérges lett.

- Mégis ki az, aki ilyet tesz? Egy végtelen, fiatal nőt megtámadni az iskola falain belül! Az ilyen gazfickókat…, nem is mondom, mire gondolok, nem való a gyerekek fülének – csillapodott le lassan a javasasszony. Perselus és Lizy lopva összenéztek. Mindketten ugyanarra gondoltak. Ha Poppy tudná, ami pár héttel ezelőtt történt… Madame Pomfrey rögtön kezelésbe vette Elizabethet, előbb azonban mindenkit kitessékelt. Miután gondosan ellátta, adott tíz percet az aggódó csoportnak. Közben Albus és Minerva is megérkezett, és Madame Pomfrey-ra várva, az igazgató megkérdezte, mi történt.

- Mi csak annyit láttunk, valaki folyamatosan átkokat szórt a nővéremre. Mire odaértünk, már kutyává változott, és a Tiltott Rengeteg felé szaladt - mesélte Harry.

- Nem tudom Potter. Remélem, a nővére el tudja mondani, mi történt – felelte a tanár. Látszott rajta az idegesség, és ezt nem Harryék Hagridnál tett kis esti kirándulásuk okozta.

- Bemehetnek hozzá. Kérem, ne maradjon senki sem sokáig, mert pihenésre van szüksége – hallatszott a gyógyítónő komoly hangja. Mikor benn voltak, Lizy lassan beszélni kezdett.

- Gondolom mindenki kíváncsi, mi történt odakinn. Azt hittem először Sirius az, kutya alakjában. Aztán visszaváltozott emberré, még akkor is úgy gondoltam, Ő az. Láttam a tekintetét, és utána már tudtam, még sem. Ennek az embernek zavart volt a pillantása, és azóta sajnos tudom, miért. Azt mondta Sirius ikertestvére, és halálfalóként elszántan küzd a sötét oldalért. Engem is megölt volna, ha nem jön Harry és Ron épp arra. Röviden ennyi – látszott rajta, hogy ezt is nehezen mesélte el.

- Siriusnak lenne egy ikertestvére? Hisz nem mondta sohasem. Te tudtad Lizy? – kérdezte Harry.

- Nem, én is meglepődtem, nekem se mondta sose. Tudott egyáltalán valaki erről? – Lizy körbetekintett, mintha így akarná megtudni a választ. Piton szeme furcsán villogott, kerülte a lány pillantását, látszott rajta, hogy titkol valamit. Hosszas hallgatás után Dumbledore ezt mondta:

- Én is úgy tudtam, hogy Solomos Black tíz éves korában meghalt. Biztosan őt láttad Elizabeth? – az igazgató szavai aggodalmasan csengtek.

- Igen, mert nagyon hasonlított Siriusra. Azt mondta, Solomos Blacknek hívják - felelte.

- És ha valaki százfűlé főzetet készített, hogy elhitesse Veled, Solomos Black életben van? – tette fel az elgondolkodtató kérdést Ront. Piton olyan vallatóan nézett a két fiúra, ahogy csak tőle tellett.

- Mr. Weasley, tudtommal a Százfűlé főzet a jövő havi tananyag. Nem szoktak a diákjaim olyan buzgóak lenni, hogy előre olvassák a könyveket. Szóval, szeretném tudni, honnan ismerik ezt a bájitalt? – a fiúk úgy érezték, mintha bírósági tárgyaláson lennének, és mindjárt kimondják rájuk a halálos ítéletet.

- Én meséltem nekik róla Perselus, pár hete, azt hiszem. Hermione kérdezett valamit, és adódott a téma – felelte a lány szemrebbenés nélkül, pedig nagyon is jól tudta, miért ismerik Harryék ezt a főzetet. Többek között ezt is elmesélte neki a három jó barát.

- Mégis ki tudta volna Sirius haját, vagy akár bármijét megszerezni. Én nem hiszem, hogy nem az igazat mondta az a… - Eliza nem tudta befejezni a mondatot, mert ekkor lépett be Madame Pomfrey. Szólnia sem kellett, mindenki elindult kifelé, ám Lizy utánuk szólt: - Harry, Ron szeretnék beszélni veletek. Maradjatok itt még egy kicsit – kérte Őket, mit sem törődve Poppy rosszalló pillantásaival. Megvárta, míg a felnőttek kimentek, majd belekezdett mondandójába: - Fiúk tudom, csak Hagridot meglátogatni voltatok kinn, de megkérlek benneteket, ezt a tanév végéig felejtsétek el. Ugyanúgy bajba kerülhettek, ahogy én. Ha most nem vagytok ott, ki tudja, mi történhetett volna. Köszönöm, hogy megmentettetek attól a férfitól, bárki is volt. Ígérjétek meg, hogy tényleg felhagytok egy ideig a tiltott kirándulásokkal! – mondta komolyan.

- Megígérjük- felelte a két fiú kórusban. Majd elindultak a szobájukba. Lizy sokáig gondolkodott a történteken. Tényleg Solomos Black volt-e, aki meg akarta ölni, vagy egy halálfaló Voldemort hívei közül. Nem tudta eldönteni, egyik eset sem volt bíztató számára. Mindkét lehetőség számtalan kérdést vetett fel benne. Ha Solomos él, hogyan tudta ezt titokban tartani eddig? És mi célja volt Roxfortban? Csupán a családi bosszú hajtotta. Ha pedig Voldemort csatlósa támadta meg, akkor a Sötét Nagyúr forral valamit. Aggódása percről-percre nőtt. Fogalma sem volt, mit tegyen.