22. fejezet

A kezdetek vége

Másnap délelőtt ébredtek fel egymás karjaiban. – Jó reggelt kedvesem! – köszöntötte Lizy a férfit, és szorosan hozzábújt. Piton homlokon csókolta és karjaiba zárta a lányt. Nem akart egyikük sem felkelni ebből a meghitt nyugalomból, és neki kezdeni egy új, kihívásokkal teli napnak. Bő fél óra után, még mindig egymás karjaiban pihentek, mikor Lizy megpróbált kibontakozni a férfi öleléséből, ám Perselus szelíd erőszakkal visszatartotta.

– Hová ilyen sietős? – csipkelődött egy sejtelmes pillantással fűszerezve. Elizabeth megsimogatta a férfi arcát.

– Tudod jól, hogy rengeteg tennivalónk van, nemsokára itt vannak a vizsgák, be kell pótolnom a gyerekekkel a pár napos lemaradást, beszélnem kell Albussal is… - sorolta volna tovább is, de a férfi gyengéden ajkára tette mutatóujját, így Lizy kénytelen-kelletlen volt elhallgatni.

– Csak szépen sorjában, kisasszony! Egy kis pihenés nem ártott meg még senkinek sem! – egyik szemöldökét felhúzva fürkészte a lányt, aki nem bírta pár másodpercnél tovább, és ki robbant belőle az egészséges nevetés. A bájitaltan tanár nem tudta mire vélni a lány reakcióját, egyre értetlenebbül meredt rá.

– Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de ezzel a túlzottan is komoly ábrázattal eléggé mókásan festettél – mosolygott még mindig.

– Csak egyszer, egyetlen egyszer érném el az életeben, hogy komolyan vegyél Elizabeth Potter! – sóhajtott Piton lemondóan. A lány odahajolt hozzá, és megcsókolta.

– Látod, most komolyan vettelek! – mondta, mélyen a férfi szemébe nézve, aki nem tudta megállni, szívből elmosolyodott.

Mikor elkészültek, Lizy először a Griffendél torony felé vette az irányt, míg Perselus úgy döntött, felkeresi régi iskolatársait, hogy megbeszéljenek egyet s mást. A gyerekek, minta sejtettek volna valamit, izgatottan ültek a klubhelyiségben, s mikor szeretett tanárnőjük lépett be, egy emberként örültek neki. – Mégis mi volt ez az egész, hol voltál az elmúlt két napban? - vonta kérdőre Harry miután kibontakozott nővére öleléséből. A klubhelyiségben mindenki feszült figyelemmel várt a válaszra: Ginny, Hermione, Ron, az ikrek, Neville, még Csámpás is teljesen csöndben ült az egyik karosszéken. Lizy vett egy mély levegőt, és elmesélte nekik a vele történteket, Cornelius állásajánlatától kezdve, Lucius Malfoy kétértelmű megjegyzésén át elrablásával együtt, szóval majdnem mindent. Perselussal való kapcsolatát csak megemlítette két mondat között. Hermione kivételével mindenki teljesen meglepődött.

– Te és Piton professzor? Ehhez még az én fantáziám is kevés! – ámuldozott Ron. Viszont lassacskán kezdett neki összeállni a kép.

– Aznap, mikor Piton professzor a szokottnál is harapósabb volt… szóval ezért… és akkor miatta mentél el… kibékültetek? – tette fel öccse a döntő kérdést. Lizy mosolyogva bólintott. Ron a homlokára csapott, majd Hermionéhoz fordult: Te ezt tudtad ugye? Azért voltál olyan meglepően nyugodt, és túlságosan csendes?

– Csak sejtettem… - felelete a lány pirulva.

- Nincs kedvetek sétálni, olyan szép idő van – vetette fel Elizabeth a kérdést. A gyerekek helyeselve indulni készültek, csak Hermione és Lizy maradt ott még egy kicsit. – Mindjárt megyünk!- szólt utánuk tanárnőjük. – Köszönöm, hogy nem mondtad el a fiúknak, amíg én sem! – folytatta a lányhoz fordulva.

- Ugyan Elizabeth, ez csak természetes, nem is mertem rá gondolni, mit szólnának hozzá, Piton professzor nem épp a szívük csücske…- itt hirtelen elhallgatott.

- Sajnos így van, tudom. Remélem, tudunk ezen a jövőben változtatni!- bíztatóan a lányra kacsintott, aki megölelte.

- Olyan jó, hogy nem hagytál itt minket! – bukott ki Hermionéból.

Ez alatt Piton tétován lépkedett a folyosón. Tudta jól, tisztáznia kell a dolgokat Remussal és Sirussal, hiszen jobban aggódtak Elizabethért, mint a szemük fényéért. Az egyik ablakból meglátta, amint a kertben beszélgetnek Madam Hooch társaságában. Sietve elindult, mielőtt még meggondolja magát. – Remus… Sirius beszélnem kell veletek – valahogy nehezen állt rá, hogy régi ellenfelét a keresztnevén szólítsa. – Bocsáss meg Cordelia – biccentett Remus a nő felé, aki mosolyogva bólintott. A három férfi letelepedett egy padra, megvitatni a dolgokat. Mielőtt Perselus belekezdett volna mondókájába Remus szólalt meg: - Perselus tudom, legalábbis sejtem, mit akarsz nekünk mondani, erre azonban semmi szükség. Sirius kérlek, Te se szakíts félbe! – emelte fel hangját, mikor látta a férfi elégedetlenségét. – Te is és Elizabeth is felnőttek vagytok, csakis magatoknak és egymásnak tartoztok elszámolással, ami úgy látom, rendben van. Mindketten megérdemlitek a boldogságot!

- Köszönöm Remus – felelte hálásan a férfi. Sirius felállt és Perselushoz lépett.

- Piton… khm… Perselus, azt hiszem, Remusnak teljesen igaza van. Kell benned lennie valaminek, ha egy ilyen csodálatos nő, mint Elizabeth érdemesnek tart arra, hogy megossza veled az életét! – és kezet nyújtott a bájitaltan tanárnak, aki elfogadta. A bájitalok mestere pontosan tudta, ennél őszintébbet Sirius nem is mondhatott volna. A gyerekek pont akkor léptek ki a kastély udvarán, és először azt hitték, nem látnak jól. Lizy arcán kaján vigyor terült szét, mikor meglátta a két férfit. A gyerekek Harry, Ron és Hermione kivételével visszavonultak a kastélyba, ugyanis nekik Sirius Black még mindig az Azkabanból szökött tömeggyilkost jelentette, akitől legalább annyira féltek, mint a Sötét Nagyúrtól. A többiek viszont Elizát megelőzve rohantak a férfihoz, akinek dagadt a melle a büszkeségtől, hogy ennyire hiányzott a gyerekeknek.

- No lám, no lám, vannak még itt olyanok, aki tényleg örülnek nekem! – mondta cinikusan, miközben már Harryék a nyakában lógtak. Lizy pont akkor ért oda:

- Ne tegyél úgy, mintha nem örülnék Neked Sirius - azzal odalépett a férfihoz, és megölelte őt is, majd Remust is.

– Van számotokra egy jó hírem – folytatta a fekete hajú férfi. – Tegnap elítélték Solomos Blacket, többrendbeli gyilkosságért, és Elizabeth elrablásáért. Nem mondott neveket, sem azt, hogy Voldemort merre található, ám bevallotta, a tizenöt évvel ezelőtt történt többszörös gyilkosságért ő a felelős és nem én, ahogy mindenki hitte. Szóval mától szabad ember vagyok. – még be sem fejezte a mondatot, mikor Lizy boldog sikoltással ugrott a nyakába.

– Sirus, ez csodálatos! – ölelte még szorosabban a férfit.

– Látod gyöngyvirágom, most már nem kell többé bebizonyítanod, hogy nem vagyok bűnös – mosolygott a férfi.

- Hogyhogy nem kell többet bebizonyítanod? – kíváncsiskodott Harry.

- Tudod, mikor azkabani fogságra ítéltek, a nővéred volt az egyetlen, aki minden erejével próbálta elmondani mindenkinek, nem én öltem meg azt a kilenc embert, köztük Féregfarkot – Lizy keserűen sóhajtott fel a név hallatán.

- De hogyan ítélhettek el ártatlanul? – kérdezte Hermione.

- Elintézték annyival, hogy egy megszeppent kislány nem igazi tanú, és különben is Sirius megbabonázott, hogy azt mondjam, amit hallani akart – fakadt ki Elizabeth. Látszott rajta, még mindig dühös, ha eszébe jutnak a régi történések.

- Ami volt, elmúlt, szerencsére – jegyezte meg halkan Remus.

- Mit szólsz Harry, Perselus is családtag lesz, ugye örülsz neki? – csipkelődött keresztfiával. Nem lehetett eldönteni az érintettek közül, melyikük volt inkább zavarban.

- Gratulálok Piton professzor, nem mindennapi társat választott magának, szerencsés nagyon - vágta ki magát Harry a slamasztikából.

- Ebben tökéletesen egyetértünk Potter – felete hűvösen a bájitaltan professzor. Igaz, Elizabeth volt a mindene, attól Harry iránt viseltetett érzelmei nem vettek 180 fokos fordulatot. Nem gyűlölte a fiút úgy, mint rég, ezt meg kell hagyni, de a kedvelem szó kicsit erős lett volna érzéseire. A gyerekek Sirius és Remus társaságában sétálni indultak. Elizabeth leült Piton mellé, és vállára hajtotta fejét. Sokáig szótlanul ültek egymás mellett, kéz a kézben. Mikor Albus meglátta őket, nem akarta megzavarni meghittségüket, ám Piton hátrafordult, és meglátta az igazgatót. – Örülök, hogy megtaláltalak Titeket, már órák óta szeretnék beszélni mindkettőtökkel! – cinkos mosolya még mindig ott bujkált szája szegletében.

– Itt vagyunk Albus, megtaláltál minket! – felelte huncutul a lány.

- Szeretném, ha a szobámban vitatnánk meg a dolgokat – fogta komolyra az igazgató. A két tanár hang nélkül követte. Mikor mindhárman helyet foglaltak, az igazgató még komorabb arccal beszélni kezdett: - Tudom, a dolgok elrendezettnek látszanak, de ez koránt sincs így – ekkor Lizy közbevágott.

- Sejtem, mire gondolsz Albus. A csatát megnyertük Solomos ellen, de a háborút Voldemorttal szemben még nem – jegyezte meg a fiatal tanárnő. Piton fájdalmas tekintettel nézett rá.

- Látom lányom, nincs túl sok mondanivalóm számotokra. Szeretném, ha vigyáznátok a gyerekekre és egymásra is, bár ez utóbbi legalább olyan felesleges kérés, mint az előbbi! -

- Vagy ahogy Alastor mondaná: Lankadatlan éberség! – Lizy megpróbálta oldani a keletkezett feszültséget, mégis jól tudta, az öreg varázslónak mennyire igaza van. Voldemort sötét alakja még mindig ott lebegett felettük nap, mint nap. Mindig lesznek olyanok, akik a sötét oldalt választják…

- Rendben, nem akarok tovább fekete felhőket gyülekeztetni a fejetek fölé, abból mindig van elég. Elizabeth kérlek, próbáld meg nem túlhajszolni magad, mert szükségünk van rád - feddte meg kedvesen az igazgató.

Mikor kiléptek a folyosóra, egy dorgáló, mégis megkönnyebbült hangot hallottak:

- Tudom, hogy nem vagy már gyerek Elizabeth, de ha nem vigyázol magadra jobban, én nem tudom, mit csinálok Veled… – Lizy mikor megfordult Mrs. Weasley-vel találta magát szemben. Hiába a feddő hangvétel, a szúrós tekintet, a fiatal boszorkány mosolyogva ölelte meg az a nőt, aki édesanyja helyett anyja a mai napig.

- Molly olyan jó, hogy itt vagy! – tört ki gyermeki őszinteséggel, még mindig ölelve őt.

- Most mondja meg Perselus, lehet rá egyáltalán haragudni? – kérdezte a nő a bájitaltan tanártól, aki szótlanul megingatta fejét, jelezve, tökéletesen egyetért Mrs. Weasley-vel. – Egy biztos, ilyen kalandok után pihenned kell, és Téged ismerve, itt maradok, és vigyázok rád! – Eliza tudta, ilyenkor nem érdemes vitába szállni Mollyval, ha a fejébe vette, hogy szemmel tartja, akkor azt is fogja tenni.

- Mégis mi lesz Arthurral otthon egyedül? – próbált kisiklani a szülői felügyelet alól.

- Meglesz Ő egyedül is, ne aggódj érte! – Mrs. Weasley hamar átlátott a szitán, és nem hagyta magát eltéríteni céljától. Perselus kárörvendően vigyorgott, némi megkönnyebbüléssel együtt. Előre rettegett attól, hogyan fogja vissza kedvesét a sok munkától.

- Mrs. Weaslyt az ég küldte! - jegyezte meg magában.

Teltek-múltak a napok, hetek. Minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. Két hét után Molly is egyedül merte hagyni Lizyt, akin látszott semmi baja, teljesen kiheverte a történteket. Az ötödévesek bájitaltan vizsgája előtti estén Eliza Harryéknek segített a felkészülésben.

- Inkább menj el Pitonhoz, és kérd el tőle a holnapi kérdéseket, akkor talán lesz némi halovány esély az átbukdácsolásunkra!- nyögte Ron reményvesztetten és kimerülten. Dél óta tanultak, kisebb megszakításokkal, és mindenki fáradt volt már.

- Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő megoldás. És ha még meg is tenném, nem hiszem, hogy élve megúsznék egy ilyen beszélgetést Perselussal – érvelt nekik tanárnőjük. Hermione helyeslően bólogatott, de a fiúkon látszott, nem örülnek a válasznak.

- Mindenesetre tartsunk egy kis szünetet. És ne aggódjatok, annyit tanultatok erre a vizsgára, holnap reggel meg fogtok lepődni, milyen könnyűek, mikor megkapjátok a dolgozat kérdéseket! – bíztatta őket Lizy.

- Csak legyen is így! – morogta Harry, mialatt elindultak egy frissítő, esti sétára. Alig másztak ki a portrélyukon, mikor Piton alakja tűnt fel az egyik folyosó kanyarulatában. Sietett nagyon, lobogó talárja csak úgy repült körülötte.

- Nocsak ahelyett, hogy a holnapi vizsgára tanulnának, esti csatangálással töltik el az idejüket? És ezt Te engeded nekik Elizabeth? – provokálta kedvesét. Lizy megpróbált csomót kötni a nyelvére a gyerekek miatt, mégis hogy nézne ki, ha itt, a szemük láttára kezdenének el veszekedni?! Tudta jól, Perselus ezt azért csinálja, bebizonyítsa tekintélyét, amit így sem kérdőjelezett meg senki, de ezt hiába magyarázta volna a férfinak.

- Egy kis szünet nem fog nekik megártani, és azt hiszem, abban semmi elítélendő sincs, ha velem sétálnak egy kicsit este – kérdőn nézett a férfira, aki nem szólt semmit, csak biccentett, és tovasietett a folyosón.

- Idegesnek tűnt! – jegyezte meg Neville.

- Mégis mikor nem az? – válaszolta epésen Ron.

- Lehet, Neville-nek igaza van, megkérdezem Perselust, mi történt. Várjatok meg a Nagyterem előtt. Ha sürgős a dolog, és nem érek rá, akkor egy negyed óra múlva menjetek vissza tanulni, jó? – mondta, majd a férfi után sietett. Szinte rohannia kellett, hogy utolérje a következő emeleten. – Perselus kérlek, várj meg! – zihálta kicsit rekedten.

- Valami baj van Elizabeth? – fordult hátra Piton meglepetten.

- Semmi komoly, csak a holnapi vizsga – jegyezte meg halkan. Lizy közelebb lépett hozzá, és mélyen a szemébe nézett.

- Tegnap elkaptak egy halálfalót, és abból, amit Dumbledore elmesélt, van egy olyan érzésem, megint készülnek valamire – hadarta el a férfi egy szuszra. Lizy megfogta a kezét, és bátorítón rámosolygott.

- Nem örökké fog állni a kiskirályságuk. És hidd el, az összetartás sokkal célravezetőbb, mint a sötét indulatok – a férfi átölelte és szenvedélyesen megcsókolta. – Miért nyugtatnak meg a szavaid, annak ellenére, hogy nem vagyok képes elhinni? – kérdezte csüggedten a férfi.

- Ne felejtsd el, boszorkány vagyok! – kacsintott rá a lány. – Később találkozunk! – köszönt el, és sietett Harryékhez, akik időközben újra a könyvek fölött görnyedtek. Késő este volt, mire mindannyian nyugovóra tértek.

A vizsgák rendben lezajlottak, mindenki jó eredménnyel fejezte be a tanévet. A záró vacsorán Piton szüntelenül faggatta Elizabethet, mit csinált Harryékkel, hogy mindannyiuk kiváló vagy legalább várakozáson felüli élményt ért el.

- Perselus, hányszor mondjam még el csupán tanultak, semmi több - felelte immáron ki tudja hanyadszorra. Mindneki csendesen mosolygott körülöttük. A férfi rosszallóan nézett párjára, mégsem kérdezett többet.

Vacsora után Harry megvárta Elizabethet, mert beszélni akart vele. Az sem zavarta, hogy Piton szinte lyukat éget rajta tekintetével. – Lizy, mi lesz most, ugye nem kell Dursley-ékhoz visszamennem? – kérdezte reményteljesen.

- Óh, ezt teljesen elfelejtettem, Siriussal megbeszéltük, lakhatsz vele, ha nincs ellenedre – felelte bűnbánóan.

- Ellenemre? Egyáltalán nem! Ugye Téged is látlak majd a nyáron? – most már boldogan mosolygott.

- Valakinek rendet is kell tartani, hiszen nem lehet eldönteni ki a nagyobb gyerek ebben a párosításban! - gonoszkodott Piton. Elizabeth rosszalló tekintete sem hozta zavarba.

- Nekem még itt kell maradnom Roxfortban egy kis időre, viszont utána meglátogatom apát, és szeretnélek neki bemutatni – felelte. Harry megölelte Lizyt, és szinte szárnyakat kapva a boldogságtól hagyta ott két tanárát.

- Miért is kell még itt maradnod egy kis időre? – érdeklődött a bájitaltan tanár.

- Szeretnék eltölteni egy kis időd Veled, ha nincs ellenedre – incselkedett. Piton csak felhúzta szemöldökét, legkomorabb nézését elővéve, de így sem sikerült Eliza cinkos mosolyát elhalványítania. Tulajdonképpen nem is bánta. Így szerette a lányt, minden huncutságával és szemtelenségével. Be kellett vallania, Elizabeth nélkül unalmas és szürke lenne az élete.

Másnap délelőtt nagy volt a nyüzsgés a Roxforti állomáson. A Nap már kora reggel erőteljesen ontotta magából a meleget, mint egy átlagos kánikulában. Néha érződött az enyhítő légáramlat, de oly kevéssé, hogy csalódásnak is hihette bárki. A diákok izgatottan várták a vonatot, ami haza viszi őket a nyári vakációra. Még Harry arcán is elégedett mosoly bujkált a sűrű ásítozások közepette, pedig a nyári vakációt kifejezetten nem kedvelte. Tegnap este, miután beszélt nővérével, megkereste Siriust és megbeszélték a legfontosabb dolgokat. Így is jóval elmúlt hajnali két óra, mikor keresztapja visszakísérte a hálószobájába. A felnőttek már felszálltak a vonatra. Lizy kora reggel elbúcsúzott Siriustól és Remustól, de mindkettejüknek megígérte, meglátogatja őket a nyáron. Sirius is nagy nehezen belement, ha akarja, hozza el szíve választottját is, bár ebben Remus keze is erősen benne volt. Elizabeth ha akart, se tudott volna most elutazni, ugyanis Albus megkérte rá, segítsen az év végi összesítésekben, és a jövő évi teendők előkészítésében. Édes teher volt ez számára, hisz így hivatalosan is maradnia kell, és több időt tölthet el kedvesével. Az elmúlt hetek minden szabad percét együtt töltötték, éjszakai sétát tettek a szabadban, vagy csendesen üldögéltek szobájuk enyhületet adó hűvösségében. Az iskolában nyílt titok volt kettejük kapcsolata, hisz minden titkolt dolog, ez is körbe járt. Mindenki ámulattal vegyes csodálattal gondolt Elizabethre, legtöbben nem tudták elképzeli, mi hozhat össze két ilyen különböző embert. Harry is csodálkozott a mai napig, de látva nővére boldogságát, beletörődött a helyzetbe. Próbálta megkedvelni professzorát, tényleg nagyon igyekezett, de a férfi egyáltalán nem könnyítette meg kettejük helyzetét. – Remélem Potter, a hirtelen jött szabadságban nem veszti el a maradék józan eszét, és csinál, még az eddigieknél is elvetemültebb dolgot! – búcsúzott el a fiútól kelletlenül. Esze ágában nem lett volna lejönni az állomásra, ha Lizy nem lett volna itt. Ő viszont a fejébe vette, hogy lekíséri Harryéket, és erről Piton nem tudta lebeszélni. Féltette kedvesét, nehogy újabb szörnyű dolog történjen vele. Viszont felgyülemlett indulatait Harryéken vezette le.

- Ne is törődj vele Harry, csak miattam ilyen paprikás – nővére szeme cinkosan csillogott. A gyerekek nem tehettek mást, mosolyra húzódott szájuk, amit a bájitalok mestere, ha kelletlenül is, de tudomásul vett. Mikor a vonat utolsót füttyentett, Harry, Hermione, Ginny, Fred-George páros, Ron és Neville még utoljára, sietve megölelték tanárnőjüket, és felugrottak a szerelvényre. Még sokáig integettek egymásnak, Remus és Sirius is küldött a fiatal boszorkánynak egy utolsó búcsúcsókot, majd a vonat elhagyva az első kanyart, végleg eltűnt a szemük elől. Perselus óvatosan kedvese vállára tette kezét, jelezve, ideje lenne elindulni. Lizy megfordult, és odabújt a férfihez, aki homlokon csókolta, és karjaiba zárta a lányt. Kéz a kézben tették meg a visszautat Roxfortba, ahol annyi minden várt még rájuk: szerelem, szenvedély, barátság, öröm és bánat…. a közös jövőjük.

- Vége -