Szerző megjegyzése: Írjatok már kritikát, légyszi!

Idézet: NOX: Örökkön-örökké

Lily csak pár napot pihent, mire újra dolgozni kezdett. Ehhez a gyors felépüléshez nagyban hozzájárult James közelsége, és néhány örömteli pillanat. Egy ideig a lány neheztelt Dumbledore professzorra, de aztán ez a neheztelés elmúlt, és minden visszatért a régi kerékvágásba, leszámítva azt, hogy a lány egy jó ideje nem látta Pitont. Nem jelentkezett, és nem is hallott felőle. De ez nem vette el a kedvét, sőt örült, hogy nem kell látnia, mert csak visszatérne a depressziója, ami a csalódás miatt volt. Lassan eltelt egy hónap, így eljött július vége is, és elkezdődött augusztus.

Egyik délután, mikor Lily szabadnapos volt a rettegve várt találkozás megtörtént. Piton felkereste a lányt.
- Megörültél? Mit keresel itt?! - Csattant fel, mikor belépett a házába, és meglátta a férfit a kanapén ülve.
- Én is örülök, hogy látlak – nézett fel Perselus, majd felállt, és a nőhöz sétált. - Hogy élve látlak – megfogta a lány kezét, de az elhúzta.
- Nem rajtad múlott! - mondta fagyos hangon.
- Ne csináld! Ne szólj így hozzám, ilyen hideg hangon, kérlek! Nem láttalak egy hónapja...
- Én nem is akartalak látni! - mordult fel a lány, miközben tartotta a távolságot Pitontól.
- Miért?
- Csalódtam benned, majdnem belehaltam ebbe a csalódásba! - csattant fel, majd lenyugodva ránézett. - Menj el, kérlek!
- Lily... - közelebb lépett hozzá, és megfogta a kezét, mielőtt elhúzódott volna. - Én szeretlek, nem tudom mi ütött ott belém, én annyira megijedtem, mikor összeestél, nem akartalak bántani...

- Istenem, Lily! - Piton kezéből kiesett a kés, ahogy a lány ájultan összerogyott. James épphogy el tudta kapni.
- Lily! - elsápadva végigsimítottam az arcát, míg Piton holtsápadt arcon nézte a vért, mely a késen volt. Az ő vére, Lilyé... Felnézett a másik férfira, aki a vérzést próbálta elállítani a vérzést.
- Ölj meg! - mondta neki. James ránézett, majd megrázta a fejét, felkapta a lányt és sietve hoppanált vele. Ő pedig ott maradt. Kezében újra ott volt a véres kés... Kés... gyilkos eszköz... halál, megváltás...
- Perselus! - Ez Voldemort hangja volt. Nézte egy ideig a kést, majd felnézett. Ha Voldemort megtudja, hogy elengedte őket... Fogta a kést, majd a bal vállába döfte, aztán a jobba. Két sebből vérzett, de nem is érezte, a szíve fájt leginkább. Lehet, hogy megölte az egyetlen embert, akit szeretett, aki őt szerette. Igenis szerette... - Perselus – A nagyúr kilépett a tisztásra, majd a térdre rogyott, vérző halálfalóra nézett. - Mi történt? - mordult rá.
- Haldoklik – nyögte, fájdalomtól eltorzult arccal.
- Ki?
- Evans... - Alig tudta kimondani a nevét. Haldoklik, talán már nem is él. Meg kell tudnia! Tudnia kell!
- Remek, remélhetőleg meghal. Ha így lesz, nagy jutalomban lesz részed, Perselus – azzal elégedett mosollyal távozott. Ott hagyta, szenvedni, vérző sebekkel. Hogy állhatott mellé? Miért tette, mikor ott volt neki Lily. Mellette állt... Segítette volna, és most... most haldoklik, ha él egyáltalán.

Lily elrántotta a kezét, mire Piton a bal vállához kapott, és összegörnyedt. A lány meghökkenve, nézte, majd gyengéden lefejtette a férfi kezét a válláról, és megnézte annak a tenyerét.
- Vérzel – suttogta, mikor meglátta a vörös folyadékot a kezén.
- Biztos felszakadt a seb, nem fontos... - Lily rá nézett.
- Vedd le a talárt és az inget! - parancsolt rá. Piton elengedte a lány kezeit, majd leült a kanapéra, és teljesítette a parancsot. A lány leült mellé, majd megnézte a két sebet. - Ezt te csináltad? - kérdezte aztán. A félmeztelen férfi bólintott. - Hülye vagy! - jelentette ki Lily, majd a pálcájával kötszereket varázsolt, és kitisztította a sebet.
- Most, miért segítesz?
- Mert én is hülye vagyok – válaszolt komoran, majd bekötötte a sebet. - Mikor tetted?
- Miután Potter elvitt téged a Mungoba.
- Egy hónap alatt nem gyógyult be? - hitetlenkedett Lily.
- A halálfalók nem a segítőkészségükről híresek – mosolyodott el Piton keserűen, majd a már bekötözött karjával végigsimította a lány arcát. - Lily... - suttogta.
- Perselus, most hagyd... - a férfi megcsókolta. Hosszan és romantikusan, ahogy régen. Egy hónapja várt már egy ilyen csókra.

- Uram! - térdelt le egy halálfaló a nagyúr előtt. Piton épp Bellatrixszal beszélgetett, mikor belépett. - Evans túlélte! - Perselus hirtelen arra fordult, és szembetalálkozott a tekintete a nagyúréval. Összehúzta a szemét, mintha dühös lenne, attól, amit hall, hiszen a jutalomtól esett így el... De szívében tudta, és érezte, hogy sokkal nagyobb jutalmat nyert így, ha Lily még szóba áll vele egyáltalán.
- Túlélte?! - mordult fel, majd felállt. - Két esélye van még, hogy átálljon. Piton, ezt te fogod vele közölni!
- Igen, uram! - hajolt meg, majd otthagyta Bellatrixot és a másik halálfalót.

- Úgy szeretlek – mondta, miután ajkaik elváltak. Lily a padlót nézte. Nem tehet ilyet, hiszen Jamest szereti, igen, őt biztosan szeretni, mindig is szerette. Nem szólt egy szót se, hanem befejezte a kötözést.
- Öltözz fel! – mondta neki komoran, majd felállt. Végigsimította az ajkait, és megpróbált a lelkében rendet tenni. ”Minek kellett idejönnie? Eddig minden rendben volt. Tudtam, ki iránt mit érzek... De most?”
- Kerestelek többször is, de mikor itthon voltál, Ő is itt volt. - Ő... James. Még szép, hogy itt volt, végeredményben, most együtt vannak. A jövőt tervezik, együtt...
- Igen, itt volt – fordult meg. - Nem véletlenül – mondta kegyetlenül fagyos hangon, és a férfi szemébe nézett.
- Hagyd ott, és gyere velem – állt fel a férfi, majd megint megfogta a kezét.
- Nem, menj el, kérlek!
- Miért?
- Mert megzavarsz bennem mindent! - csattant fel. - Csalódtam benned, és ezen, ilyen egyszerűen, nem tudom túl tenni magam. Majdnem megöltél, nem sétálhatsz be az életembe egy hónappal később, hogy még szeretsz!
- Lily!
- Menj el! Menj már! - rivallt rá, majd hátat fordított. Mire visszafordult, a férfi nem volt a szobában.

„Úgy ölelsz, úgy szeretsz, mintha félnél.
Az út csak visszatér,
Pont úgy, mint nyárra a tél.

Szép fényünk tovaszáll,
Végül minden lélek hazatalál.
Létezünk örökkön-örökké,
Minden élet, fent-lent, mind az Övé...”

- Lily, mi a baj? - kérdezte Remus, leülve mellé az aurorképző parkjában, az ő kezében is egy levél volt, mint az övében.
- Bejutottál? - kérdezte a lány a levélre pillantva. A fiú bólintott.
- Miért, te nem? - kérdezte.
- De igen, benne vagyok az első ötben – válaszolt a lány elkomolyodva.
- De hát ez csodás, akkor miért vagy így lelombozódva?
- Az első öt személy nem Londonban tanul tovább, hanem Észak-Írországban – A fiú szája tátva maradt, majd elkomolyodott.
- Nem muszáj vállalnod – mondta aztán.
- De én szeretném, de – hátralesett. Az iskola falainál James és Sirius beszélgettek vidáman valamiről. Remus követte a pillantását.
- Nem akarod itt hagyni.
- Nem akarok elmenni, de...
- A döntést neked kell meghoznod, ő melletted áll – állt fel a fiú. - Beszélj vele. - Lily is felállt, majd bólintott. Aztán elindultak az iskola felé...

Lily hirtelen ébredt fel a kopogásra. Felült, majd kiszólt.
- Ki az? - kérdezte. Elaludt a kanapén, miközben gondolkozott.
- James vagyok, beengedsz?
- Egy pillanat – felállt, majd kinyitotta az ajtót. Odakint zuhogott az eső. - Gyere be gyorsan! - szólt rá, majd az órára nézett. Jó sokat aludt.
- Azt hittem már nem vagy itthon.
- Elaludtam – mondta a lány kinyújtózkodva, majd az ázott férfire nézett, és elmosolyodott.
- Valami törölközőt kaphatnék? - kérdezte a csillogó smaragd szemekbe nézve.
- Nem - válaszolt, majd elővette a pálcáját. Egyetlen intésére James újra száraz lett.
- Így is jó – válaszolt a férfi, majd átkarolta Lily derekát, aki ettől picit elkomorodott, és ezt a másik is észrevette. - Valami baj van? - kérdezte. A lány felsóhajtott.
- Itt járt... - válaszolt komoran, majd hozzábújt Jameshez. - Miért mindig akkor kell betoppannia, mikor kezdek magammal tisztába jönni?
- Piton? - kérdezte halkan a férfi. Lily bólintott. - Most hol van?
- Mit tudom én! Elküldtem... - Elengedte a férfit, majd leült. Piton megint megcsókolta, és Ő megint hagyja. Ha ezt elmondja, akkor az tönkreteheti a kapcsolatukat Jamesszel, ha nem mondja el, akkor pedig nem lesz őszinte.
A férfi kitalálhatta a lány gondolatait.
- Mi történt? - kérdezte mellé ülve.
- Megcsókolt – suttogta a nő a tenyerébe temetve az arcát. - És én hagytam... - mikor újra felnézett a mellette ülőre szemében már egy könny csillogott.
- Túl fogom élni – mosolygott rá bátorítóan James, pedig az ő lelkében is vihar dúlt. Hogy bízhatna meg Lilyben? Még akkor is, ha őszinte hozzá. Átölelte a könnyező lányt. - Emiatt ne fájjon a fejed.
- De igen is fáj – válaszolt szipogva a lány. - Lehetett volna bennem több tartás is.
- Nem lehet, hogy igazán őt szer...
- Nem! - válaszolt határozottan. - Téged szeretlek, csak vele nem tudok érzelmileg mit kezdeni. Nem tudom... - Elkezdett zokogni, James pedig megpróbálta megvigasztalni, mint régen...

Remus bátorítóan rámosolygott, mikor odaértek a falhoz.
- Na, és az a lány, hát az csúcs volt... - nevetett Sirius, majd a két jövevényre nézett. - Na, megkaptátok a levelet? Én sajnos nem jutottam be...
- Én sem – mondta James, miközben átkarolta a lányt, és adott neki egy csókolt. Lily keserűen elmosolyodott, ahogy a beszélgetésre gondolt.
- Igen, mind a kettőnk bejutott – válaszolt Remus. - Lily bekerült az első ötbe is.
- Gratulálok – mosolygott rá szerelmére James, de az elkomolyodott.
- Beszélhetnénk? - kérdezte halkan.
- Valami baj van? - mentek távolabb, hogy Remus és Sirius hallótávolságon kívül essen.
- Szeretném elfogadni ezt a felvételt, meg nem is. Ugyanis az első öt, amiben én benne vagyok, az nem Londonban tanulna tovább, hanem Észak-Írországban.
- Lily...
- Nem akarlak itt hagyni, de jó lenne, ha ott tanulhatnék, és... - nem folytatta. James elkomolyodva, szomorú szemekkel nézett rá.
- Úgy döntöttél, hogy elmész, igaz?
- Igen – bólintott. - Sajnálom. Az lenne a legjobb, ha mi..., ha mi... - nem tudta folytatni. A sírás környékezte, egyszerűen nem tudta kimondani. Évek óta félt, attól, hogy James majd szakítani akar vele, és sose gondolta, hogy egyszer ő fogja ezt megemlíteni.
- Lily, kérlek ne – könyörgött a fiú, megfogta a kezét. - Kérlek.
- Két évig ott leszek, nem várhatjuk el egymástól, hogy megvárjuk egymást, mivel k tudja, lehet, hogy ezalatt a két év alatt ismered meg életed igazi szerelmét...
- Az nem lehet, mert nekem te vagy az.
- Oly sokak mondták már ezt, és mégis kiderült, hogy tévedtek, de bár te ne tévednél. - James átölelte a lányt.
- Mikor indulsz?
- Holnap...
- Már holnap? - hökkent meg a fiú. - Ne már... Akkor semmire nem marad időnk.
- Nem, nem marad. Mennem kell csomagolni. - Még utoljára megcsókolta a fiút, majd otthagyta. Mikor visszanézett, látta, hogy Remus és Sirius vigasztalják. Neki is elkellet volna valaki, aki most mellette áll...