Szerző megjegyzése: Piton utolsó felbukkanása... Írjatok kritikát

Idézet: Crystal: Hosszú az út

November közepén Lily egyedül ült a godric's hollow-i házban. Lassan egy hete volt már, hogy hazajöttek, de még nem mert elmenni kivizsgáltatni magát. Félt. Nem attól, hogy terhes lehet, hanem attól, hogy kitől. Azt hitte végleg elfelejtheti azt a hibát, de tévedett. Minden visszaköszönt. Ma mégis ott ült a kanapén, és elhatározásra jutott. Felállt, felvette a kabátját, majd elindult a Szent Mungóba.

James egy sötét kőpadlón ébredt. Feje sajgott az átkoktól, amik érték. Utolsó emléke az volt, hogy Siriusszal észrevették a feléjük tartó átkokat. De vajon hol van Sirius? Kinyitotta a szemét, de csak homályosan látott. Elkezdett a földön tapogatózni, mikor egy sötét alak a kezébe adta amit keresett: egy szemüveget. Feltette. Sirius állt előtte komor arccal.
- Jól megcsináltuk – mondta, majd leült a barátja mellé. - Szörnyen festesz. - A férfi el tudta képzelni, hogy nézhet ki, miután a barátjára pillantott.
- Te se nézel ki Don Juannak – válaszolt vissza, majd megtapogatta az arcát, itt-ott fel is szisszent. - Mi történt?
- Halálfalók hozhattak ide minket, de amúgy én is csak pár perce tértem magamhoz. - James felállt, majd körbenézett. Egy barlangcellában volt, olyanban, mint amilyenben Lily is volt, mikor az segített a szektának.
- Úgy tűnik, Voldemort kedveli a barlangokat – mondta, majd a cellát határoló acélrácsokhoz ment, és megrángatta őket.
- Ne fáradj, már próbáltam – mondta Sirius. James felsóhajtott, majd visszament hozzá, és leült.
- Vajon mennyi idő, még rájönnek, hogy bajban vagyunk?
- Sok, ha meg akarnak ölni minket, biztos nem ér ide segítség.
- Éljen, ez aztán a bíztató jövő...

Lily végigsétált a Szent Mungo folyosóján, majd be a váróba, és leült. Az eredményt várta. Kezeit idegesen tördelte, igazából maga se tudta mit akar, mi lenne a jobb, de azt tudta, hogy nem akar Pitontól gyereket. Semmi áron...
- Miss Evans? - kérdezte egy hang. Lily felállt.
- Igen – mondta gyorsan.
- A jelek arra mutatnak, hogy nem terhes. - Mintha egy mázsás kő esett volna le a szívéről. - Mindenesetre, mi is tévedtünk már, így a vérvizsgálatot megcsináljuk. Estére levélben elküldjük a választ. - A nő bólintott, megköszönte, majd távozott. Tehát valószínűleg nem terhes. Valószínűleg... Ki tudja, még az is lehet, hogy az. Semmi sem száz százalék. ”Mindenesetre, mi is tévedtünk már..” Tévedni. Mindenki tévedhet? Mindenki követhet el hibát? Én is? A hibáinkért bűnhődnünk kell. Túl egyszerű lenne, ha most itt megnyugodhatnék. Túlságosan kegyes lenne a sors... Felsóhajtott, majd kilépett London utcáira. Arca komor volt. Az utóbbi időben megint visszatért a depressziója, a rossz kedve és a rossz idegzete. Nyugalom kellett volna neki. Néha úgy érezte, hogy megőrül... Csendet akart. Nyugalmat, nyugalmas életet, amiben nincsenek halálfalók, nincsen háború, se Voldemort. Nincs harc, nincs öldöklés... csak élet van, szerelem és boldogság.
Nem is figyelt a járókelőkre, úgy ment az utcán. Tekintetét a betonra szegezte, összehúzta magát, és úgy ment. Nem terhes. Legalábbis valószínűleg. Most boldognak kellene lennie. Felszabadultnak, mégis... rossz előérzete volt, nagyon rossz.
Bement a Foltozott Üstbe, majd át az Abszol útra. Ott sétált tovább. A sajátjai között. Körötte mindenki varázsló. Lényegtelen miféle, de varázsló. Megrázta a fejét, majd megállt. Úgy beszélték meg Jamesszel és Siriusszal, hogy itt találkoznak. Hiszen a feladatot hárman kapták.
- Ugye nem hagytatok itt? - sziszegte halkan, majd elindult tovább. Már nem a járdát nézte, hanem az embereket. Már nem elmélkedett, keresett. - Hol vagytok? - Kérdezte magától, amikor hirtelen meglátott egy fekete köpenyes alakot besurranni az egyik sikátorba. Lily a pálcájáért nyúlt, majd közelebb ment. Nem tudta miért. Megérzés volt. A sikátor előtt megállt. Mégsem mehet be valaki után, egyedül. Nálam van a pálcám, de mi lesz, ha nincs egyedül? Hívnom kellene segítséget. De mi van, ha csak egy ártatlan civil, ha nem halálfaló? Bárkinek lehet fekete köpenye, nem? Előhúzta a pálcáját, majd csendesen beljebb lépett. A sötét sikátor hasonlított ahhoz, amelyikben Piton elrabolta egy hónapja. Csaknem napra pontosan, egy hónapja. Felsóhajtott, majd ment még pár lépést. Ekkor érte az első átok. Alig tudott a sugár elől kitérni, mivel szűk volt a sikátor, de aztán valahogy mégis sikerült. Nem látta a támadóját, csak azt, hogy az átok merről jött.
- Stupor! - küldött „választ”, bár nem hitte, hogy találhat. Nem is talált. A következő átok hátulról találta el, majd valaki elkapta a karját, és kicsavarta a kezéből a pálcáját.
- Ni csak, kit látnak szemeim – hallatszott egy kemény női hang. - Csak nem a kedvenc griffendéles prefikét?
- Bellatrix Black? - hökkent meg a lány.
- Bellatrix Lestrange – sziszegte a másik, majd felemelte a kezét, és lecsapott.

James összehúzta magát a cella rácsai mellett, átölelte a térdét, és megpróbált pihenni. Sirius nem. Ő csak ült, és egy kis résen kifele nézett a szabadba. Aztán felsóhajtott.
- Inkább öljenek meg, minthogy itt kelljen senyvednem tovább.
- Hamarosan teljesülhet a kívánságot bátyó! - szólt egy hang, majd Bellatrix jelent meg a cellarácsok túloldalán, mellette Lilyvel, aki még kissé kába volt az őt ért támadástól.
- Lily! - ugrott fel James, de tehetetlen volt.
- Piton! - hördült fel a halálfaló, mire egy másik mellé ért. A férfi átvette a lányt. - A Nagyúr parancsa, hogy őrizd, míg nem beszélhet vele. Azt üzeni, ha megszökik, a saját kezével csavarja ki a gerincedet! - Azzal távozott. Lily végre kezdett magához térni majd megpróbálta kiszabadítani a kezét a férfiéból.
- Lám, lám – mondta, amaz, egy gonosz vigyorral. - Újra a karjaimban... - James gyilkos tekintettel nézett rá, de a lány megdermedt. -... egy hónap után?
- Tessék?! - hökkent meg a másik. Sirius is felállt, majd a cella rácsaihoz sétált.
- Ó, hát nem voltál velük őszinte? - kérdezte Piton gügyögve, majd a lány könnyező szemébe nézve.
- Gyűlöllek! - mondta Lily, és szemében tényleg gyűlölet csillant meg, olyan mértékű, hogy még Piton is elengedte a kezét, meghökkenve. - Gyűlöllek!
- Érdekes, egy hónapja nem ezt mondtad – válaszolt a halálfaló, még mindig megszeppenve, de újra gonoszul. - Ott a karjaimban.
- Nem is mondtam semmit – sziszegte a lány. Már nem érdekelte, hogy James hallja, már semmi nem érdekelte. - Túlságosan naiv voltam, nem kellett volna bíznom benned, abban, amit mondtál. Végig hazudtál!
- Ez nem igaz! Egyszer sem hazudtam neked!
- Igen?! Az mondtad, hogy legyek boldog, de tönkreteszed az életem.
- Azt akartam, hogy velem légy boldog! - csattant fel Piton. - Ne vele!
- Halálfaló lettél, mit vártál tőlem?! - kérdezett vissza a lány. - Sosem voltam beléd szerelmes, de akkor még csalódtam is benned. Tiszteltelek mindig, ámulatba ejtett a tudásod, és, hogy megismerhettem ki vagy valójában, de ennyi. Szeretni nem tudtalak. Soha...
- Bezzeg őt igen – mutatott Jamesre a férfi. - Őt mindig. Tudtam, az elejtett szavakból, a csókodból.
- Most már mindegy, nem? - kérdezte a lány. - Tönkretetted az életem. Azt a boldogságot, amit te kívántál nekem.
- Légy halálfaló, és légy velem boldog!
- Sosem leszek halálfaló. Ez egy olyan út, amire nem lépek rá, soha.
- De akkor meghalsz! - Lily kitörölte a szeméből a könnyeket, majd komoly arccal a férfira nézett.
- Nem érdekel. Most már tényleg nem félek a haláltól. Az lesz a legjobb, ha meghalok, és nem szenvedek többet. Ölj meg!
- Nem! - Piton felmordult, majd megragadta a lány karját, kinyitotta a cellát, és belökte. - A Nagyúr úgyis eléri, hogy halálfaló legyél. - Azzal elment.

Kínos csend ereszkedett a cellára. Sirius visszaült a helyére. James Lilyt nézte hitetlen tekintettel, a lány pedig a padlót. Nem sírt, nem borult ki, csak bámult.
- Nem hiszem el... - suttogta a férfi.
- Sajnálom – válaszolt Lily. - El kellett volna mondanom, de annyira féltem. - Felnézett, majd hátat fordított nekik, és leült a cella legtávolabbi sarkába. James nem nézett a barátjára, csak a lány után ment, majd letérdelt elé.
- Mitől féltél?
- Hogy elhagysz. Életem legnagyobb hibája volt, az az este. De tényleg elrabolt, és kihasznált. Csak egy gyenge jellem vagyok, semmire se jó. - James megfogta a lány kezét, de az elhúzta. - Ha most még meg is bocsájtasz, akkor biztos, hogy elkezdek sírni, és kiborulok.
- És, ha azt mondanám, hogy nem megbocsáthatatlan bűn? Láttam, hogy nehezen viselted hetekig, gondolom ez miatt voltál olyan mogorva, depressziós. - Lily bólintott, majd elmosolyodott. - Kell egy kis idő, még megemésztem, de hát a világ nem tökéletes, és a legszebb emberi tulajdonság a megbocsátás. - Lily erre James nyakába borult, és elkezdett könnyezni. Sirius pedig meghatódottságot tettetve elkezdte láthatatlan könnyeit törölgetni.
- Jaj, de megható! Mindjárt elbőgöm magam! - gúnyolódott keserűen.
- Sirius! - szóltak rá.
- Arra gondoltam, ha már ilyen jól kibékültetek. Lily fellélegzett, a titka kiderült, könnyű szívvel gondolkozik, akkor kijuthatnánk innen. Nem hinném, hogy most akartok meghalni épp.
- Jó, jó! De hogyan?
- Hát bedobod magad! - mondta Sirius, majd elmosolyodott. - Van egy ötletem. Persze, csak, ha még hajlandó vagy Pitonhoz szépen szólni.
- Soha! - mondta a lány, mire James elmosolyodott.
- Na, Lily! - Sirius odament hozzá, majd könyörgőre fogta. - Ha kijutunk innen, ígérem, többet a közeledbe se mehet! Különben, is, ha minden igaz, és kijutunk, akkor Voldemort a gerincéből csinál...
- Ne folytasd! Rendben – sóhajtott, majd rá nézett a férfira. - Mit kellene tennem?

A szökés sikeres volt, így elkerülték Voldemortot, még Pitonnal is elbántak. Most otthon voltak. Godric's Hollowban. Lily a kanapén ült, James egy fotelben, nézték egymást, de nem szóltak egy ideig egymáshoz.
- Most mire gondolsz? - kérdezte a lány. James megrántotta a vállát.
- Nem fontos.
- Most legalább tudom, mi lett volna a válaszod Spanyolországban.
- Igen, de egy ideig most nem tudok bízni benned.
- Megértem – bólintotta a lány, majd felállt. Az ablaknál egy bagoly várta, hogy befáradhasson. Lily kinyitotta az ablakot, elvette a baglyot, majd kinyitotta.
- Kitől jött?
- A Szent Mungóból, voltam ma egy vizsgálaton. Még Spanyolországban azt ajánlotta az orvos, hogy csináltassak terhességi tesztet. Ott voltam délelőtt, de a gyógyító szerint nem vagyok terhes. Ez a megerősítése... - Azzal kinyitotta és elolvasta. Először csak csodálkozva nézte a lapot, végül elmosolyodott. - Tévedni emberi dolog.
- Mi történt? - A lány átadta a lapot.

...tehát a vizsgálat mégsem volt helyes. Ön terhes. Ha jól számítottam úgy két-három hetes lehet az embrió...

„Addig még menni kell,
Egy lépést még tenni kell,
Még érzem, hogy menni kell,
S még így van:
Ha van még egy álmod,
Még van mért felállnod,
És menni kell,
Egy lépést még tenni kell,
Még érzem, hogy menni kell,
Még hosszú az út. „