|
4. fejezet
Szerző megjegyzése: Draco elindítja a hadművelet első támadását, ami pánikhoz vezet a másik oldalon...
4. fejezet
A következő néhány napban Draco és Piton úgy kerülgették egymást, mint macska a forró kását. Keresték a megfelelő időpontot, a megfelelő körülményt, vagy ki tudja mit, de egyikük sem ért el eredményt. Mindketten úgy érezték, hogy vészesen fogy az idő, és ha még ezen a nyáron szeretnének valamilyen eredményt, akkor össze kell szedniük magukat.
A helyzetüket nehezítette, hogy tudták, a másik is mardekáros, így nem könnyű tőrbe csalni. Átlátszó trükkök, vagy véletlenül elejtett, mégis célzó szavak szóba sem jöhettek. Nem, ide valami világmegváltó, soha nem tapasztalt csalafintaság kellett, ami annyira egyszerű, hogy a másik még csak véletlenül sem gyanakodhat semmire. Ezzel akadtak nehézségeik, hiszen nem könnyű bárminek is a két végletes állapotát ennyire közelíteni egymáshoz. Mindig is csak az egyiket alkalmazták: vagy borzasztóan egyszerű a trükk, vagy annyira bonyolult, ravaszsággal átszőtt, hogy aki akarná, az sem tudná követni, és kitalálni, mire is megy ki a játék.
Draco mindenképpen véghez akarta vinni korszakalkotó ötletét, amely a Hermionéval való első találkozás napjának estéjén jutott eszébe. Fogta azt a bizonyos magazint, és még néhány más újságot, és kitelepedett vele a kertbe, a gesztenyefa alá. A magazint a megfelelő oldalon kinyitotta, és úgy helyezte el a kis asztalkán, mintha épp csak letette volna, hogy valami mást megnézzen, és később ott folytathassa, ahol abbahagyta. Fogott egy másik újságot, és szórakozottan lapozgatott, olvasgatott egészen addig, amíg el nem jött a délutáni tea ideje, és Piton megjelent mellette.
- Szia, Perselus – köszönt keresztapjára pillantva, majd visszafordult az újsághoz, és úgy beszélt tovább. – Milyen főzeteket készítettél ma?
- Álomitalokat, és erősítő főzeteket – felelte Piton leülve. – Miért kérded? Csak nem részt akarsz venni a főzésben?
- Már gondolkodtam rajta… – mélázott el a fiú –, végül is egész jó voltam bájitaltanból. Én is kezdhetnék magammal valamit végre, nem igaz?
- Igen, igazad van – bólintott helyeslően keresztapja, aki remélte, hogy talán néhány közös kotyvasztás után ki tud szedni valamit Dracóból.
- Remek! Akkor már holnap veled tartok – hajtotta össze az újságot a fiú. – Elvégre nincs mire várnom.
Piton erre nem szólt semmit, csak töltött egy-egy csésze teát, majd végignézett az asztalon heverő újságok és magazinok rendetlen halmazán. Egy pillanatra megakadt ugyan a tekintete a kinyitott magazinon, de nem tette szóvá.
- Mire készülsz ezzel a rengeteg újsággal? – kérdezte nemtörődöm hangon, miközben kezébe vette az egyik napilapot.
- Semmire, csak olvasgattam – felelte a fiú, majd belekortyolt a teájába.
- Azt hittem, keresel valamit.
- Nem, nem kerestem semmit – mondta Draco, és felvette a nyitva hagyott magazint. Lapozott egyet, majd felderült arccal nézett Pitonra. – Nézd csak! Egy teszt! Mindig bírtam az ilyen kérdőíveket. Egyszer olvastam, hogy a mugliknál több is van az újságokban, és szerencsétlenek azt hiszik, hogy ha kitöltik őket, megtudhatnak valamit magukról, vagy az ízlésükről, meg a személyiségükről vagy bármiről. Szerintem ostobaság az egész, de jól szoktam szórakozni, amíg kitöltöm.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen butaságokkal foglalkozol – jegyezte meg a férfi. – Mi a témája a tesztnek?
- A nők – válaszolta Draco nemes egyszerűséggel. Piton kérdő tekintetét látva magyarázni kezdett. – Tudod, ez olyan magazin, amit magányos, vagy túl élénk fantáziával megáldott varázslók számára készítenek. A fő téma pedig a nő maga. Tele van csinosabbnál csinosabb boszorkányokkal. A tesztből pedig megtudhatod, milyen nőt is szeretnél, ha esetleg eddig nem lettél volna tisztában a saját ízléseddel.
- És te ezt ki akarod tölteni? – hüledezett a professzor, de közben lázasan járt az agya, hogy talán most itt az alkalom.
- Persze – vigyorgott a fiú, és már fogta is öntöltő pennáját, és nekiveselkedett a kérdések tengerének.
Piton figyelte az izgatottan jelölgető és karikázó fiút, és közben azon töprengett, hogy ha valahogy láthatná a teszt eredményét, azzal sokat segítene magán. Elfordította tekintetét, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a rózsalugast. Hallotta, amint Draco néha felkuncog a magazin fölött görnyedve, és legszívesebben megkérdezte volna, hogy mit talál olyan mulatságosnak azon az ostoba teszten, de türtőztette magát.
Keresztfia hamarosan elkészült kérdőív megválaszolásával, és eredményeinek összesítése után elolvasta a magyarázatot, amitől a megvilágosodást remélte. Miután befejezte az olvasást, szélesen elvigyorodott, és Piton felé fordult.
- Te nem akarod kitölteni? – kérdezte reménykedve.
- Szerinted ki akarom? – kérdezett vissza gúnyosan a férfi.
- Nem tudom – vont vállat Draco –, de talán eddig nem voltál teljesen tisztában az ízléseddel, és a számodra ideális nő jellemzőivel.
- Megnyugtatlak, pontosan tudom, mi a megfelelő számomra, bármiről is legyen szó. És ebbe a teszt témája is beletartozik.
- Te tudod – sóhajtott lemondóan a fiú. – Pedig jó móka lett volna…
- Értelmesebb elfoglaltságot is el tudok magamnak képzelni, mint ilyen haszontalan tesztek kitöltését – válaszolta Piton kissé megvetően. – Az ilyesmit azoknak találták ki, akik nem rendelkeznek a legcsekélyebb önismerettel sem.
- Köszönöm szépen, hogy ilyen sokra értékelsz! – bosszankodott Draco, bár nem vette komolyan keresztapja megjegyzését.
Piton ismét hallgatott, és közben minden figyelmét teájának szentelte. Látszólag… Hirtelen felmerült benne a kérdés, hogy keresztfiának valóban vannak-e önismereti problémái. Most már biztos volt benne, hogy megkaparintja a magazint, és kielemzi Draco kitöltött tesztjét. Ha el tudná érni, hogy ne vigye magával, akkor feltűnés nélkül le tudná ellenőrizni, és egyúttal meg is nyugtathatná magát a fiút illetően.
Draco azonban másképp gondolta. Miután megitta teáját, egy pöccintéssel eltüntette az összes újságot és magazint, majd induláshoz kezdett készülődni.
- Perselus – szólt –, vacsoráig visszavonulnék a szobámba, és átnézném az iskolai bájitaltan könyveimet. Nem szeretnék valamit elrontani, és hát, ártani nem árthat, ha átolvasom a fontosabb anyagrészeket.
- Ez igazán hasznos időtöltés lesz – jegyezte meg Piton a tesztre utalva. – Gondolom, azért a vacsorát nem fogod kihagyni.
- Semmiképp! – felelte Draco. – Lizzy remek vacsorával készül, megkérdeztem tőle korábban.
- Rendben – bólintott a férfi, és útjára engedte a fiút. Magában bosszankodott, hogy eltüntette a magazint, de talán lesz még lehetőség, hogy megtudja, amire kíváncsi.
Üldögélt még pár percig, majd miután ő is befejezte a teázást, felkelt a kényelmes székből, és visszatért a házba. A szalonba lépve már tudta, hogy a szerencse mellé állt. Az asztalon ugyanis ott volt szépen egymásra rendezve az összes újság, amit a kerti asztalon látott. Megállt egy pillanatra hallgatózni, hogy Draco semmiképp se buktathassa le, ha még nem lenne a szobájában, majd odalépett az asztalhoz, és gyorsan megkereste azt a bizonyos magazint.
Leült az egyik fotelbe, és lapozgatni kezdett. Meglepődött a tartalom láttán, néhány képnél talán még el is pirult volna, ha tüzetesebben megvizsgálta volna, de most nem volt idő az ilyesmire, hiába integettek a ledér boszorkányok kacéran felé. Hamar megtalálta a tesztet, és kíváncsian olvasni kezdte az első kérdést. Először csak felvonta szemöldökét, majd egyre nagyobb döbbenettel, és értetlenséggel gyorsan átfutotta az egészet. Amikor az értékeléshez ért, sápadtan ejtette az ölébe a magazint.
***
Hermione az irodai asztala mögött üldögélt, pergameneket rendezgetve. Aznap rengeteg bagoly érkezett, és annyi munkája lett hirtelen, hogy nem volt ideje a két legkomolyabb ügyön gondolkodni. Luna még mindig sértettként viselkedett, és az elmúlt pár napban csak keveset beszélgettek, azt is főleg ebédidőben. Minden egyéb alkalommal megkísérelt beszélgetés kudarcba, és kínos csöndbe fulladt. Hermione néhány kísérlet után, hogy ugyanúgy viszonyuljon társához, feladta a meddő próbálkozást. Ha Luna duzzogni akar, hát akkor duzzogjon.
Unottan osztályozta a leveleket, egyre csak fogyott a hatalmas kupac, míg az asztal különböző pontjain más kupacok emelkedtek. Jobbra fent a hölgyek válaszai, balra fent az új ügyfelek levelei, míg jobbra lent a férfiak válaszai kaptak helyet, és a negyedik kupacot az üdvözlőlapok alkották.
Nem volt túl sok kedve a komoly munkához, ezért a negyedik halmot húzta maga elé, amikor elfogyott a rendezetlen levelek halmaza. Mosolyogva olvasta a köszönő sorokat, a kedvesen mosolygó, és integető párokat ábrázoló képeket pedig a falra tűzte. Örült minden egyes ilyen levélnek, mert ilyenkor mindig megerősítést nyert, hogy nem hiába dolgozik, és van értelme az irodának.
Mivel csütörtök délután volt, így reménykedve nézte az órát, mely szerint már csak egy órát kell eltöltenie munkával. Csütörtökön ugyanis szabad volt a délutánjuk, mivel a kezdeti időkben mindig fontos programja volt ezeken a napokon. Mára azonban már csak egy szabad délután volt a szemében minden csütörtök, és már nem lobogott benne az a feszült várakozás, hogy végre Ronnal töltheti szinte az egész napját.
Ronnak mindig csütörtökön volt szabadnapja, és Hermione úgy intézte, hogy ezen a napon csak ebédig tart nyitva az iroda. Ilyenkor mindig sietett haza, és ezek a délutánok és estek csak az övék voltak, kettesben. Néha elmentek kirándulni, vagy sétálni, néha meglátogatták néhány barátjukat, vagy a szülőket, vagy egyszerűen csak otthon voltak, és beszélgettek összebújva a kandalló előtt. Ron olykor még finom vacsorát is készített, amit gyertyafény mellett fogyasztottak el.
Már nem voltak kettesben töltött napok a kandallónál, nem voltak kirándulások és látogatások, és nem voltak a fiú által készített finom vacsorák sem. Nem várta otthon más, csak Csámpás, és ő sajnos nem volt mindig elég jó társaság a lánynak, bármennyire is szerette a macskát. Sokszor hiányzott valaki, akivel eltölthette volna a napját.
Hermione kissé megrázta a fejét, hogy elkalandozott gondolatait visszaterelje a helyes irányba. Bármit is érez most, nem dönthetett másképp annak idején. Ron tette megbocsáthatatlan, még ha számtalanszor könyörgött is a lánynak, hogy próbálják meg újra. Nem, ami egyszer megtörtént, az megtörténhet még egyszer, és ő ezt nem engedheti meg.
Az utóbbi időben, miután Luna az irodába került, gyakran szerveztek közös programokat, és így Hermione sem érezte olyan nyomasztónak az egyedül töltött délutánokat. Ma viszont nem volt benne biztos, hogy Luna meg akarja vele osztani szabadidejét, ezért úgy döntött, hogy kiszellőzteti a fejét, és a parkban fogja tölteni a napot. Beül egy kávézóba, esetleg eszik egy fagyit, és valamivel majdcsak elüti az időt. Mire idáig jutott a tervezgetéssel, az óra megkondult, jelezve, hogy itt az ebédidő, és jelen esetben a munkaidő vége is. Hermione átnézett a szomszéd asztal felé. Luna felpillantott az órára, majd rendet rakott a pergamenek között, és felállt a székről.
- Mit csinálsz ma délután? – kérdezte Hermione.
- Nem is tudom – felelte a lány –, talán meglátogatom a szüleim sírját. Holnap lesz négy éve, hogy apa meghalt…
- Persze, bocsáss meg – szabadkozott Hermione. – Ha gondolod, holnap nem muszáj bent lenned – ajánlotta fel halkan –, nem hinném, hogy sok dolgunk lesz. Ma szinte mindent elrendeztünk.
- Köszönöm, Hermione – nézett rá Luna fátyolos tekintettel, aki néha még most is nehezen viselte édesapja halálát. –, lehet, hogy tényleg otthon maradok a régi házban.
- Szia, Luna – köszönt el Hermione, miközben óvatosan megölelte barátnőjét, aki most hálásan viszonozta a gesztust.
- Szia – sóhajtotta –, hétfőn találkozunk.
- Rendben – bólintott Hermione, és elengedte a szőke lányt.
Luna összeszedte holmiját, megvárta, amíg Hermione is elkészül, majd bezárták az irodát, és búcsút intve dehoppanált, Hermione pedig terveihez híven elindult a nyári napsütésben a park felé.
Kellemesen meleg délután várt rá a városban. Elsétált a belváros felé, meglepte magát egy adag vaníliafagyival, kirakatokat nézegetett minden vásárlási szándék nélkül, majd lépteit valóban a park felé irányította.
Sokan választották a hatalmas parkot a szabadidő eltöltésére. Az egyik ösvényen sétált egyre beljebb, és az út mellett mindenfelé piknikező, vidáman nevetgélő embereket látott. Gyerekek kergették szüleiket hangosan kacagva, és Hermione mosolyogva nézte az önfeledt családokat. A következő tisztás területen kutyáikat sétáltató embereket látott, akik labdákat és különféle egyéb dolgokat dobáltak kedvenceiknek, amiket azok boldog csaholással vettek üldözőbe.
Lassan elérte a park közepén lévő tavat, és leült az egyik padra a sétány mentén. Figyelte, hogyan úszik tova egy hattyúcsalád a tavon. Elől a mama, és utána a fiókák. Milyen békés jelenet, gondolta magában Hermione. Őt vajon mikor fogja követni csemetéje, bárhová is menjen? Talán egyszer még neki is megadatik…
Már órák óta üldögélt a padon, és teljesen belemerült gondolataiba, így nem is vette észre, hogy egy magas alak egyenesen felé tart, és már csak akkor eszmélt fel, amikor az illető kitakarta előle a napfényt. Meglepetten nézett fel az előtte állóra, és rövid hunyorgás után felismerte a férfit.
- Mit keres maga itt? – kérdezte, megütközve a találkozás tényén.
***
Piton professzor agyában ritka jelenség zajlott le néhány perc alatt. Gondolatai rendezetlenül, semmilyen ésszerű elvet nem követve, össze-vissza kavarogtak. Tényleg ennyire gondatlan és figyelmetlen lett volna? Valóban így elhanyagolta volna keresztfiát? Mit csináljon? Hová vigye? Megmenthető?
Rá nem jellemző rémülettel emelte fel ismét a magazint, és próbált nyugalmat erőltetni magára, csekély eredménnyel. Nem szokása pánikba esni, és ezt most sem engedheti meg magának. Újra elolvasta a kérdőívet, és sorra vette a Draco által adott válaszokat, még egyszer elolvasta az értékelést.
Az Ön által adott válaszok alapján a következők jellemzik az Önnek ideális boszorkányt: a hölgy telt testalkatú, leginkább ízléstelen mugli öltözetet visel, és kedvenc időtöltése az Ön ugráltatása. Hiányzik belőle minden nőiesség, ami egy varázsló kevésbé visszafogott fantáziáját beindíthatja. Általában a kényelmes, és terjedelmes fehérneműt részesíti előnyben. Alkalmatlan a romantikára, a hálószobai kalandokra. Szívesen tart otthon házi kedvencként durrfarkú szurcsókot, olvasmányai leginkább a pletykalapok közül kerülnek ki, és igen gyenge a varázslás terén. Szíve hölgyét leginkább a házimunka elvégzésével, néhány veszélyes és tiltott varázslénnyel, illetve a muglik által látogatott „turkáló” nevű bevásárló szalonokból származó ruhakölteményekkel tudja elbűvölni.
Javaslatunk: sürgősen keresse fel a Szent Mungó elmeosztályát, és kérje felvételét egy hosszú és alapos kivizsgálásra, vagy tartson a fenti jellemzésnek teljesen ellentmondó tulajdonságokkal bíró szeretőt.
Ez nem lehet igaz, ez csak valami tévedés, gondolta a professzor idegesen. Ennyire nem csúszhatott félre a fiú ítélőképessége és ízlése! Ezen csak egy módon lehet segíteni, és ahhoz pedig szakember kell. De hogyan adja mindezt tapintatosan Draco tudtára? A fiú túl érzékeny, ha ez a téma kerül szóba, de mégis muszáj tennie valamit. Döntött. Fogta az újságot, és elhagyta a házat. El kell mennie valami teljesen semleges helyre, és tiszta fejjel végiggondolni, mi legyen a következő lépés, elvégre ezzel az… információval mégsem mehet el Miss. Grangerhez. És azt is jó lenne tudni, mi az a turkáló…
Zaklatottan járta a város utcáit, nem is nézte igazán, hogy merre megy, csak egy célja volt, elkerülni a nagyobb tömeget. Hosszas bolyongás után azt vette észre, hogy a parkban sétál egy ösvényen a tó felé. A víz mindig megnyugtatta, mióta véget értek a harcok, de maga sem tudta megmagyarázni, miért. Hiába ült le a tópartra, most ez sem segített, ugyanolyan ideges volt, mint amikor elhagyta a házat.
Nézelődésbe kezdett, figyelte az embereket, ahogy sétáltak a hatalmas parkban. Ismerős alakot vett észre kicsit távolabb egy padon, amint a tavat bámulta. Pár pillanatig hezitált, hogy odamenjen-e, aztán döntött, felpattant a padról, és sietős léptekkel elindult felé.
Hamar odaért a nőhöz, és megállt előtte, kitakarva a napfényt. Hermione Granger meglepetten nézett fel rá.
- Mit keres maga itt?
- Nyugalmat… – nyögte ki a férfi idegesen, lerogyva a padra a lány mellé. – Jó napot, Miss. Granger.
- Üdvözlöm, professzor – köszönt Hermione. – Mi történt? Miért ilyen zaklatott?
A professzor vívódott egy pillanatig, hogy hogyan is mondhatná el, mi kavarta fel így, aztán egy sóhajjal a lány felé nyújtotta a magazint.
- A legjobb lesz, ha inkább elolvassa…
Hermione elvette az értékelésnél kinyitott lapot, majd a mutatott szakaszt kezdte olvasni. Amikor a végére ért, arcán értetlenség tükröződött.
- Ezt nem értem… El tudná magyarázni, mi is ez?
- Ezt a tesztet Draco ma délután töltötte ki. Beszélgettünk, miután végzett, és nekem is felajánlotta, hogy készítsem el. Közöltem vele, hogy ilyesmit csak azok csinálnak, akiknek nincs semmi önismeretük. Később megtaláltam, és megnéztem, milyen eredményt kapott, azt gondolván, ez segíthet az ügy előrelendítésében. De ezek szerint Draco sem rendelkezik önismerettel, mi több, azt hiszem, be kell vonnom szakértőt is az ügybe. Nem hagyhatom, hogy idővel valami hasonló nő mellé keveredjen – hadarta el Piton.
- Biztos ebben? – kérdezte Hermione elhűlve. – Eléggé hihetetlennek tűnik, ismerve Draco lányokkal kapcsolatos múltját. Beszélt már vele erről?
- Megőrült maga? – csattant fel a férfi. – Mégis, mit mondhattam volna neki? Hogy segítek neki megtalálni álmai nőjét? Vagy hogy elintézem a kezeltetését a Szent Mungóban? Ha szóba hoztam volna, azzal csak rontottam volna a helyzeten. Ne legyen nevetséges…
- Mégis, mire gondolt? – kérdezett vissza a lány nem kevesebb indulattal a hangjában. – Ezt is úgy akarja lebonyolítani, mint a társkeresést? A háta mögött? Tudja jól, hogy soha nem kedveltem igazán a keresztfiát, de ez még vele szemben sem korrekt eljárás. Nem is értem, miért vállaltam el ezt az őrültséget…
- Még mindig visszautasíthatja a megbízást, Miss. Granger – felelte Piton hűvösen.
- Nem, uram – rázta a fejét Hermione. – Már ismerhet annyira, hogy nem szokásom visszadobni egy feladatot csak azért, mert nehezebbnek bizonyul, mint az addigiak. Amit vállaltam, azt teljesítem is. De foglalkozzunk inkább Dracóval. Most mi legyen?
- Nem tudom – felelte a professzor idegesen.
- Ha lehet egy javaslatom, szerintem mindenképpen beszélnie kellene vele – nézett rá Hermione –, lehet, hogy csak valami félreértés az egész.
- Maga szerint mégis mit lehet ezen félreérteni? – értetlenkedett a férfi. – Elég egyértelmű, hogy a keresztfiamnak valami trampli nő az ideálja, akinek annyi esze sincs, mint egy dézsa békaszemnek, és aki úgy néz ki, mint… – Piton megállt mondandója közepén, majd témát váltott – Maga tudja, mi az a turkáló?
Hermione egy percig figyelte a férfit, majd mosolyogva bólintott.
- Igen. A turkálóban olyan ruhákat és cipőket lehet kapni, amit már mások használtak korábban, de már nem kell nekik, mert kopottabb, megunták, vagy kiment a divatból, vagy valami más ok miatt nem tudják használni.
- Ezt komolyan mondja? – hűlt el a professzor. – A muglik egymás levetett ruháit hordják? Merlinre, de hát ez undorító! Ez… de, hogy képesek rá?
- Rengeteg oka lehet, de ebbe most ne menjünk bele, mert a problémánk szempontjából lényegtelen. Inkább térjünk vissza Dracóhoz, és az ő problémájához. Szóval, mi a terve?
- Nem tudom – sóhajtott a férfi a hajába túrva.
- Szerintem mindenképpen beszélnie kellene vele erről. Az is lehet, hogy tényleg csak valami félreértés az egész. Tudom, hogy nagyon kínos lesz, de meg kell tennie.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó megoldás, Miss. Granger – csóválta a fejét Piton. – Ismerem Dracót, tudom, hogy milyen a természete. Ha mindez igaz, nem fogom tudni eltántorítani, és be kell látnom, hogy csúfos kudarcot vallottam a nevelésében.
- Nem hinném, hogy ez így van – ellenkezett Hermione. – Ön sokat tett azért, hogy Draco a mi oldalunkon álljon, és ne az apja elveit kövesse. Talán jobb ember lett, és ez önnek köszönhető. Másrészről viszont – folytatta határozottan –, biztos vagyok benne, hogy ez csak valami félreértés lesz. Nem hiszem el, hogy Draco Malfoy, aki az iskolában csinosabbnál csinosabb lányokkal mutatkozott, most ennyire ki lenne fordulva magából.
- Mi legyen az újsággal? – váltott témát Piton valamivel nyugodtabban.
- Vigye magával, és ezzel együtt üljön le beszélni Dracóval – javasolta a lány. – Aztán ha van valami híre, jöjjön be az irodába, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Ha így megfelel.
- Igen, persze – bólogatott törődötten a férfi. – Tudja, Miss. Granger, soha nem hittem volna, hogy egyszer még ilyen problémám lesz…
- És hogy azt pont velem fogja megbeszélni – fejezte be a gondolatot Hermione mosolyogva. – Nyugodjon meg, professzor – folytatta a lány, kezét Piton karjára téve –, biztos vagyok benne, hogy meg fogja oldani ezt is, mint már annyi mindent.
- Megtisztelő a bizalma, Miss. Granger – vonta fel a szemöldökét a férfi, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve meglepő dolgot mondott. – Jöjjön, meghívom egy kávéra, ha van kedve velem tartani.
- Köszönöm, uram, de azt hiszem önre vár egy beszélgetés, ami nem lesz könnyebb, ha későbbre halasztja – utasította vissza finoman a meghívást.
- Azt hiszem, igaza van… – látta be Piton. – Akkor viszontlátásra, Miss. Granger.
- Viszlát, professzor – köszönt el a lány is, majd sarkon fordult, és elindult, hogy egy alkalmas helyről hazahoppanáljon.
Piton egy ideig figyelte Hermione távolodó alakját, és azon gondolkodott, vajon miért is hívta meg kávézni. Maga is meglepődött a kérdésen, hiszen nem szokása kávéra hívni volt tanítványait. Ám az is igaz, hogy találkozni sem szokott velük túl gyakran. Ez egy újabb érdekes gondolatot vetett fel benne: ha gyakrabban találkozna volt tanítványaival, akkor mindenkit meghívna kávézni? Nem, nem, ez badarság! Honnan is juthat eszébe ilyen ostobaság?
Amikor a lány eltűnt a szeme elől, ő is megfordult, és elindult hazafelé, hiszen várt rá egy kínos beszélgetés, ahogy arra Miss. Granger volt szíves felhívni a figyelmét.
***
Draco a szobájában üldögélt, előtte nyitott bájitaltan tankönyvek hevertek, de nem jutottak el tudatába az olvasottak. Egyre csak azon gondolkodott, hogy nem jött össze a terve, ami így utólag megvizsgálva igen gyermeteg volt. Ilyesmivel talán egy elsős mardekáros próbálkozna. Ha egyáltalán próbálkozna. Hogyan is gondolhatta, hogy keresztapja csak úgy nekiül kitölteni egy ilyen kérdőívet?
Abban biztos volt, hogy a férfi nem gyanakodott, mert akkor biztosan megint összevesztek volna. Nyilvánvalóan valami mást kell kitalálnia, és annak sokkal jobb ötletnek kell lennie. Talán a hétvégén, vagy a közös főzések alkalmával lesz lehetősége puhatolózni, csak meg kell találni a módját, hogy hogyan hozza szóba…
Pedig milyen jó tervnek látszott… Ha Piton kitöltötte volna, akkor neki most nem ezen kellene törnie a fejét, hanem azon, hogy hogyan fogja megrendezni a találkozót a nővel, aki a hirdetésre jelentkezik. Az sem lesz kisebb feladat, de talán Piton nem fog nagyon akadékoskodni, pláne, ha olyan valaki érkezik, aki felkelti az érdeklődését. Még jó, hogy nem neki kell válogatni a jelentkezők között, megteszi ezt helyette Hermione. Gondolataiban megjelent a lány, és egy új ötlet kezdett körvonalazódni benne. Ehhez ugyan szüksége lehet Hermione beleegyezésére is, de megoldható. Vagy elkerülhető… Nem muszáj a lánynak mindent tudni, hogy mi miért történik.
Lassan közeledett a vacsoraidő, és Draco nagy sóhajjal összepakolta a könyveket egy kupacba, de nem túl messzire. Ha holnaptól részt akar venni a főzésekben, akkor feltétlenül fel kell elevenítenie a tanultakat, mert a legkisebb hiba, és keresztapja úgy kivágja a laborból, hogy azt is elfelejti, hogy valaha bent volt.
Mosolyogva indult az étkezőbe, mikor eszébe jutott, hogy Lizzy milyen finom vacsorával is várja őket. Draco imádta a borjút, és amikor a házimanó elárulta, hogy az lesz a vacsora, a fiú érezte, hogy ez a vacsora tökéletes lesz. Nem is sejtette, hogy mekkorát tévedett.
Belépve megpillantotta keresztapját, amint már az asztalnál ül, és csak az ő érkezésére vár. Arca sötét, és kifejezéstelen volt, de Draco tudta, hogy valami történt, hiszen akkor nézett rá így a férfi utoljára, amikor még iskolába járt.
- Draco! – hallotta keresztapja kemény hangját. – Azt hiszem, beszélnünk kell. Úgy vélem, tartozol némi magyarázattal…
Tudjátok! Véleményt kérek! :)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
