11. fejezet

Draco szótlanul lépkedett keresztapja mellett a folyosón, és még mindig az emlékek hatása alatt volt. Megálltak szobájának ajtaja előtt, és egymásra néztek, aztán Draco vett egy nagy levegőt, mintha komoly mondandója lenne, de aztán csak halkan elköszönt Pitontól, és belépett az ajtón.
Zaklatottan öltözött át, és feküdt le, de még sokáig ébren volt a plafont bámulva, és egyre csak gondolkodott. Nagyon nehezen jött álom a szemére, de az órákkal később felhangzó léptek zaját már nem hallotta…

A sötétbe burkolózott Piton kúriában mindössze egyetlen ablakban látszott fény. A ház ura nem tudott aludni, egyre csak a történteken gondolkodott. Nem beszéltek Dracóval a látottakról, túl sokkoló volt mindkettőjüknek, úgy érezték, ezt még fel kell dolgozniuk. Megértette Hermionét, amiért az olyan hidegen és elutasítóan viselkedett volt kedvesével, és teljes mértékben igazat adott neki.
Maga sem hitte volna, hogy ennyire felkavaróak lesznek a lány emlékei. Nem találta a helyét, és valahogy semmi sem volt jó. Ha leült, a következő pillanatban már ment volna, de ha elindult, ólmos fáradtság vett rajta erőt, és arra ösztönözte, hogy lepihenjen. Tenni akart valamit a lányért, de a következő gondolata már az volt, hogy nem avatkozhat bele, mert nem rá tartozik. Kínjában nem tudott mit tenni, így egy hirtelen ötletnek engedve elhagyta a szobáját, és halkan benyitott Hermionéhoz.

Egyik ápoló sem volt mellette, aminek jelen pillanatban kifejezetten örült. Halkan közelebb lépett, és az ágy mellé húzott egy kényelmesebb karosszéket, majd leült. Töprengve figyelte az alvó lányt. Milyen nyugodt, és békés az arca, gondolta, mintha gondtalan lenne. Tudta, hogy nem az, hiszen egy ilyen eseményen nem lehet túllépni olyan könnyen, ráadásul az elmúlt napok eseményei alaposan belemartak az alig gyógyult sebekbe.
Nem sok hiányzott, hogy az élete teljesen összeomoljon, ám ő mégis összeszedte magát, és új életet kezdett, egyedül. Perselus gondolatban hálát adott a gyógyítóknak, amiért megmentették a lányt. Mennyivel fájdalmasabb lenne most azzal a tudattal ránéznie, hogy nem lehet gyermeke…
Észre sem vette, hogy mennyivel nyugodtabb lett, mióta Hermione ágya mellett ült, és nézte őt. Lassan erőt vett rajta a fáradtság, és lecsukódott a szeme. Nem baj, gondolta, csak pihen egy kicsit… Pár perc múlva már előrebillent fejjel merült álomba.

Hajnalban ébredt fel az éj folyamán kényelmetlenné vált székben. Óvatosan helyezkedni kezdett, hogy megmozgassa elgémberedett végtagjait, miközben Hermionéra nézett. A lány az oldalára fordulva aludt békésen, és – Perselus alig hitte, amit látott –, arcán mintha halvány mosoly látszott volna.
Alig észrevehetően maga is mosolyra húzta ajkait, és azt kívánta, hogy valamilyen szép álomban járjon az előtte fekvő lány. Szeretett volna valahogy segíteni neki, hogy megszabaduljon az üldözöttség érzésétől, és végre nyugodtan élhessen. Végiggondolta, mit is tehetne annak érdekében, hogy megvédje őt Weasley zaklatásától, és arra az elhatározásra jutott, hogy mindent el fog mondani az auroroknak az elmúlt napok eseményeiről. Természetesen a merengőben látottakról nem tesz említést, ezzel kapcsolatban meghagyja Hermionénak a döntés lehetőségét.
Ahogy ismét felidézte az este látott emlékeket, kezdte megérteni, miért nem tudott szinte senki arról, hogy a két Hős kapcsolata megszakadt. Nem vetett volna túl jó fényt a fiúra, ha a baleset kitudódik, és Hermione nyilván nem akart az újságok címlapján találkozni a történtekkel.

Perselus felemelkedett a székből, és vonakodva ugyan, de elhagyta a szobát. Nem akarta, hogy Hermione megtudja, ő szinte egész éjjel ott ült az ágya mellett, és vigyázta az álmát. Remélte, hogy ezen a korai órán még nem keltek fel a többiek sem, de ha valaki mégis meglátta volna, amint kilép Hermionétól, mondhatta volna, hogy csak ellenőrizte az állapotát.
Visszatért saját szobájába, és fürödni indult. A tükörben tüzetes vizsgálatnak vetette alá az arcát, és megnyugodva látta, hogy már majdnem teljesen elmúltak az égési sebek, hála a speciális krémnek, amiből Romániába is küldött. Lábsérülése is szépen gyógyult, már alig lehetett látni, ahol az óra megsebezte, és már csak néha sántított.
Beállt a zuhany alá, hogy a zubogó víz alatt tovább rágódjon a felmerült kérdéseken.


Hermione halk kattanásra ébredt, azt hitte, hogy bejött valaki hozzá. Kinyitotta a szemét, és felnézett, de a szoba üres volt. Ezek szerint valaki éppen kiment tőle. Talán a professzor még csak most hagyta őt magára?
Amikor az éjjel felébredt, és meglátta a férfit a széken bóbiskolni, meglepődött kicsit, de nagyon örült, hogy valaki mellette van. Igaz, nem tartott attól, hogy valami baj történne, rosszul lenne, vagy rémálmot látna, mégis kellemes érzés volt tudni, hogy nincs egyedül.
Nem nagyon értette, hogy miért őrködött mellette, hiszen ez igazán nem jellemző viselkedés Piton esetében. Nem hitte, hogy személyes oka lenne, inkább a felelősségvállalással magyarázta volna, amit Dracóval vállaltak, amikor a bál után megegyeztek Harryvel, hogy vigyáznak rá.
Ahogy idáig jutott, arra gondolt, hogy vajon mit fognak szólni az emlékeihez, ha másnap találkoznak. Elszomorodott, ahogy eszébe jutott, mit is mutatott meg két megmentőjének. Fájdalmasak voltak ezek az emlékek, még így, évek távlatából is, de tudta, hogy meg fogják érteni.

Aztán arra gondolt, hogy jól döntött-e. Tartott az eljárástól, amit indítani készült Ron ellen, de kezdte belátni maga is, hogy ez az egyetlen helyes lépés, amit már régen meg kellett volna tennie. Nem akarta hivatalos mederbe terelni az ügyet, de ami a házában és a házával történt, azt már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Sajnálattal vette tudomásul, hogy Ron valóban orvosi esetté lépett elő, és nincs más választása.
Vajon Harry mit szólna, ha tudná, mi történt? Meg kell írni neki, hiszen tudta, hogy barátja mennyire aggódik miatta, és ennyivel tartozott neki, ha még a védelmét is megszervezte Draco és Piton segítségével. Hálásan gondolt barátjára így utólag is, amiért ragaszkodott a védővarázslatokhoz, és a riasztóbűbájokhoz. Igaz, hogy Ron még így is bejutott, de legalább Piton és Draco a segítségére tudtak sietni.
Ha belegondolt abba, mi történhetett volna, ha nem mentik meg, elkapta a remegés. Ron biztosan megerőszakolta volna, pláne miután nekiesett az éjjeliszekrénynek, és elájult. Talán nem is élte volna túl az éjszakát, így is éppen csak sikerült.

Úgy érezte, hogy nem bír tovább fekve maradni, és semmittevéssel tölteni el egy újabb napot, így felkelt, és lassan elindult a fürdőszoba irányába, hogy lezuhanyozzon. Szerencsére Draco visszaállította ládája eredeti méreteit, ezért a ruházatával nem volt gondja. Elővett egy vékony nadrágot, egy blúzt, majd fehérneműt, és bevette magát a fürdőszobába.
Beletelt némi időbe, mire végzett, de sikerrel teljesítette a feladatot. Elhagyta a szobáját, és a földszint felé indult, némi reggeli reményében, melyet gyomra hangos mordulással helyeselt. A lépcsőn leérve azonban megtorpant, hiszen nem ismerte a házat, amire eddig nem is gondolt, és nem tudta, melyik helyiséget hol találja. A segítség a szalon felől érkezett, egy meglehetősen villogó szemű Draco személyében.

- Miért keltél fel? – szólt rá a lányra dorgáló hangon. – Még ágyban lenne a helyed!
- Jó reggelt – köszönt Hermione mosolyogva. – Már nagyon untam magam, hogy nem csinálok semmit, és éhes is vagyok.
- Jól van – bólintott a fiú – akkor gyere velem. Megreggelizünk, aztán ha van kedved, megmutatom a házat.
- Remek – egyezett bele Hermione, és követte Dracót az étkezőbe.
Lizzy hamarosan tálalta nekik a reggelit, és Hermione nekilátott a pirítósnak. Sóvár pillantásokat vetett Draco a rántottájára, de nem merte kockáztatni a nehezebb ételt.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Draco egy idő után, két falat között.
- A körülményekhez képest, azt hiszem, jól – felelte a lány. – Neville és Susan jó munkát végeztek velem. És te?
- Már én is jól vagyok – bólogatott Draco. – Bár azt hittem, hogy nem fogok többet friss levegőhöz jutni. Elég kellemetlen a füstmérgezés…
- Valóban az – értett egyet Hermione. – A professzor? Hol van?
- Nem tudom, ma még nem láttam – vont vállat Draco.

Hermione arra gondolt, hogy talán most piheni ki az éjszakai virrasztást, és még alszik, de ezt a gondolatot nem akarta megosztani Dracóval, maga sem tudta, miért. Reggeli után elindultak a felfedezőútra, amit Hermione nagyon élvezett. A házat csodásnak találta, és valóra vált egy régi, dédelgetett álma: láthatta Piton könyvtárát. Méreteivel és tartalmával egyaránt lenyűgözte a lányt, és elhatározta, hogy megkérdezi a férfit, olvashat-e a könyveiből.
Megnézhette a labort is, hiszen Draco még élénken emlékezett Hermione tehetségére a pinceteremben töltött órákról, és tudta, hogy nem fog kárt okozni az értékes holmik között. Miután a házat végigjárták, Draco a kert felé vezette a lányt, mert már látta rajta, hogy kezd fáradni.
Leültek a kerti székekre, és Draco elővarázsolt két pohár hideg töklevet, amit Hermione hálásan fogadott. Kényelmesen hátradőlt és élvezte a napsütést.
- Van már valami visszajelzés a hirdetéssel kapcsolatban? – kérdezte Draco halkan, miután körülnézett, nehogy keresztapja véletlenül meghallhassa.
- Nem tudom – felelte Hermione. – Mióta Ron megtámadott, nem beszéltem Lunával, és fogalmam sincs, mi van az irodában.
- Igen, ez igaz – bólintott a fiú, és belekortyolt az italába.
- Majd írok Lunának, hogy van-e valami fejlemény az ügyben – ajánlotta a lány. – Azt hiszem, hogy írnom kellene Harrynek is…
- Ma este érkezik – felelte Draco. – Már írtunk neki, rögtön azután, hogy a támadás után felébredtünk. Te még aludtál.
- Tényleg? – csodálkozott el Hermione. – Biztosan nagyon ki lesz akadva…
- Szerintem is – értett egyet Draco. – Nem ismerem a levelezési szokásait, de elég szűkszavú választ küldött.
- Mit írt? – kérdezett kíváncsian a lány.
- Csak annyit, hogy ma este jön. Te biztosan tudsz ebből következtetni valamire.
- Szó se róla, nem halmoz el bőbeszédű levelekkel, de ez még tőle is igen rövid üzenet – mélázott el Hermione, és elnyomott egy ásítást.

Sokat vállalt, mikor azt hitte, bírja egész nap pihenés nélkül, és Draco ezt felismerve, visszakísérte a szobájába. Az ebédet is ott fogyasztotta el, amit Lizzy készségesen tálalt neki a szobájában.
Hermione nem merte megkérdezni a manót, hogy hol van a gazdája egész nap, így inkább lepihent az ebéd végeztével, és hamarosan el is szenderedett. Szinte az egész délutánt átaludta, és csak a délutáni tea előtt ébredt fel.
Felkelt, és az asztalhoz lépett, amin szépen rendezett halomban talált pergament, a fiókban pedig pennát és tintát. Leült, és elvett egy pergament, hogy megírja a levelet Lunának. Nem részletezte nagyon a történteket, nyilván Neville tájékoztatta barátnőjét arról, hogy egy ideig nem lesz abban az állapotban, hogy ellássa a munkáját. Megkérte, hogy minden olyan küldeményt, ami Piton hirdetésével kapcsolatban érkezik, továbbítson hozzá, és lehetőleg olyan formában, hogy csak ő maga férhessen hozzá a tartalmukhoz. Fő az óvatosság és a diszkréció.

Befejezte az írást, és a levéllel a kezében elindult a földszintre, hogy rábízza az üzenetet a fiatal gyógyítóra, juttassa el azt Lunának. Bekopogott a szobájába, de nem jött válasz, így lement az étkezőbe, majd a konyhába, de sehol nem találta a fiút. Ötlet híján Lizzytől kért segítséget, aki a vacsorával foglalatoskodott.
- Lizzy – szólította meg a szorgos manót –, nem tudod véletlenül, hogy hol találom Neville-t?
- Lizzy legutóbb a laborban látta az úrfit, kisasszonyom – válaszolt a manó.
- A laborban? – csodálkozott el Hermione. – A professzor átengedte a laborját Neville-nek?
- Igen, kisasszonyom – bólogatott Lizzy, majd látva Hermione elgondolkodó és kissé értetlen arcát, még hozzátette –, uram azt mondta, hogy az úrfi és a másik kisasszony használhatják a labort, ha szükségét látják.
- Mivé lesz a világ? – mondta Hermione inkább magának – Neville Piton professzor magánlaborjában… ez hihetetlen…
- Elnézést, kisasszonyom – hallotta a manó hangját –, de Lizzynek a vacsorával kellene foglalkoznia, ha nincs több kérdése.
- Persze, Lizzy – bólintott tétován a lány, és megfordult, hogy elhagyja a konyhát, majd az ajtóból még visszafordult – Köszönöm a segítséget!
A manólány csak meghajolt és folytatta a munkáját, miközben Hermione elindult a labor felé, ahol valóban megtalálta Neville-t és Susant.

- Neville – szólt barátjához –, elvinnéd ezt a levelet Lunának?
- Persze, Hermione – bólintott a fiú. – Hogy érzed magad?
- Sokkal jobban vagyok, köszönöm – mosolyodott el Hermione.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte Susan közelebb lépve.
- Persze – bólintott a kérdezett.
- Neville mondta – kezdte kicsit félve Susan –, hogy amikor megvizsgált, dulakodás nyomait látta rajtad, amit a professzor azzal magyarázott, hogy valaki megtámadott, és megpróbált megerőszakolni. Igaz ez?
Hermione egy pillanatra meglepődött, de aztán mégis válaszolt a kérdésre.
- Igen, igaz. Miért kérded?
- Csak azért, mert tudnunk kellene, ki volt az – magyarázott Susan. – Nekünk ilyen esetben hivatalból jelentenünk kell, ha egy betegen erőszakos cselekedetből származó nyomokat találunk, hogy az aurorok ki tudják vizsgálni az ügyet. Csak ezért…
- Értem – bólintott ismét Hermione. – Ettől függetlenül egyelőre nem szeretném elmondani nektek, hogy ki volt az, és hogy pontosan mi történt.
- Hermione, értsd meg, ez a te érdeked is – próbálta Neville meggyőzni. – Ha meg tudjuk mondani az auroroknak, hogy ki akart bántani, akkor megkímélhetünk a további veszélytől.
- Tudom, hogy igazatok van – nézett rájuk Hermione. – Meg fogom tenni a megfelelő lépéseket, hogy ez ne forduljon elő még egyszer, de előbb beszélnem kell erről Dracóékkal is és Harryvel is. Ma este érkezik.
- Akkor rendben – nyugtázta Neville, láthatóan megkönnyebbülve.
Hermione átadta a levelet, amiért eredetileg megkereste a fiút, majd magukra hagyta őket, és a kertbe sétált, hogy levegőzzön egy kicsit. Dracót a fa alatt találta, éppen akkor töltött teát magának, majd látva az érkező lányt, neki is elővarázsolt egy csészét, és azt is megtöltötte.

Hamarosan feltűnt Piton is, aki a fa alatt üldögélő fiatalok felé haladt kényelmesen, enyhén sántítva. Magában megnyugodva könyvelte el, hogy mindketten sokkal jobban néznek ki, és szinte már gyógyultnak lehet őket mondani. Leült a még szabad székek egyikére, és töltött magának ő is egy csésze teát.
- Örülök, hogy már ilyen jól érzi magát, Miss. Granger – fordult a lányhoz.
- Köszönöm, professzor – mosolygott Hermione.
- Tartottam tőle, hogy nehezebb lesz a gyógyulás, de szerencsére önnek igen erős szervezete van – mondta a férfi.
- A külső sérülés egy dolog, uram – mondta halkan a lány –, azok könnyebben begyógyulnak, de a láthatatlan sebeket még most is érzem.
- Hermione – kezdte Draco is halkan –, nagyon sajnálom, ami veled történt… Tudom, hogy ez tőlem talán furán hangzik, de tényleg így van. Weasley mindig túl hülye volt hozzád, de soha nem gondoltam volna, hogy képes így viselkedni veled.
- Én se hittem volna, Draco – nézett rá Hermione szomorúan. Nem tért ki a téma elől, mert tudta, hogy egyszer úgyis meg kell beszélniük a történteket, és hogy mit tegyenek ezek után. – Nekem is elég sokkoló volt ráébredni, hogy mennyire kifordult önmagából.
- Azt nem értem – szólalt meg Piton –, hogy miért nem tett lépéseket már a baleset után? Az emlékei alapján már akkor sem volt beszámítható. ha visszagondolok a kórtermi jelenetre, teljesen egyértelmű, hogy elment az esze.
- Nem akartam botrányt – felelte a lány. – Nem akartam, hogy a Próféta az életemet tegye a címlapra vezércikként. Úgy gondoltam, hogy néhány próbálkozás után békén fog hagyni, de sajnos nem ez történt.
- Mit gondolsz – kérdezte Draco –, holnap elhívhatjuk az aurorokat?
- Nem tudom… – bizonytalanodott el Hermione. – Először várjuk meg Harryt, ha nem baj.
- Természetesen semmi akadálya – bólintott rá Piton. – Ma este megérkezik, és akkor megbeszélhetjük, hogy mi legyen a következő lépés. Mindettől függetlenül úgy vélem, az lenne a legjobb, ha az eljárás végeztéig itt maradna.

Hermione meglepetten nézett a férfira. Pontosan az ötlet ellenkezője formálódott benne, nevezetesen, hogy amint lehet, keres magának egy másik házat, és elköltözik Pitontól. Nem akart túl sokáig visszaélni a vendégszeretetével, és ezt egy héten belül meg is akarta oldani.
- Igazság szerint én el akartam költözni, amint találok egy másik lakást vagy házat – mondta ki gondolatait Hermione a férfira nézve. – Úgy gondoltam, hogy ezt egy héten belül mindenképpen el tudnám intézni.
- Szó sem lehet róla, hogy elmenj! – rázta a fejét határozottan Draco. – Weasley szabadon van, és nem kockáztathatunk. Itt maradsz, amíg ítélet nem születik, és végre nem hajtják azt.
- De…
- Ne ellenkezzen, Miss. Granger – szakította félbe a tiltakozást Piton. – Dracónak igaza van, nem kockáztathatunk.
- De én igazán nem szeretnék a terhére lenni, uram – próbálkozott mégis Hermione, kevés sikerrel.
- Ha zavarna a jelenléte, nem mondtam volna, hogy maradjon – világított rá a professzor.
- Legyen – sóhajtott a lány beleegyezően. – Köszönöm…
- Nincs mit köszönnie, Miss. Granger – legyintett a férfi.
- Hermione – szólította meg Draco –, kérdezhetek valamit?
- Persze, kérdezz csak – bíztatta a lány.
- Azért még lehet gyermeked, ugye? – tette fel a kérdést kicsit félve attól, hogy megbántja vele a lányt.
- Igen, lehet – felelte Hermione halvány mosollyal. – Szerencsére a gyógyítók még meg tudtak úgy gyógyítani, hogy lehessen kisbabám.
Látta Dracón, hogy kissé megnyugodott a hír hallatán, de a fiú már nem tudott válaszolni, mert Lizzy jelent meg az asztal mellett, és meghajolva Piton felé fordult.
- Uram, Harry Potter megérkezett – mondta a manó. – A szalonban várja uramat.
- Kísérd ide, Lizzy – kérte a férfi, és pár pillanat múlva a manó ismét feltűnt, Harryvel a nyomában.

- Hermione – lépett a lányhoz Harry, és megölelte barátnőjét. – Jól vagy?
- Persze, Harry – mosolygott rá a lány. – Kicsit még fáradékony vagyok, de egyébként rendben van minden.
- Mi történt? – kérdezte Harry, miután üdvözülte Pitont és Dracót is. – Csak annyit írtatok, hogy Ron elment Hermione házához.
- Weasley megtámadta Hermionét az éjszaka közepén – kezdte Draco a beszámolót –, és megpróbálta megerőszakolni. Szerencsére időben odaértünk, és meg tudtuk akadályozni. Aztán megszökött, és ránk gyújtotta a házat. Hogy menekülni se tudjunk, lezárt minden ajtót, és egy varázslatelnyelő bűbájt szórt az épületre, hogy ne tudjunk oltani se.
- Ennek teljesen elment az esze – döbbent meg Harry. – Nem tudom elhinni… Hogyan jutottatok ki?
- Nehezen – felelte Hermione. – Bár én nem emlékszem mindenre, mert elájultam, és mire magamhoz tértem, már égett az emelet, és füst volt mindenütt…
Elmesélték Harrynek az egész történetet, aki egyre dühösebb arccal hallgatta a beszámolót. Nem hitte volna, hogy volt barátjuk valóban képes ilyesmit megtenni, de neki is be kellett látnia, hogy Ron már tényleg nagyon veszélyes, ami ellen meg kell tenni a megfelelő lépéseket.

- Akkor nincs más megoldás, mint hogy az aurorok kezébe adjuk az ügyet – jelentette ki határozottan Harry. – Tudom, hogy nem akartad ezt, Hermione, de most már nem hunyhatunk szemet.
- Tudom, Harry – bólintott szomorúan Hermione. – Ha azt nézem, hogy eddig csak az én egészségemet veszélyeztette a baleset óta, már az is elég lenne, de most meg is akart ölni, Dracóval és a professzorral együtt. Már akkor le kellett volna csukatni, amikor elvetéltem.
- Hermione… – nézett rá csodálkozva barátja.
- Tudják – magyarázta meg szavait a lány. – Tegnap este látták az emlékeimet. Mindet, ami ehhez kapcsolódik.
- Értem – felelte Harry, majd a másik két férfihoz fordult. – Gondolom, meglepődtek, uram. Remélem, megértik, hogy miért nem vertük nagydobra az esetet.
- Persze, Harry – bólintott Piton. – Ha Miss. Granger nem is akart volna most feljelentést tenni, mi akkor is megtettük volna, mert a mi életünk is veszélyben forgott, amit én, személy szerint elég rossz néven tudok venni.
- Az a kérdés – szólalt meg Draco is –, hogy mi az, amit még elmondhatunk az auroroknak?
- Talán a támadás és a gyújtogatás is elég lesz. Az már gyilkossági kísérlet – gondolkodott a professzor hangosan –, és ugye ott van az is, hogy erőszakoskodott. Kevesebbért is zártak már Azkabanba valakit.
- Akkor csak ennyit mondunk – egyezett bele Hermione. – Viszont, ha ez is kevés lenne, akkor elmondok mindent.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Harry.
- Igen, biztos vagyok – mondta a lány valamivel határozottabb hangon. – Le akarom zárni végre ezt az egészet.
- Rendben, Miss. Granger – bólintott Piton. – Úgy lesz, ahogy akarja. Akkor ehhez tartjuk magunkat. Harry, van szállásod, amíg itt leszel? – fordult a fiúhoz.
- Persze, nem lesz gond – felelte Harry. – A régi főhadiszállás még mindig az enyém, oda fogok menni. Majd küldjenek egy baglyot, hogy mikor jönnek az aurorok, és akkorra itt leszek.
- Rendben – bólintott a férfi.
Hermione épp szólni szeretett volna, amikor ismét feltűnt Lizzy, hogy közölje, a vacsora tálalva van az étkezőben. Mindannyian visszamentek a házba, és leültek a szépen terített asztalhoz, ahol már várta őket Neville és Susan. Hamarosan élénk beszélgetés bontakozott ki a fiatalok között, amit Piton szórakozottan hallgatott, de gondolatai egészen máshol jártak.

Hermionét figyelte egy darabig, hogy hogyan viselkedik társaival. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, mosolygott, még őt is kitüntette figyelmével. Olyan volt, mintha mi sem történt volna, de tudta, hogy ez csak a látszat, és a lány belül még mindig szenved. Rossz volt tudni, hogy valójában nem olyan vidám, mint mutatja. Gondolkodott, hogy mire is lehetne szüksége, hogy hamarabb túl legyen az egészen, de nem nagyon jutott eszébe semmilyen épkézláb ötlet.
Aztán váltott, és keresztfiát figyelte, aki láthatóan jól érezte magát a társaságban. Örült, hogy végre jobb hangulatban is látja Dracót, hiszen neki sem lehetett egyszerű egyedül lenni. Nem nagyon álltak vele szóba a fiatalok, akik meg keresték volna a társaságát, olyan körhöz tartoztak, ahonnan szabadulni akart. Most végre talált olyan társaságot, ahol láthatóan elfogadták a személyét, és nem csak elutasítást kapott.
Kíváncsi volt, vajon elárulja-e magát Susannel kapcsolatban, de csak annyit vett észre, hogy Draco igyekszik nagyon kedvesen viselkedni vele. Szemügyre vette a lányt is, de rajta nem vett észre sem pozitív, sem negatív jelet Draco felé. Még bármi lehet, gondolta, most kezdenek ismét ismerkedni.

Hamarosan búcsút vett a társaságtól, és a szobájába vonult. Egy ideig még hallotta a hangjukat, majd ahogy becsukódott mögötte az ajtó, úgy zárta ki a zajokat is. Leült az egyik fotelba, és olvasni próbált, de nem nagyon tudta megtartani a figyelmét egyik szaklap vagy könyv sem. Egyre csak vendégein gondolkodott, főleg az egykori iskolaelsőn.
Elismeréssel gondolt arra, ahogyan ezt az egész eseménysorozatot viselte. Nem panaszkodott, nem hisztizett, mindent reálisan látott, és higgadtan, ésszerűen kezelt. Ha visszagondolt tanári pályafutása során megismert tanítványaira, nem sok olyan embert tudott volna felmutatni, akik hasonlóképpen tudták volna kezelni ugyanezeket a helyzeteket. Valószínűleg már a felétől is összeroppantak volna. Az újabb és újabb felismeréseknek köszönhetően egyre közelebb érezte magához Hermionét, aki mind jobban hasonlított ahhoz az eszményképhez, amit még diákkén elképzelt magának.
Eléggé zavaróan hatott rá ez a felfedezés, hiszen soha nem hitte volna, hogy létezik olyan nő, aki megfelel ennek a leírásnak. Mindehhez még hozzájött az is, hogy ez a nő most éppen az ő házban tartózkodik, az ő védelme alatt, bármikor láthatja és beszélhet vele. Minden tökéletes lehetett volna, ha nem egy volt tanítványáról lenne szó, aki fele annyi idős, mint ő. Saját részéről nem volt gondja a korkülönbséggel, de ha Hermionéra gondolt, nem merte volna kockáztatni ugyanezt a választ. Melyik fiatal, egészséges mentalitású nőnek lenne életcélja egy olyan férfi mellett lehorgonyozni, aki ennyivel idősebb nála? Nyilván senkinek…

Letette kezéből a könyvet, és fejét hátrahajtva próbált megszabadulni Hermione képétől, mivel úgy érezte, egyre zavarosabbá válnak a lányról meglévő ismeretei. Minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, Hermione képe maradt, ő viszont felkelt a fotelból, és elhagyta a szobáját.
Friss levegőre vágyott, ami talán kitisztítja majd a fejét, így a kert felé indult. Hangtalanul szelte át a sötét kertet, és már majdnem elérte az asztalt és a székeket, amikor halk beszélgetés moraja ütötte meg a fülét. Ahogy még közelebb lépett, már ki tudta venni a női hangokat, és még egy lépés megtételével már értette is, miről folyik a beszélgetés. A lányok éppen a báli eseményeket tárgyalták meg, amikor meghallotta őket. Viaskodott magával egy pillanatig, de aztán győzött a kíváncsisága, és inkább behúzódott a növények sötét árnyékába, hogy végighallgassa a beszélgetést.